A (cseh)szlovákiai magyar könnyűzene panoptikuma (2. rész: Gravis)
Könnyűzenei sorozatunkban kísérletet teszünk bemutatni azokat a felvidéki előadókat és együtteseket, akik a második világégés után jelentősebb sikereket értek el tájainkon lokális vagy országos szinten. Egyesek pályafutása a rendszerváltozáson túlra is átnyúlik, vagy csak azután kezdődött, s közülük néhány valamilyen formában még ma is tevékenyek. Sorozatunk mai fejezetében a Gravis együttes történetét ismerhetjük meg.
A 80-as évek legjelentősebb szlovákiai magyar rock zenekara 1979 augusztus elsején alakult a Duna utcai magyar tannyelvű gimnázium diákjaiból, Pozsonyban. A Gravis előzménye három csapat: a Fornax, az Ars Musica és a BUMM. A Fornax nevű könnyűzenei együttest fiatal gimnazisták alkották, de tagjai közül mindenképpen Dusik Gábor és Botos Jenő számított a két domináns személynek. Legemlékezetesebb fellépésük 1977 végén, a Duna utcai gimnázium Forrás diákszínpadával közösen, a pozsonyi Vigadó kistermében zajlott. A két nap során többek között Szigligeti Ede Liliomfijának új, eredeti, élő zenével kisért feldolgozását mutatták be a lelkes közönségnek, melynek zenéjét Dusik Gábor és Botos Jenő szerezte. A nagy sikerre való tekintettel nem sokkal később újabb két nap során az összes előadást megismételték. A Liliomfi a következő év nyarán is nagy sikert aratott a szlovákiai magyar diák színjátszók fesztiválján, a komáromi Jókai-napokon.
Dusik Gábornak és Hegedűs Istvánnak azonban nem annyira jött be a Fornax finomkodó, slágeres, diszkós stílusa, így aztán 1978-ban Gábor, 1979-ben pedig Pista is kilépett.
Létezett egy BUMM nevű zenekar is, ahol Gábor és a későbbi Pigmeus megalapítója, Balla Igor is zenekari tag volt. Közben Gábor megalapította a szlovákiai magyar és magyarországi költők verseinek megzenésítésére „szakosodott” akusztikus Ars Musicát. Másfél év múlva ez a csapat is feloszlott, hogy átadja helyét a Gravisnak.
A Gravis alapító tagjai (Dusik Gábor – billentyűs hangszerek, ének; Hegedűs István „Tyutyu” – gitár, ének; Szabó János – basszusgitár és Szilvássy László – dobok) elhatározták, hogy kizárólag saját szerzeményeket játszanak,
s ez nemcsak a zenére vonatkozott, hanem a szövegekre is, így az alapítók fél évig ki sem dugták az orrukat a próbateremból. 1980 elején aztán a gimnázium tanulói előtt debütált a zenekar a nem messze található Cultus Nivy művelődési házban, viharos sikerrel. A koncertet többször megismételték, s közben a zenekar híre távolabb is eljutott, szép lassan egyre keletebbről érkeztek a koncertmeghívások, ami részben a zenekar újdonsült menedzserének, Papp Sándornak volt az érdeme.
A csapattal barátokból, szimpatizánsokból verbuválódott kis stáb dolgozott, s mindez egy amatőr együttes esetében nemcsak szlovákiai magyar vonalon jelentett komoly előnyt. Persze a technikai háttér mellett az előrelépéshez kellett egy összeszokott zenész gárda, jó dalok, és némi színpadi show. (A kezdeti időszakban ugyanis hatalmas fehér füstfelhőbe „öltözött” a zenekar a koncertek kezdetén, illetve még néhány alkalommal a fellépés folyamán, s emiatt az Omega szlovákiai magyar megfelelőjeként kezdték emlegetni a Gravis-t. Az sem volt hátrány, hogy az akkori hazai magyar lapok (főleg az Új Ifjúság, A Hét és az Új Szó, de a Nő is), továbbá a Szlovák Rádió magyar adása rendszeresen foglalkoztak a zenekarral.
A rádióban tehát még 1980 végén elkészíthették két számos demófelvételüket (Mondd, mit ér/Légtornászok), amelyet rendszeresen sugárzott a magyar adás, s a két szerzeményt többek között eljuttatták a Magyar Televízió Zenei Főosztályára is.
