A (cseh)szlovákiai magyar könnyűzene panoptikuma (7. rész: RAF-II)
Könnyűzenei sorozatunkban kísérletet teszünk bemutatni azokat a felvidéki előadókat és együtteseket, akik, vagy amelyek a második világégés után jelentősebb sikereket értek el tájainkon lokális vagy országos szinten. Egyesek pályafutása a rendszerváltozáson túlra is átnyúlik, vagy csak azután kezdődött, s közülük néhány valamilyen formában még ma is tevékeny. Sorozatunk mai fejezetében a dunaszerdahelyi RAF-II együttes történetét ismerhetjük meg, akik még a DAC-nak is írtak egy rockhimnuszt.
A RAF-II egy „papíron” ma is aktív zenekar, azonban az utóbbi időben Csipkerózsika-álmát alussza. Hogy ez miért van így, arról Hervay László „Enosz”, a banda frontembere – aki hosszú ideje az egyedüli aktív muzsikus a zenekarban az alapító tagok közül – kulisszatitkokat sem mellőzve mesélt. Tehát most rendhagyó módon a jelennel kezdünk, a múlt pedig később kerül terítékre.
Enosz, miért is nem hallunk mostanában a csapatról?
A Covid időszaka nagyon „betett” nekünk, de a pillanatnyi hallgatásunknak (amely már több éve tart) is volt egy előzménye. Derzsi Szabolcs, a zenekar billentyűse már több alkalommal játszott óceánjáró hajókon, és pár esztendeje újra adódott egy ilyen lehetőség Szabolcs számára. Mi a többiekkel azonban szerettük volna tovább folytatni a zenélést, és négyen próbáltunk, de arra jöttünk rá, hogy a mi zenénkhez az kevés. Egy kis bulira talán megfelelne és körülbelül tíz számot át is hangszereltünk, hogy meg tudjon szólalni négyes felállásban, ami nem is volt olyan rossz, de éreztük, hogy ez mégsem az igazi. Ekkor megszólítottunk egy másik gitárost, Dextert, az April Weeps zenekar egykori muzsikusát. 2020 februárjában el is kezdtünk próbálni, de mácius közepén lezártak mindent. Nem tudtuk, mi lesz, és természetesen próbálni sem tudtunk összejárni, így abbamaradt a történet. Közben Szabi szintén a Covid miatt nem ment ki a hajóra, de sokáig csönd volt, mert nem tudtunk találkozni. Amikor enyhítéseket vezettek be és újra elkezdtük volna a próbákat, Szabi bejelentette, hogy ő nem szeretné folytatni és ideje sincs rá. Akkor úgy döntött, hogy teljesen abbahagyja a zenélést. Ekkor elindult egy lavina a zenekarban. Kivált tehát Szabi, s emiatt Józsi (Gállfy József gitáros – L.G.) is azt mondta, hogy neki így már nincs kedve tovább folytatni. Hát, így szétpottyantunk... Közben Haly (Halász Gábor basszusgitáros – L.G.) kiment Magyarországra és ott is él, tehát ő is kiesett, így maradtunk a Fecével (Deák Ferenc dobos – L.G.) ketten. És most akkor mi lesz – tettük fel magunknak a kérdést. Egy pozsonyi Dream Theater koncert után „lelkiztünk” Szabival, s akkor elpanaszolta, hogy neki mégis nagyon hiányzik ez az egész. De ő tényleg teljesen abbahagyott mindent, a Kobold zenekart is visszamondta. Végül aztán meggyőztem, visszatért a zenekarba és így visszajött Józsi is. Haly nem, mert ő kinn él Pesten, és hogy ez neki túl sok lenne már. Jelenleg Simi (Derzsi Simon, Szabi édesapja – L.G.) a basszusgitárosunk, és meglátjuk, mi sül majd ki az egészből. Ha már eddig eljutottunk, itt nem hagyhatjuk abba.
Úgy legyen, sok sikert kívánok! Térjünk át most a múltba... A bandát te alapítottad?
