Dunaszerdahely

A város a Kisalföldön, a Felső-Csallóköz kistájon, a Csallóköz földrajzi középpontjában fekszik, a Pozsony-Komárom főút mentén, előbbitől 47, utóbbitól 53 km távolságra. 31,45 km²-es területe hosszan elnyúlik északkeleti irányban és egészen a Kis-Dunáig terjed. Délnyugatról Nagyabony és Egyházkarcsa, délről Nyékvárkony, délkeletről Pódatejed és Hegyéte, keletről Kisudvarnok és Nagyudvarnok, északkeletről Pozsonyeperjes és nagyon rövid szakaszon Dunatőkés, északról Tallós, nyugatról pedig Nemeshodos községekkel határos. Fontos közlekedési csomópont. A 63-as főút Komárom és Pozsony felé teremt kapcsolatot, az 571-es út köti össze Galántával (29 km) és Bőssel (13 km), az 572-es út pedig a felső-csallóközi falvakon át halad Pozsony felé. 1896 óta a Komárom-Pozsony vasútvonal egyik legfontosabb állomása.

Dunaszerdahely 1960 óta város, a Dunaszerdahelyi járás (1996 óta a Nagyszombati kerületben) központja. Dunaszerdahely és elődje Szerdahely 1886-ig mezővárosi rangot viselt és Pozsony vármegye Alsó-Csallóközi, majd később Dunaszerdahelyi járásának székhelye volt. Szerdahelyt a vele egybeépült Újfalu, Nemesszeg, Előtejed községekkel (melyekhez tartoztak Pókatelek és Kistejed) 1854-ben egyesítették. 1871-től nagyközség. 1863-tól Dunaszerdahely néven szerepel. 1920-tól Csehszlovákiához tartozik, továbbra is folyamatosan járási székhely egészen napjainkig. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz, átmenetileg Komárom vármegyéhez került. 1957-ben Pódatejedtől Zöldfa területét Dunaszerdahelyhez csatolták, majd 1960-ban Ollétejed és Sikabony községeket és ezzel kialakult mai területe, ezzel egyidőben várossá nyilvánították és a Dunaszerdahelyi járás területét is megnövelték. A várost 3 kataszteri terület alkotja: Dunaszerdahely (11,12 km²), Sikabony (17,35 km²) és Ollétejed (2,98 km²). A kataszteri területek határait 1960 óta megváltoztatták, ma már nem fedik teljesen a korábbi községek területét (1921-ben Dunaszerdahely 15,49 km², Sikabony 11,94 km², Ollétejed 3,03 km²).

A II. világháború végéig magyarok és magyarul beszélő zsidók alkották a lakosságát, utána viszont a lakosságcserével, a deportálásokkal, a reszlovakizációval, valamint a szervezett és a természetes asszimilációval sikerült növelni a szlovákok arányát. A lakosság csaknem felét alkotó zsidóságot a holokauszt során csaknem teljesen elpusztították. Az asszimiláció különösen felgyorsult 1990 óta, ami miatt folyamatosan csökken a magyarok aránya, és növekszik a szlovákoké. Lakossága 22 477 fő, ennek ma már kevesebb mint négyötöde magyar, egyötöde szlovák. A várossá nyilvánítás (1960) után, a szocialista iparosítással és központi szerepe révén gyors növekedésnek indult, 1970-1991 között lakossága megduplázódott, 2001-2011 között azonban már kismértékben csökkent lakosságszáma. A római katolikusok a lakosság több mint kétharmadát alkotják.