Meglepetésre a Pulzus című zenei műsor szerkesztője, Módos Péter kisvártatva telefonált, felajánlva egy tévéfelvétel lehetőségét. Nem sokat váratott magára a megállapodás, és a Pulzus műsor két prominens személyiségének, Módos Péternek, illetve Sztevanovity Dusánnak a vezetésével 1981. február 14-én egy stáb indult Pozsonyba, hogy „megfilmesítse” a Mondd, mit ér című szerzeményt, illetve egy rövid beszélgetést készítsen a zenekar tagjaival. A felvétel végül február 26-án és 27-én került adásba.
1981. június 27-én a Gravis már Gombaszögre is eljut. Fellépésükről Dusza István a következőket írja:
Még mindig 1981-ben járunk, amikor a zenekar meghívást kap Bajmócra, a fiatalok zenei fesztiváljának 1. évfolyamára. Az országos viadalon az amatőr zenekarok versenyét ugyan nem sikerül megnyerniük, de a beszámolók szerint derekasan helytálltak, és olyan illusztris előadók társaságában léphettek fel, mint pl. a Locomotiv GT, vagy az Edda Művek.
A Czippán György által összeállított, 1982-ben megjelent „Ki kicsoda a magyar rock zenében?“ című Magyarországon megjelent könnyűzenei lexikonban már szerepel a Gravis, és a felelős szerkesztő, Szántó Gábor ezt írja az együttesről:
„Az űrrockhoz közelálló zenét játszik. A KISZ KB és az IM rockdalpályázatán különdíjat nyert 1981-ben.” (A díjat egyébiránt a Mondd, mit ér című dalukért kapták.)
A díj kapcsán természetesen a magyarországi Ifjúsági Magazin is cikkez a zenekarról.
1981 őszére beért a sok munka gyümölcse, a zenekar végre hivatalos hanghordozó megjelentetésére kapott ajánlatot az állami Opus lemezkiadó vállalattól. A két szerzeményt (Élj őszintén és Talán) végül 1982-ben jelentette meg a kiadó, s ha a táncdalt, a sanzont és a magyar nótát nem számítjuk a könnyűzenéhez, akkor ez volt a legelső, magyar nyelvű kislemez az Opus gondozásában, és ez mindenképpen mérföldkőnek számított nemcsak a zenekar életében, hanem a teljes szlovákiai magyar rockzene viszonylatában is. (Ekkor azonban még nem tudhatta senki, hogy a rendszerváltásig sajnos egyéb magyar hivatalos könnyűzenei kiadvány nem jelenik meg, s ez a tény utólag is növeli a felvétel jelentőségét.)
Ebben az időben a magyarországi Országos Rendező Iroda (ORI) a Piramis turnéjára, a csapat előzenekarának hívta volna a Gravis-t, de ebből végül nem lett semmi. Dusík Gábor ugyanebben a cikkben az ominózus dologról ekképpen vall:
1983. január 30-án a pozsonyi Művelődés és Pihenés Parkjában (PKO) „bemutatkozott a főváros legjobb négy amatőr popzenekara, egy napon kétszer, ugyanazzal a műsorral. Mindkétszer telt ház előtt, amire régóta nem volt példa a modern szlovákiai popzene rövid történetében. Mármint arra, hogy amatőr zenekarok ennyi embert vonzzanak. Szlovákiában eddig szinte ismeretlen stílusokat hoztak e zenekarok (új hullám, kemény rock, illetve funky), nagyon jó színvonalon. Nem ismert előadóktól kaptuk ezt a zenét, nem olyanoktól, akik éppen az említett stílusokra »nyergeltek át«, hanem olyan fiataloktól, akik otthon vannak és természetesen »mozognak« választott közegükben. A négy zenekaron kívül, amelyek a csúcsot jelentik, vannak természetesen más együttesek is, bizonyítva, hogy a szlovákiai amatőr popzenei mozgalomnak széles a tömegbázisa. A négy vezető együttesen kívül – Tamis, Ventil RG, Gravis és a Demikát – fellépett még a koncerten a Tublatanka, az YPS, a City és a prágai OK Band.” (Új Szó, 1983. 3. 21., 4. o., Gyurovszky László)
A beszámoló így folytatódik:
„A Gravis új számokkal jelentkezett, bizonyítva ismét, hogy a hosszabb kompozíciók mellett vannak, amelyekben jól érvényesülhet minden egyes tag hangszertudása és a kompozíció íve. Az összhatás kiegyensúlyozott volt, a dalokat precízen, szinte profi módon adták elő. Dusík Gábor magyar szövegei ezúttal sem keltettek csalódást. Az együttes sokat fejlődött zeneileg is az utóbbi időben. Zenéjükben felbukkant az újhullám, több lett az improvizatív elem, és természetesebb az egész előadás.”
