Adott egy föld alatti toronyra emlékeztető több száz szintes börtön, ahol egy lefelé mozgó platformon keresztül juthatnak napi táplálékukhoz a rabok.
Aki szereti a francia vígjátékokat, annak nem kell bemutatni Francis Veber zseniális moziját.
A filmkockák révén önkéntelenül egy történelemóra pereg a néző szeme előtt, miközben a moziélmény sem veszik el.
A Pozsonyi Nemzeti Népművelési Központ minden évben megrendezi a Cineama amatőr filmesek országos versenyét, amelyet ezúttal Németh Levente és csapata nyert meg.
Egy zseniális sorozat, amelyből egyértelműen kiderült, hogy Cillian Murphy a világ egyik legjobb színésze.
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba.
Stuart atya története egy visszavonult ökölvívó bajlódását, szenvedését mutatja be.
Az Álom luxus kivitelben felejthetetlen sztárja, akit később elegáns légies arisztokratikus finom jelenségként ismert meg a filmszerető közönség, Belgiumban, előkelő családban született, apja bankár, anyja bárónő volt.
Huszti Péter ma ünnepli a 80. születésnapját.
Harminc éve készült az ikonikus film.
A cselekmény egy elképzelt jövőben játszódik, ahol a Rendszer úgy véli, a könyvek összezavarják a gondolatokat, ezért károsak és veszélyesek; a könyveket betiltják, az olvasás bűncselekmény.
Novemberben 28-tól kerül a mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.
Április 16-án a Saul fia, valamint a Jób lázadása című filmet is műsorára tűzi a közmédia.
Néhány barátommal együtt beültünk a moziba a Dűne második részére. Idén mutatták be, világszerte hatalmas sikerrel.
Amikor szerelembe esünk, nem látjuk tisztán a hosszú távú együttélés akadályait és buktatót, ráadásul hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a szerelem, pláne a miénk, minden akadályt legyőz.
Ha valaki rajongója az igényes sci-fi műfajának, annak az Apple TV+ új sorozata, a Constellation sem jelent majd csalódást.
Az Egy zuhanás anatómiája a francia Alpokban játszódik, ahol holtan találnak egy írót. Bár szintén író felesége állítja, hogy a férje öngyilkos lett, a nőt vád alá helyezik a férfi meggyilkolásának gyanújával.
Megszámlálhatatlanul sok történet játszódik a vonaton, jó és rossz egyaránt, nemcsak szerelmek szövődtek vasúton utazva, hanem tragédiák is.
2000-ben elkészült a 66 évvel korábbi Meseautó modern változata.
Egy klasszikus film, amely több mint húsz évvel az elkészítése után, újranézve ismét bizonyítja, hogy David Lynch nem csupán tévésorozatokat tud készíteni.
Amit a szerelmi téboly képes az emberrel művelni, azt az 500 nap nyár című film maradéktalanul felmutatja.
150 éve, Pest, Buda és Óbuda egyesítésével született meg a mai Budapest. Az évforduló alkalomból három film ingyenesen látható a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, a FILMIO-n.
A Zanox – Kockázatok és mellékhatások alcímű sajátságosan magyar vígjáték, krimi, sci-fi és romantikus elemekkel.
Csaknem két évtized után visszaült a rendezői székbe Koltai Lajos.