Igen, 1983. december 10-én volt az első hivatalos fellépésünk. 14 éves voltam akkor. Persze előtte már voltak próbálkozások. Énekes voltam ekkor, Horváth Gábor „Coco” (RIP) volt a basszusgitáros, Hölgye Zsolt „Hözse” volt az egyik, Vida Zoltán „Kova” pedig a másik gitáros és dobon pedig Szenczi György „Dobgép” (RIP) barátom játszott. Neki azért volt ez a beceneve, mert állandóan dobolt, amikor mi nem muzsikáltunk, akkor is. Amúgy óriási tehetség volt, később gitáros lett. Zenei téren picit elkallódott, amellett, hogy sikeres ember lett, mert kézilabdával foglalkozott, edzősködött. Ez év februárjában halt meg, elvitte a rák, nagyon sajnálom őt. Előtte pár évvel meg Coco ment el, akinek tüdőproblémái voltak. Ez volt az első klasszikus felállás, 1986-ban. Ekkor indult be igazán a zenekar, megsokasodtak a koncertjeink és végigjártuk az ifjúsági találkozókat: Várkony, Bős, Taksony... Az Európa és a Dogma zenekarokkal turnéztunk együtt, na meg a Total Chaos-szal.
Azt hallottam, hogy az Európának akkor hatalmas „motyója” volt...
Igen, az Európának volt egy hatalmas cucca, amit mindig magukkal hoztak, mindenki azon játszott. Közülünk ők voltak akkor a legismertebb zenekar. A frontemberük, Czetli Feri óriási énekes volt abban az időben, egy az egyben nyomta Klaus Meine témáit. Gondolj bele, hogy a nyári turné egyik állomásán 1987 környékén a Szarvasnál egy ifjúsági találkozón 2000 ember volt kint. Azt sem tudom, hogyan, miképp kerültünk a többi zenekar közé, de valahogy sikerült. Aztán Gábor bevonult katonának és akkor jött vissza Farkas Marián, aki , amikor még nem koncerteztünk, már tagja volt a bandának. Nem sokkal utána átalakultunk: Fehér Tamás dobolt, Marián basszusgitározott, Szenczi Gyuri már áttért a gitárra, Hözse szintén gitározott (ő volt a ritmusgitáros), és én énekeltem. Ekkortájt jött ez a Maiden-fanatizmus, amikor jóformán minden dalunk Iron Maiden-koppintás volt, de saját dalokat írtunk, méghozzá nagyon sokat. Próbáltunk kinézetre is hasonlítani a példaképekhez. Bőrgatyát varrattunk és a többi külsőségre is odafigyeltünk. Ennek a felállásnak az utolsó nagy bulija valamikor 1987 őszén volt. Utána még játszottunk, sőt, díszleteket is csináltunk!
Valahol megvolt ez videón is, de hát az évek alatt sajnos elkallódott. A 10 éves szülinapi bulink 1993-ból viszont megvan, bár az már egy későbbi történet. Aztán 1988 márciusában volt egy „utolsó” koncertünk (az utolsót úgy értem, hogy utána vonultam be a seregbe) a kultúrház klubjában lent, ahol most a bábszínház terme van, csak akkor a másik feléről jöttél le, nem a kultúrházon keresztül.
De ezek végül is ilyen gyerekcsínytevések voltak, tehát azért nem ment vérre a dolog. Csakhogy ebből később kialakultak sokkal brutálisabb dolgok is, amikről már nem kell beszélnem. A bandák tagjai közül sokukkal haverkodtunk, olyanokkal is, akikről aztán később a könyvekben is írtak...
Szerencsére azonban te élsz!
Én akkor pont abban a helyzetben voltam, hogy „kipottyantam” ebből az egészből, ugyanis 1988. április elsején berukkoltam a seregbe és ott voltam egészen ’90-ig. A rendszerváltozás annyiban segített, hogy két hónappal hamarabb kiengedtek, azaz „csak” 22 hónapot kellett lehúznom. Amíg katona voltam, addig a zenekar sem működött. Amikor elindultak a MISZ által szervezett Rockmissziók (az elsőt 1990. november 29. és december 2. között rendezték – L.G.), volt nekünk a Hözsével (Hőgye Zsolt később a Suffocate alapító tagja lett – L.G.) egy „vállalkozásunk”, és ott vettünk fel egy dalt, a Bölcsőtől a sírig címűt. Még ’90-ben próbálkoztunk egy olyan felállással, amikor Fodor Tibi „Csipke” basszusgitározott, Both István és Sipos Tibor „Sipi” (ma: HaddelHadd – L.G.) gitároztak és Bartal Lajos „Lali” dobolt. Ezzel a csapattal 1991-ben a rádióban (Szlovák Rádió magyar adása – L.G.) rögzítettünk két felvételt, de utána Sipi elment a zenekarból. Amikor a zselízi RITMUS ’93 fesztiválra készültünk, akkor ugrott be Hözse (aki akkor megint velünk játszott) helyére Szitási Zsolt (ex CoverAll, ma: Koppány és a Vadkelet Hősei – L.G.). Ekkor már Danai Karcsi is velünk gitározott.
Ekkortájt készítettétek el az első demót is?
