Petőfi-emlékév: Aszód (II.)
Amikor Petőfi Sándor beiratkozik Aszódra, még csak tizenkét éves múlt, s mikor távozik 15 és fél éves, tehát Aszódon lett a gyermekből kamasz.
„A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes.
Professzorom (isten áldja meg őt!) jónak látta tettbe menendő tervemet egy olyan férfinak megírni, kinek eléggé nem dicsérhető tulajdonsága volt, a szinészetet csodálatra méltóképen való módon gyülölni. Ezen ritka tulajdonságú férfi történetesen épen az atyám volt, ki – mint jó atyához illik – a veszedelmes hírvétel után egy percig sem késett pokoli örvénybe sülyedendő fia megmentésére rohanni. S istentelen szándékomtól csakugyan eltérítettek atyai tanácsai, melyek még hetek múlva is meglátszottak… hátamon és lelkem porsátorának egyéb részein.
Mind e történetek keresztülhuzódtak emlékezetemen, mialatt szekerünk Aszód utcáinak sarán húzatott keresztül.”
A tagok esküvel kötelezték magukat a szolidaritásra, vagyis egymást el nem árulni, a (tanári) zsarnokságnak ellenállni. Jellemfejlődése szempontjából ez a társaság sokat jelentett, hisz szabadságot, függetlenséget látott benne, amiért már akkor rajongott. Petőfi nemzeti önérzete is ekkor kezd kibontakozni, ugyanis magyarságára ekkor kezd büszke lenni, s „tagadja, hogy szláv, vagy tót eredetű”.
A kamaszodó ifjú saját bevallása szerint is Aszódon volt először szerelmes. Szerelmének tárgya pedig Cancriny Emília, egy evangélikus lelkész özvegyének leánykája volt, akihez verseket írt.
Ezek az Aszódon írt szerelmes versei nem maradtak meg, de később is visszaemlékezett itteni szerelmére verseiben, az 1838-ban Selmecen írt A hűtelenhez című versében, az 1839-ben Sopronban írt Első szerelem címűben és az 1840-ben Grácban írt Galgapartihoz című versében.
A leánykát hévvel én szerettem,
Őt szerettem első szerelemmel,
Érte gyúltam őrült gerjelemben,
S haj, a végzet elszakaszta durván,
Elszakaszta mindörökre tőle!
Az utolsó, 1836/37-es aszódi tanévnek a színészettel való találkozása a legfontosabb eseménye. Petőfi közvetlenül a vizsgák előtt el akart szökni az Aszódra érkezett vándortársulattal. Ennek a szökési kísérletnek a következményeit az Úti jegyzetekben is leírja. Tanára, Koren a színtársulat távozásának napján egész nap lakásába zárta, hogy megakadályozza szökését a színészekkel. Az apja büntetése és ez az elzárás olyan mély nyomot hagyott a lelkében, hogy még 1847-ben írott Első esküm című versében is visszatér erre az emlékére.
Fiú valék még, iskolás fiú,
Tizenöt éves;
Szinészek jöttek, s elhatározám
Közéjök állni és elmenni vélök,
Csak hogy szabad, hogy független
legyek.
Itt tettem első esküvésemet,
Nagy és szent esküt mondék
börtönömben,
Hogy életemnek egy főcélja lesz,
S ez: a zsarnokság ellen küzdeni.
Ez az aszódi ügy azt bizonyítja, hogy a 16 éves fiatalembernek az önállósodási kísérlete, a szabadságvágya már érett elhatározás. Az aszódi bizonyítványok tanúsítják, hogy Petőfi Sándor megtanulta mindazt, amit az iskolában el lehetett sajátítani, az olvasmányairól szóló adatok, beszámolók pedig az átlagos diákét messze meghaladó intellektuális érdeklődésről vallanak.
Még egyszer ugyan visszatér az iskolapadba Selmecen, de fél év után megtörténik a már Aszódon elhatározott szakítás a polgári élettel.
Megjelent a Magyar7 2022/24. számában.
