Petőfi-emlékév: Aszód (I.)
1845-ben Petőfi Sándor hosszabb utazást tett a Felvidéken. Erről az Úti jegyzetek című írásában számolt be. Minden, akkor meglátogatott helység őriz Petőfi-emléket. Ezeket úgy vesszük számba, hogy először egy részletet közlünk az Úti jegyzetek-ből, majd ennek alapján írjuk le az emlékhelyet.
„Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki diszes hivatalába bele unván, utazni ment.
Nem titok, hát kimondom, hogy ez a segédszerkesztő én voltam.
Történt az indulás ápr. 1. 1845. A pest-eperjesi gyorsszekeren.
Bebúttunk társzekerünkbe s mentünk, mentünk, mendegéltünk. Hát egyszer csak döcögni kezd a bárka, de olyan embertelenül, mint némely poéta urak versei… elannyira, hogy kénytelenek valánk kiszállani. Kiszálltunk tehát, és én láttam, hogy ott vagyunk, ahol sejtém: Aszódon.
Aszód!
Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendőig tanultam… akarom mondani: jártam iskolába.
S mily eseménydús három esztendő!
1. Itt kezdtem verseket csinálni – –
2. Itt voltam először szerelmes – –
3. Itt akartam először szinésszé lenni.
A költő 1835-ben kezdte tanulmányait Aszódon, a második grammatikai osztályban. Az egy tanerős algimnázium jó iskolának számított, s ezt Koren István tanárnak köszönhette. Petrovics István szívesen adta fiát az aszódi iskolába, hisz neki is sok jó emléke fűződött a városhoz. A költő nagyapja itt bérelt mészárszéket, apja pedig itt kötött házasságot anyjával, Hrúz Máriával, aki akkor itt szolgált.
Petőfi már az első, tehát az 1835/36-os iskolaévben kitűnt. Ha már megemlítettük tanárát, hadd említsük meg iskolatársait is. Közülük többel később is tartotta a kapcsolatot, akik majd később Sopronban, katonáskodása idején és Pozsonyban is segítették, sőt néhányukkal szinte élete végéig jó barátságban volt: Csörföly Lajossal, Delhányi Zsigmonddal, Kemény Jánossal, Dömök Elekkel, Török Gyulával. Neumann Károlynak, aki szál-lásadójának a fia volt, még emlékkönyvébe is írt egy verset.
Aszódon mindvégig jó tanulmányi eredményeket mutatott föl. Ezt bizonyítványai is egyértelműen mutatják. Mindhárom évben minden tárgyból kitűnő vagy jeles volt.
A tanuláson kívül Petőfi már itt is kitűnt önművelődési hajlamával, ugyanis nagyon sokat olvasott. A bizonyítványánál is érdekesebb Koren könyvkatalógusa, mert látható belőle, hogy mit olvasott. Természetrajzi, illetve filozófiai munkákat német és latin nyelven. Szembeötlő történelmi érdeklődése, a könyvek között szerepel egy háromkötetes római történelemkönyv latinul, Gebhardi német nyelvű magyar történeti munkája, és Budai Ézsaiás magyar históriája. Egy tizenhárom éves gyerektől nem mindennapi teljesítmény ilyen művek olvasgatása.
Tanulmányai szempontjából ez az aszódi három esztendő volt a legjelentősebb. Mikor Aszódról eljött latinul és németül „elég helyesen” beszélt, tanulótársai közül a legszebben írt és rajzolt. A magyar „irályban”, verselésben annyira kitűnt, hogy Koren vele íratta meg a szokásos búcsúztató verset. Ez a vers egyébként az egyetlen Aszódon írt verse, mely ránk maradt.
Búcsúzás (részletek)
Immár kész koszorúnk, melyet tíz hónapig izzadt
Arccal, gyenge eszünknek gyüjtve diszét, fonogattunk
Drága tanító úr, ki fáradhatatlan iparral
A tudományokban jártassá tenni akartál
Bennünk', vedd végső együttlétünkben ezen pár
Búcsúszót…
Tanodánkat hagyjuk örömmel
És szaporán édes szüleink kebelébe siessünk!
Az 54 sor hexameterből álló búcsúztató vers a költő érettségét bizonyítja, hiszen akkor még csak tizenöt és fél éves volt.
Megjelent a Magyar7 2022/23.számában.