Nem véletlenül volt „Mladá vlna“ („Fiatal hullám”) a Richard Müller által szervezett egynapos fesztivál neve, hiszen ez egyrészt utalt a(z esetleges) generációváltásra a rock zenében, másrészt pedig arra, hogy az újhullám, mint zenei műfaj, ha ugyan fáziskéséssel is, de megjelent a keleti blokk államaiban, így Csehszlovákiában is. Igaz, a rendezvényen fellépő zenekarok egyike sem képviselte tisztán az új műfajt, ám mindegyikében fellelhető volt olyan jegy, ami valamilyen módon utalt az újhullámra. Gyurovszky már itt „kihallotta” a Gravisból az újhullámot, és való igaz, míg az eddigi felvételeik inkább a hagyományosabb rockhoz kötődtek, az 1984-es nagylemezükön már megjelentek az újhullám jelei, amit a későbbiek során, a stílus lecsengésekor ők is „száműztek“ zenéjükből.
1983-ban azért még történtek érdekes dolgok, ugyanis a Gravis amatőrként léphetett fel az akkor már az első számú szlovák rock zenekarnak kikiáltott Elán előtt a prágai Lucernában, ami az akkori csehszlovák főváros könnyűzenei szentélyének számított. Dusik Gábor így emlékszik vissza erre:
Még ugyanebben az évben a Csemadok Melódia ’83 versenyének dunaszerdahelyi területi döntőjét is megnyerte a zenekar, s mint az várható volt, a verseny Kassán megrendezett döntőjét is megnyerték a fiúk:
Az Új Szó hasábjain Sági Tóth Tibor adott hírt elsőként a Gravis készülő lemezéről, amely az Opus lemezkiadó 1984-es tervei között szerepelt. Ekkor még azonban senki sem tudta, hogy a felvételek szlovák nyelvűek lesznek… Hogy miért, ennek több oka van, ugyanis a dolog rendkívül összetett. Dusik Gábor és Hegedűs István a Hét 1990. november 30-ai számában Koller Sándor kérdésére („Ti néhány évig magyar együttesként működtetek, aztán szlovák vizekre eveztetek…“) ezt nyilatkozták:
A nagylemez tehát szlovák nyelven jelent meg, s hirtelen felkapott dalszövegírók (pl. Kamil Peteraj) kezdtek legyeskedni a zenekar körül. A zenekar nevét viselő nagylemezt követően, 1984 végén a csapat megválik Szilvássy László dobostól (az ok: az alkohol…), helyére Varsányi György érkezik, és a slovkoncertes kapcsolatoknak és egyéb kontaktusoknak köszönhetően elkezdenek közösen dolgozni Marika Gombitovával, aki a nyolcvanas években a leginkább felkapott és legközkedveltebb szlovák énekesnőnek számított. Lényegében ekkortól számítható a Gravis hivatalosan is profi zenekarnak. A helyzetet tehát a kényszer szülte, mert egyrészt szlovákiai magyar vonalon sem erőltette meg magát senki, hogy segítsen a zenekarnak, kockázatot meg aztán végképp nem vállaltak a Gravisért (főleg a Csemadok), s mivel önerőből magyar „anyanyelvű” zenekarként már mindent elértek, a profik világába csak a Slovkoncert támogatásával kerülhettek. A koncertszervező iroda és a lemezkiadó feltételeit (egy szlovák nagylemez lehetőségét) már 1981-ben felkínálták a csapatnak. Az 1984-es nagylemez egy fejlődőképes zenekart mutatott, ahol a csapat a klasszikus rock, a hard rock, az „űrrock” és az újhullám egyfajta egyvelegét játszotta.
