2015. december 1., 15:58

Jótékonysági koncert hagyományőrző mesterek megsegítésére

BUDAPEST. Az erdélyi Mezőség idős és beteg zenészeinek megsegítésére rendeznek december 5-én Összefogás hagyományőrző mestereinkért címmel jótékonysági koncertet a budapesti Hagyományok Házában.

A rendezvény - amellyel Maneszes Márton énekes-prímásra is emlékeznek - bevételével a magyarpalatkai Moldován István kontrást és Kovács Márton bőgőst, a magyarszováti Radák János prímást és más rászorulókat támogatnak majd a szervezők. Az est fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége - közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel.

A koncerten közreműködik Enyedi Ágnes, Majorosi Mariann, Nyitrai Marianna, Szalóki Ági, Dresch Mihály, Agócs Gergely, Juhász Zoltán, Székely Levente, Virágvölgyi Márta, Fekete Antal Puma, a Csík Zenekar, az Üsztürü Zenekar, a Téka Együttes, a Szeret Zenekar, a Tükrös Zenekar, a Gázsa Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes táncosai Kökény Richárd vezetésével. Az est házigazdája Sebő Ferenc lesz, a műsor szerkesztője Árendás Péter.

A magyarszováti Maneszes Mártont - aki saját falujának református kántora is volt - Kallós Zoltánnak köszönhetően ismerte meg a népzenei mozgalom. Az 1939-ben született muzsikus 2004-ben kapta meg a Népművészet Mestere címet, idén szeptemberben hunyt el.

Összefogás hagyományőrző mestereinkért címmel 2013 decemberében indult el a jótékonysági koncertsorozat a Hagyományok Házában idős, nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére. A neves népdalénekesek, népzenészek, világzenei előadók összefogásával megrendezett gálaesten befolyt összegből elsőként Jámbor István prímás és Mezei Ferenc gyógykezelését tették lehetővé, 2014-ben pedig Pál István tereskei mesemondó, dudás javára rendezték meg a gálakoncertet.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.