LONDON. Kicsivel több mint egy év múlva, 2017 januárjában jelenik meg a néhai H. G. Wells A világok harca című science-fiction regényének folytatása.
WASHINGTON. Proaktív szerepet kell betöltenie az Egyesült Államoknak a világban, hogy megakadályozza a hatalmi vákuum kialakulását, ennek megvalósulása a jövő évi amerikai elnökválasztás eredményétől is függ - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke helyi idő szerint péntek este Washingtonban, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) hagyományos Mikulás-vacsoráján.
POZSONY. A Pro Arte Danubií, Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás szervezésében pénteken este megnyílt Nagy Zoltán gyűjteményes kiállítása Komáromban, a Limes Galériában. Továbbgondolásra késztető grafikák, ceruzarajzok, tempera-, pasztell-, akril- és olajfestmények egyaránt láthatók a komáromi kiállításon.
BUDAPEST. Tíz kategóriában 13. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. A közönségdíjat a Budapest Klezmer Band kapta. Az együttes nevében Jávori Ferenc (Fegya) zeneszerző, a Budapest Klezmer Band alapítója, zenekarvezetője, előadóművész, érdemes művész vette át az elismerést.
LOS ANGELES. Nagy Katalin cárnőről szóló életrajzi filmet rendez Barbra Streisand - számolt be a The Hollywood Reporter.
WINDHOEK. Tizenöt új elemmel bővült az UNESCO szellemi kulturális világörökségi listája: a romániai legényes tánc, a szlovák dudakészítés és az arab kávé is a világörökség része lett - közölte honlapján az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete.
BUDAPEST. A Sigur Rós, a Bring Me The Horizon, a Kodaline, az M83, John Newman, MO, a Parov Stelar Band és Naughty Boy is fellép jövőre a Sziget fesztiválon.
KOMÁROM. Adventhez méltó előadás, a Diótörő című, minden korosztálynak ajánlott zenés mesejáték nyilvános bemutatójára kerül sor december 4-én 19 órától a komáromi városi művelődési központ színpadán. A Selye János Gimnázium és a vmk Gimisz Diákszínpada E.T. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című világhírű meséje nyomán készítette a szerelemről, a szeretet mindent legyőző erejéről szóló produkcióját, amelyről a darab rendezője, Csengel Mónika nyilatkozott portálunknak.
BUDAPEST. Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze - tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel.
MÜNCHEN. A második világháború vége óta először, tudósok kritikai jegyzeteivel ellátva januárban német kiadásban ismét megjelenik a Mein Kampf, Adolf Hitler politikai kiáltványa.
KOMÁROM. A legendás Tűzkerék, Bergendy, V´Moto-Rock és több más együttes hajdani frontembere, s a szólókarrierjében is rendkívüli sikereket elért Demjén Ferenc ad nagykoncertet december 5-én, szombaton 19 órától a komáromi városi sportcsarnokban. Portálunknak elmondta: szívesen lép fel a magyarországinál mindig lelkesebb felvidéki rajongói előtt.
KOMÁROM. Megtartotta következő produkciójának olvasópróbáját a Komáromi Jókai Színház társulata. Nagy Ignác Tisztújítás című művét Parti Nagy Lajos feldolgozásában Keszég László állítja színpadra.
EDINBURGH. Első ízben bukkantak szauropodák lábnyomaira paleontológusok Skóciában: a nagyjából 170 millió évvel ezelőtt élt nagytestű növényevők több száz lábnyomát az ország északnyugati partjainál fekvő Skye szigetén fedezték fel.
LOS ANGEELES. Az év legjobb idegen nyelvű filmjének választotta Nemes Jeles László Saul fia című első nagyjátékfilmjét az egyik legrégebbi amerikai filmes testület, a National Board of Review of Motion Pictures (NBR).
BUDAPEST. Az erdélyi Mezőség idős és beteg zenészeinek megsegítésére rendeznek december 5-én Összefogás hagyományőrző mestereinkért címmel jótékonysági koncertet a budapesti Hagyományok Házában.
HAVANNA. Az Ernest Hemingway életéről készült Papa című amerikai film egy kubai nemzetközi filmfesztiválon debütál szombaton Havannában.
BUDAPEST. December elsején lesz kilencven éve, hogy megkezdődött a rendszeres magyar rádióműsor-szolgáltatás. A közmédia munkatársai erre a napra számtalan, rendhagyó műsorral készülnek.
KASSA, RÉVKOMÁROM. Nemrég életműdíjat kapott Cs. Tóth Erzsébet, munkáját a Szlovák Irodalmi Alap ismerte el és jutalmazta a kitüntetéssel. A kiváló színésznő portálunknak nyilatkozva kijelentette, elmondhatja magáról, hogy boldog volt munkája során.
IZSA. A budapesti születésű, jelenleg Dunaszerdahelyen élő Tóth László József Attila-díjas irodalmár A szövegember című könyvét mutatta be vasárnap délután Izsán, ahol gyermek- és ifjúkora javarészét töltötte. A község díszpolgárát a Csemadok izsai alapszervezete hívta meg az izsai községi hivatal előadótermében meghitt adventi hangulatban zajló író-olvasó találkozóra.
BUDAPEST. Ha csak lehetséges, természetes úton vigyük be szervezetünkbe a vitaminokat, de azért szükség lehet a mesterségesen előállított vitaminra is - erről Póta György, a Házi Gyermekorvosok Szövetségének elnöke beszélt a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
BUDAPEST. Csavargódal címmel tart életműkoncertet a Bojtorján együttes hétfőn a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
PRÁGA. Az idén is Karel Gottot választották meg az év énekesének Csehországban.
BUDAPEST. Eredetileg dzsesszrock zenét játszott az Apostol együttes, széles körű ismertséget és népszerűséget azonban később, hatalmas slágereivel szerzett. A 45 éve alakult csapat, amely nemrég új lemezt készített, december 8-án a Syma-csarnokban ünnepli jubileumát.
SOMORJA. Az elmúlt napokban nagy port kavart a hír, miszerint kirúgták az újonnan megnyílt somorjai Deichmann cipőbolt egyik alkalmazottját, mert munkahelyén magyarul beszélt. Ezt követően többen az üzletlánc bojkottjára szólították fel a magyar vásárlókat. Kovács Koppány a Rómeó vérzik frontembere pedig szombat délelőttre a tiltakozás szokatlan módját hirdette meg. Felhívására mintegy háromszázan mentek el, és énekkel tüntettek a somorjai Deichmann előtt a magyar nyelv használatáért.