A következő esztendő már főleg a Marika Gombitovával való együttműködés jegyében zajlott. Dalírás, a szerzemények összepróbálása, tévéfelvételek, sok koncert, többek között néhányszor a Szakszervezetek Házában (Dom ROH, később Dom Odborov, majd Istropolis), telt ház előtt. A zenekar ugyan megtartotta függetlenségét, hiszen Gombitová következő évben megjelent nagylemezén külön is feltüntették őket, és a Gravis önálló koncerteket is adott, de Marika tévészereplései során a zenekar rendszerint alig volt látható, a videoklipekben pedig nem is szerepelt. Marika Gombitová az 1986-ban megjelent Marika Gombitová lemezen a Gravis kíséretében is hozta a profi szintet, és a zenekar tagjai által írt dalok még inkább kiemelkednek a lemez dalai közül. Nyilvánvalóan a Gravisnak itt idomulnia kellett a Marika-féle kommerszebb pop-rockhoz, de ezt úgy tette, hogy nem szabadult meg teljesen jellegzetességeitől. A Marikával való együttműködés végül 1986 második felében megszakadt.
Varsányi Gyuri és Szabó Jancsi helyére 1987-ben új tagok érkeztek: Igor Zadrabaj (basszusgitár) és Ján Lapoš (dob). Innentől a Gravis már a tagságában sem volt „színmagyar”. Dusík Gábor és Hegedűs Pista azonban úgy érezték, hogy egy „igazi” frontemberrel (aki szabadon mozoghat és kommunikálhat a közönséggel, nincs a hangszeréhez „ragasztva”) nagyobb sikereket érhetnének el. Meghallgattak pár énekest, és végül Kornel Kadlubiakra esett a választásuk, ami a zenekar szempontjából jó húzásnak bizonyult, mert Kornelt a szlovák rajongók hamar elfogadták, mi több a zenekar egyre nagyobb népszerűségnek örvendett.
Még ebben az évben megjelent egy kislemez, melynek egyik dalát még Dusík Gábor, de a másikat már Kornel énekelte fel. A két dal ékesen bizonyítja a zenekar tagjainak azt az elhatározását, hogy a csapat egy könnyebben befogadhatóbb irány felé haladjon.
Ahogy az lenni szokott, a siker mámorában a zenekari tagok egyre nehezebben jöttek ki egymással, így 1989 kora nyarán Dusík Gábor kilépésével lényegében meg is szűnt a csapat pár hétre.
Amikor a Gravis pár hétig szünetelt, váratlanul egy levél érkezett a zenekarhoz a gombaszögi kulturális fesztivál rendezőitől, miszerint szívesen látnák az együttest a pódiumon. Erre Dusík Gábor Kövesdi Károly írásában így emlékszik vissza:
A gombaszögi fellépés idején a keleti blokk rendszerei már az utolsókat rúgták, de a Gravisnak éppen ekkorra lett tele a hócipője. Egy év múlva, 1990 őszén aztán mégis szerencsét próbáltak, Dusík és Hegedűs új tagokkal, Varga Frigyes basszusgitárossal és Petrus Gyula dobossal próbálta revitalizálni a bandát, azaz ismét „színmagyar” volt a tagság. Két új dal, néhány rádiós beszélgetés, egy tévéinterjú (stílszerűen a pozsonyi Duna utcai magyar gimnázium pinceklubjából, nem elfelejtve, honnan indultak) és néhány fellépés után azonban pár hónapos ténykedést követően végleg bedobták a törülközőt, ugyanis az újabb generáció már nem volt rájuk kíváncsi, a régi meg már vagy nem járt koncertre, vagy kiábrándult belőlük. Ki tudja.
Az Opus kiadó a néhai Gravis zenekarra emlékezve 2008-ban megjelentetett egy válogatás CD-t, amelyen a második nagylemez teljes hanganyaga mellett az elsőről is található néhány felvétel. A CD-n szerepel továbbá egy kislemezdal, bónuszként pedig két felvétel, ami Marika Gombitová és a Gravis együttműködését dokumentálja. Talán a legfanatikusabb felvidéki Gravis-rajongók sem gondolták volna, hogy a magyar kislemez dalai a rongyosra hallgatott vinyl lemezek után egyszer valaha is az őket megillető helyre, a csapat Best Of CD-jére kerüljenek, ráadásul feljavított minőségben. Ezeknek a felvételeknek a hangzása, s maga a muzsika ugyanis a mai napig vállalható.
