A zenekar a program résztvevői számára egy egyedi dalt írt, a dalhoz pedig egy különleges videoklip készült, amelyben azok a fiatalok is szerepelnek.
A keddi komolyzenei koncert során bemutatásra kerül az a 64 oldalas publikáció, mely a rimaszombati komolyzenei élet elmúlt negyven évét foglalja össze.
Kulturális csemegéből nem lesz hiány a Csallóköz szívében.
Gasparik Maja és a vele duettpartnerként együtt dolgozó Kocsis Tibó két külön stúdióban énekelték fel a dalt, csak a klipforgatáson találkoztak élőben.
Fiatal kora ellenére jelentős zenei pályát futott be.
Az Együttesben úgy éreztük magunkat, mint egy családban.
Új videó és már koncert is.
A jó zene olyan, mint a meditáció magasabb szintje, amikor megszűnik a múlt és a jövő.
Pataky Attila az EDDA frontembere éppen a rimaszombati színpadon és a koncert napján fogja megünnepelni 70. születésnapját.
Ingyenes koncerttel emlékezik a koronavírus áldozataira a Budapesti Fesztiválzenekar május 26-án a Budapest Kongresszusi Központban.
Mert egy igaz ember volt, aki nagyot álmodott, s azt végig is vitte, így emblematikus lenne bárhol a világon.
Sárik Péter zeneszerző dzsesszes átiratot készített Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájára.
A zenei gálát a pandémia utáni nyitás jegyében a brit kormány kísérleti programjában négyezer fős közönség részvételével tartották meg.
Nézők jelenlétében zajlik le június 3-án a rendezvényt záró koncert is.
A szeretet minden nyelven szépen szól. De mit tesz egy dalszerző, ha azt szeretné, hogy mindenki értse Énekel.
2022-re nagy visszatérést terveznek.
A színésznő elárulta: nagy álma volt, hogy megtanuljon játszani egy elektromos gitáron.
Május 11-én Farkas Imre hegedűművész koncertjével kezdődik a 41. Zenei Tavasz Rimaszombatban.
Egy zeneileg újszerű, eddig szokatlan dologba vágok: ritka népi hangszerem, a tambura pengetése mellé rappelni kezdtem.
A felvidéki származású, négy éve felváltva Komáromban és Budapesten élő Nagy Ildikó alias Tamburilda a dallamos tamburazenét a szókimondó rappeléssel elegyíti a Játsszuk el című szerzeményében.
Megváltoztatta szabályzatát a Grammy-díjakat odaítélő amerikai lemezakadémia: megszünteti az úgynevezett titkos bizottságokat, amelyek miatt azzal vádolták az intézményt, hogy a díjak odaítélését korrupció övezi.
Az életműdíjat az idén Török Ádám, énekes, fuvolista, dal- és szövegíró, producer, a Radics Béla Emléktársaság elnöke kapta.
Liszt zeneszerzői és mesteri előadói talentumának mindenképpen van és lehet korunk számára is érvényes üzenete.
A sanzonok után az új nótás albuma utómunkálatain dolgoznak, és májusban, az almafák virágzásakor forgatják újra, most már szabadtéri környezetben, mulatósabb, nótázóbb hangszínben.