2022. május 31., 19:46

Petőfi-emlékév: Petőfi Pozsonyban (II.)

A költő 1841. október közepén távozott Pozsonyból. Pápára gyalogolt, ahol újból iskolapadba ült. Itt diákoskodva jelent meg nyomtatásban első verse, A borozó, az Athenaeumban, a kor legjelesebb irodalmi lapjában.

petőfi sándor
Fotó: Kovács László

Ám rövidesen elhagyta Pápát. 1842–43 telét irtózatos nyomorban töltötte, vándorolva az országban, majd az országgyűlés összehívásának a hírére 1843. május 12-én Pozsonyban bukkant föl. Az országgyűlésre Fekete Gábor színtársulata is Pozsonyba költözött. Itt próbálkozott Petőfi is, de sikertelenül. Ekkor kötött ki a költő, Kolmár József pápai ismerősének segítségével, a Záborszky Alajos szerkesztette Országgyűlési Tudósítások másoló irodájában, a Várlépcső utca egyik házában, melyet később Petőfi utcának neveztek el. 

Mivel Petőfinek ekkor nem volt lakása, egy volt aszódi iskolatársa, aki ekkor már jurátus volt Pozsonyban, magához vette a Konvent utcai lakására.

Amikor Kolmárral a másolással végeztek, s Záborszky fizetett, akkor fölkeresték valamelyik vendéglőt. Leggyakrabban a „Zuckermandli” nevű pozsonyi negyedben a Neumann-féle sörözőt, mert közel volt Kolmár lakásához. Kolmár szerint ebben a vendéglőben, mely mindössze néhány lépésre volt a folyóparttól, s behallatszott a hullámok csobogása, írta a költő a Távolból című versét. 

Távolból (részletek)

Kis lak áll a nagy Duna mentében;

Oh mi drága e lakocska nékem!

Könnyben úszik két szemem pillája,

Valahányszor emlékszem reája.

 

Bár maradtam volna benne végig!

De az embert vágyai vezérlik;

Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,

S odahagytam őslakom s anyámat. 

(….)

Szép hazámba ismerősök mennek;

Jó anyámnak tőlök mit izenjek?

Szóljatok be, földiek, ha lészen

Útazástok háza közelében. 

 

Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,

Mert fiának kedvez a szerencse - -

Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,

Megrepedne a szive szegénynek! 

Pozsonyi életéről senkinek sem mondott annyit, mint az iránta atyai szeretettel viseltető Bajza Józsefnek írott levelében:

 „Mélyen tisztelt Tekintetes Úr! Pozsony, 1. június 1843.

Örűlnék, ha sorsom jelenleg bármin is engedne örűlnöm. Oh az én sorsom! - Mily szép reményekkel jöttem Pozsonyba, mily kilátásokkal, - és minden, minden oda! Fekete Gábor nem fogadott be társaságához, s így nem maradt egyéb hátra, mint írás átal biztosítani itt maradhatásomat. És most így vagyok: egész nap irom a Záborszky által szerkesztett országgyűlési tudósításokat, s a fizetés oly nyomorú, hogy elég megszereznem a mindennapi kenyeremet. Ily körülmények közt örömest itt hagynám Pozsonyt, s szinésztársaságot keresnék, bármilyet, de így, amint vagyok, lehetetlen - koldús vagyok! - Meg fog a Tekintetes Ur bocsátani, hogy sorsom panaszlásával untatom; de nekem senkim sincs a világon, senkim, ki előtt bízalommal nyithatnám meg keblemet. - Itt küldök ismét néhány verset, azon kérelmem ujításával: hogy velök a legnagyobb szigorral bánni méltóztassék; Tekintetes Ur tanácsát, miszerint a népdalokat is mértékben írjam, követem a »távolból«-lal;  - Mind tens Vörösmarty urnak, mind a Tekintetes Urnak szives indulatába ajánlva magamat, vagyok

A Tekintetes Urnak örök tisztelője 

Petőfi Sándor”

Petőfi a levélben több versről szól, cím szerint azonban csak a Távolból című költeményt említi. További „népdalok” közül három Pozsonyban írtról tudunk. Ezek közül az egyik az Én mátkám című, melyet a költő később a gyűjteményes kiadásában is a Távolból mellé sorolt. De itt született a Ki vagyok én? és a Lánggal égő, teremtette című verse is. 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.