A folyóvizekkel valaha sűrűn szabdalt Csallóköz központi részén, az egykori árvizektől viszonylag védett helyen fekszik. A bronzkorból, a római korból és a 9. századból kerültek elő raktár-, illetve temetkezési leletek, és a honfoglaló magyarok is megtelepedtek itt. Szerdahely első írásos említése 1255-ből származik Syridahel alakban, a pozsonyi káptalan IV. Béla királynak írt jelentésében. Első magánbirtokosa az 1297-ben említett Héder nembeli Herrand fia Jakab, aki cserével szerezte meg III. András királytól. A ma a városhoz tartozó területek legfontosabb magánbirtokosai a Pókateleki, Szomori, Pálffy, a Pókatelekiektől származó Kondé, valamint a Bacsák és Petényi családok voltak. A 14. században oklevélben említik piacát, és ugyanebben az időben alakult ki a templom körül a 19. századig fallal körülvett Szentfundus (szent terület), amelyet a népnyelv szerdahelyi várként emlegetett. A település első plébániai iskoláját 1329-ben már említik. Szerdahelyt 1429-ben már mezővárosként említik. A 16. században heti és országos vásárjogokkal bíró mezőváros, jelentős gabona- és marhakereskedelemmel, de a század első felében sokat szenvedett a Magyar Királyság trónjáért folyó belháborúk miatt. A város eredeti pecsétje Szent Pétert ábrázolta, ami a város bírói jogkörére utal. Maga Szerdahely királyi birtok volt, ám a környéken sok nemesi család rendelkezett földtulajdonnal, emiatt gyakoriak voltak a birtokviszályok. A lakosság a földművelés és állattenyésztés mellett leginkább posztóruhák, szűrök, kalapok és csizmák készítésével foglalkozott. A 18. század végétől betelepülő zsidók főleg kereskedtek, és a 19. századra már a később egyesített falvak népességének felét, míg az eredeti Szerdahelyének kétharmadát tették ki. Az utak metszéspontjában fekvő mezőváros a környező falvakkal együtt gyorsan növekedett az áruszállításnak és kereskedelemnek köszönhetően. Ezt az 1842-es, 1865-ös és 1887-es tűzvész, valamint az 1850-es és 1855-ös kolerajárvány sem tudta megakadályozni. 1854-ben Dunaszerdahely néven egyesült Szerdahely, Nemesszeg, Újfalu (Pókatelekkel) és Előtejed. A vasúthálózatra 1895-ben, a villany- és telefonhálózatra 1903-ban kötötték rá. Az első világháború alatt hatalmas hadifogolytábor működött itt. 1919. január 8-án szállták meg a cseh csapatok, a trianoni békeszerződés 1920-ban Csehszlovákiához csatolta, a 20-as és 30-as években rendszeresek voltak a mezőgazdasági munkások és az építőmunkások sztrájkjai. Az I. bécsi döntés értelmében, 1938. november 2-tól ismét Magyarországhoz tartozott. A német megszállás idején, 1944-ben elhurcolták a város csaknem háromezer főnyi zsidóságát, s a túlélők közül csak kevesen tértek vissza. A város a második világháború után az újraalakuló Csehszlovákiához került, 1950-ben hozták létre a helyi egységes földműves szövetkezetet. A szocializmus idején építették fel a 90-es évekig működő, országos jelentőségű cukorgyárat, valamint a konzervgyárat. 1960 óta Dunaszerdahelyhez tartozik Sikabony és Ollétejed is. 1993-ban az akkor megalakuló Szlovákia része lett.

A város kiterjedt élelmiszeriparral rendelkezett az 1990-es évek közepéig, ám a gazdaságszerkezet kapitalista átalakulása nyomán válságba került termelőegységek tönkrementek, vagy magánkézbe kerülve, eladták, felszámolták őket. Manapság a gépipar, a villamossági ipar, az építőipar és a logisztikai tevékenység mellett a hévízfürdőre alapozó idegenforgalom számít jelentősnek, továbbá Dunaszerdahely a felvidéki magyarság legfontosabb kereskedelmi központjává vált. Országos jelentőségű logisztikai központ - konténerterminál. Jelentős oktatási és művelődési központ: több – magyar és szlovák nyelvű – alap- és középiskola, művészeti alapiskola, színház- és moziteremmel is felszerelt művelődési ház, járási könyvtár, múzeum és galéria található itt, emellett kihelyezett egyetemi képzés is elérhető. A városban rendelőintézet és kórház működik. A dunaszerdahelyi DAC labdarúgóklubra Felvidék-szerte az itteni magyarság jelképeként tekintenek a szurkolói, de a klub égisze alatt más sportszakosztályok is működnek. A stadion közelében található a sportcsarnok és a műjégpálya.