2019. december 18., 14:51

Jótékonysági karácsonyi koncert Szentpéteren

Idén karácsonykor már nyolcadik alkalommal valósul meg Szentpéteren a hagyományossá vált jótékonysági karácsonyi koncert a római katolikus templomban, amelyre nem csak a helyieket, de a környékbeli érdeklődőket is várják a szervezők.

Karácsony másnapján, 2019. dec. 25-én délután 16.00 kezdettel karácsonyi koncert lesz a szentpéteri katolikus templomban, amelyet ezúttal Vadkerti Imre, valamint Szűts István, a Kormorán zenekar billentyűse tisztel meg az előadásával.

A koncert évről-évre nagyobb népszerűségnek örvend, amely különlegességét az előadók kivételes orgánuma, valamint a helyszín egyedisége adja.

Az előző évek során fellépett itt már a jól ismert Kicsi-hang zenekar, vagy a Vadkerti-Sipos-Zsapka trió is.

A cél minden évben kettős: egyfelől egy maradandó, lélekemelő zenei élményt nyújtani a hallgatóságnak, másrészt a tetszőleges adományoknak köszönhetően mindig sikerül valamit szebbé tenni a szűken vett környezetben.

A jótékonysági adományoknak köszönhetően valósulhatott meg néhány évvel ezelőtt egyebek mellett a szentpéteri katolikus templomban egy kivételes szépségű, Szent Pétert ábrázoló freskó létrejötte.

Az idei koncert adományai a portálunkon néhány hete bemutatott két éves ikergyerekek, Dóra és Dénes gyógyulására kerülnek felajánlásra.

A koncertre nem csak a helyieket, de a környékbeli érdeklődőket is várják szeretettel!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.