Lali hozta Hözsö helyére a Józsit (Gálffy József, a CoverAll, a ZeroStereo és az Aranymetszés egykori, továbbá a Szuperzöld jelenlegi tagja – L.G.). Ez 1993-ban volt, mert Józsi akkor a Metal Sectorban helyettesítette Csiba Ricsit (ma: Rómeó Vérzik – L.G.). Amikor Ricsi leszerelt, visszatért a Sectorba, Józsi pedig jött hozzánk. De a Metal Sector tagjai, Ricsi és a már említett Szitási Zsolti is megfordultak nálunk, igaz, csupán epizódszereplőkként. Talán éppen 1994 volt az az év, amikor igazán beindultunk. Az Engedj! című demó is 1994-ben készült el a Csipke–Józsi–Lali–Both Pityu (és Enosz – L.G.) felállásban, melyről kimásoltak egy felvételt a Jumbo Records kiadó által a kiadóvezető, Hegedűs István „Tyutyu” segítségével megjelentetett kazettára, ami azoknak a zenekaroknak a felvételeit tartalmazta, akik abban az évben Gombaszögön muzsikáltak.
Az igazat megvallva a demó felvételekor Csipke és Pityu nem nyújtottak olyan színvonalat, ami számunkra megfelelt volna a tervezett jövőt illetően. Kis túlzással ugyanis azt a demót hárman (Józsi, Lali és én) rögzítettük a lipótvári Exponent stúdióban. Ezután Józsival úgy döntöttünk, hogy mi ettől többet szeretnénk, és szétengedtük a csapatot. Azonban semmi harag nem volt köztünk, a mai napig barátok vagyunk a többiekkel. Nyugodtan mondhatom azt, hogy Csipke a zenekar hatodik tagja, hiszen a legfőbb támogatónk, mindenben segít. A Molnár Könyv könyvesüzlet tulajdonosa, így forgalmazza is a lemezeinket, amelyeknek a keresztapja is ő szokott lenni. Amikor az Eddával turnéztunk a Felvidéken, akkor ő szállított bennünket az országban.
A demós felállást követően kik kerültek a zenekarba?
Ahogy említettem, ketten maradtunk Józsival. Lali helyére akkor jött Fece (Deák Ferenc – L.G.), basszusgitárosként pedig csatlakozott Farkas Marián. A másik gitáros Csiba Józsi (RIP) volt, akit később Csiba Ricsi váltott.
Gondolkoztatok-e egyáltalán azon, hogy milyen vokális potenciál volt akkor a zenekarban? Hiszen nemcsak neked, hanem Ricsinek és Józsinak is kitűnő hangja van.
Jaj, dehogy. Mi még gyerekek voltunk akkor, nem is gondolkodtunk ilyesmin (nevet – L.G.).
Emlékszem, 1995. május 8-án Somorján, a Sárgarigó kocsma udvarán még egy közös koncertünk is volt. Megvan?
Hogyne! Akkor két dal erejéig Zumi (Bohus Zoltán, ex Ghýmes – L.G.) is beállt hozzánk billentyűzni. De utána megint csak toporgott a zenekar, teltek az évek, majd Ricsi 2000-ben kiszállt és maradtunk négyen. Akkor ismét nem tudtuk, hogy mi legyen és feladtunk egy hirdetést.
Milyen hirdetést?
Akkor ez a Dream Theater-mánia már mindenkit megfertőzött a csapatban, s ennek hatására billentyűst kerestünk. Erre a hirdetésre reagált a Jankovics Zoli, akivel rögzítettük az első lemezünket Kamocsán a Ranch Stúdióban. Ez volt a Nézz rám! 2003-ban. A felvételek nagyon jó hangulatban zajlottak. Az egész úgy kezdődött, hogy egynapos stúdióidőt nyertünk valamilyen versenyen, még az is lehet, hogy éppen Kamocsán a KLIKK Fesztiválon. A Ranch Stúdióban „beváltottuk” a nyereményünket: felvettük az Életem és a Fehér folt című dalokat. Ez a két dal tehát adott volt, és akkor megegyeztünk a stúdióvezetővel, Nágel Ferivel, hogy egy egész lemeznyi anyagot rögzítünk nála. Hozzáfizettünk tehát a stúdióidőhöz. Az előre rögzített két dal azonban utólagosan lett keverve, és rájöttünk, hogy azoknál hiba történt, ugyanis a kompresszor lehúzta a magas hangokat, amitől ennek a két dalnak teljesen más a hangképe mint a többinek.
A felvételeket követően stabilizálódott a felállás?
Elkezdtünk ebben a felállásban működni, de 2004-ben Zoli bejelentette, hogy ő nem tudja tovább folytatni, mert kamionozni megy. Szeptemberben csatlakozott hozzánk Bartal Gábor (ex JØNVUKK, ex Riddim Colony), akivel vehemensen elkezdtünk próbálni. A közös munka eredménye a 2005-ös Véresen komoly lemez, ami egy letisztultabb zenei világot tükröz. Hegedűs Pistánál vettük fel a Jumbo Recordsnál, a stúdióban azonban már korántsem volt olyan jó a hangulat, mint az előző album idején. Rettentő sok veszekedést és ránk kényszerített dolgot éltünk túl... Szerencsére azonban volt egy nagyon jó szponzorunk, Gútay Gyuri barátunk, aki támogatta a lemez megjelenését. Máskülönben soha nem tudtuk volna kiadni...
Sajnos csak akkor mehettünk a stúdióba, amikor épp üres volt, de megtörtént, hogy ott írtuk a szöveget vagy akár valamilyen dallamot is, tehát nem voltak még százszázalékosan készek a dalok. Próbáltunk egy történetet összerakni a lemezen, úgy ahogy az embert is különböző érzések, hatások érik az élete során, ezen a lemezen is van boldogság, szomorúság, halál stb. Az utolsó dalban (Végítélet) a hegedű és a darbuka is szerepet kapott. Nagy nehezen megjelent a lemez, s ezzel egy időben Bartal Gabi bejelentette, hogy ő befejezte. Igazából nem lepődtünk meg rajta, mert az ő zenei világa kissé más volt.
Ott álltunk az Edda turné előtt úgy, hogy nem volt billentyűsünk... Nem volt mit tenni, újra rászedtük Jankovics Zolit, hogy csatlakozzon hozzánk, de közben Farkas Marián is kivált... Ekkor jött képbe Halász Gábor „Haly”, aki addig is állandóan a zenekar közelében volt (nem mellesleg a keresztfiam is). Azonban ő gitáros volt, és most gyorsan át kellett nyergelnie basszusgitárra. Végül is sikerült végigcsinálnunk a hét állomásból álló turnét, ami jól sikerült, de Zoli 2006-ban újra kivált a zenekarból, és ismét hirdetést adtunk fel...
Amelyre Derzsi Szabolcs jelentkezett...
Így igaz. Szabit a Zene.SK honlapján feladott hirdetés útján ismertük meg és általa ismertük meg Simit, az édesapját is.
Szabi így 2006 decemberében került a zenekarba. Közvetlenül előtte volt a Balla Igor-féle ZeneVan elnevezésű turné, ahol felvidéki magyar zenekarok kaptak lehetőséget a bemutatkozásra magyarországi sztárok előtt, és mi ezt négyen játszottuk végig. Ami nekünk nagyon nagy segítség volt, az az elóKoncert. Török Adrienne nekem magyartanárnőm volt, és nagyon jó kapcsolatot ápoltunk. Ő akkor jött vissza anyaságiról és mi valahogy megtaláltuk ezt a közös nevezőt a zene által és mindig a kedvenceinkről beszélgettünk. Akkor megszervezték a Requiem a Dunatájért név alatt futó nagyszabású fesztivált, amelyre természetesen én is elmentem. Nagyon sokat segítettek nekünk Elemérrel, rengeteg együttes előtt játszottunk előzenekarként, az Eddán kívül például a Pokolgép, az Omen, vagy a Korál előtt. Számunkra ezek óriási élmények voltak. Nyilván nem kerestünk be ezekből a fellépésekből, de cserébe rengeteg emberhez eljutottunk. Ez a 2006-os felállás végre tartósnak bizonyult, eltartott a Covid időszakáig, s közben még a 3. nagylemezünket is megjelentettük 2015-ben, ami teljesen saját produkció.
Már évek óta Péntek István biztosít számunkra próbahelyet, vele kiváló kapcsolatban vagyunk. A felvételek is itt készültek, mindet Haly csinálta. És lassan elérkeztünk újra oda, amivel elkezdtem ezt a történetet...
Diszkográfia:
-
Engedj! (Demó – 1994)
-
Nézz rám! (2003)
-
Véresen komoly (2005)
-
Ránk virrad az éj (2015)
A zenekar aktuális felállása:
-
Hervay László (Enosz) – ének
-
Gálffy József (Józsi) – gitár, vokál
-
Deák Ferenc (Fece) – dobok
-
Derzsi Simon (Simi) – basszusgitár
-
Derzsi Szabolcs – billentyűs hangszerek
