LOS ANGELES. Dél-kaliforniai otthonában elhunyt Ravi Shankar világhírű szitárművész és zeneszerző - közölte családja. Ravi Shankar 92 éves volt.
WASHINGTON. A dinoszauruszokat 65,5 millió évvel ezelőtt elpusztító aszteroida-becsapódás a gyíkok és kígyók túlnyomó részét is megsemmisítette - derítették ki a Yale és Harvard Egyetem paleontológusai, akik tanulmányukat az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS online kiadásában tették közzé.
PRÁGA. Petr Hájek cseh író könyvében a sátán szolgájának nevezi Václav Havelt, aki szerinte a hazugság és a gyűlölet eszköze volt.
BUDAPEST. December 16-án, advent harmadik vasárnapján a Duna és az M1 egész napos műsorfolyama mutatja majd be a Dévai Szent Ferenc Alapítvány áldozatos munkáját.
WASHINGTON. Gigantikus "földimogyoró", a 4179 Toutatis katalógusjelű aszteroida száguld el bolygónk mellett szerdán reggel.
SZEPSI, BUZITA. Idén 14. alkalommal került megrendezésre Szepsiben és Buzitán az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál. A szakértők úgy vélik, a Csemadok által szervezett rendezvény színvonala évről évre emelkedik.
SAN DIEGO. Olyan génmódosított algát sikerült létrehozniuk amerikai biológusoknak, amely egy bonyolult és drága rákgyógyszert termel nagy mennyiségben.
VARSÓ. A lengyel filmipar mostanság szinte ontja a látványosan kivitelezett történelmi filmeket. A kritikusok mellett a szélesebb közönség is megosztott egy-egy alkotás kapcsán: a belpolitikai küzdelmek a vásznon is folytatódnak. Hamarosan mozikban a régen várt film Lech Walesáról, és közben már forog az egyik legfelkapottabb lengyel rendező filmje a szmolenszki légi katasztrófáról.
BRÜSSZEL. Ötéves kutatói pályázatot hirdet az Európai Bizottság a felzárkózó országok számára, amellyel kiemelkedő teljesítményű kutatókat szeretnének az Európai Unióba, azon belül is a felzárkózó térségekbe csábítani - tudatta az MTI-vel a kutatásért és fejlesztésért felelős uniós biztos hivatala hétfőn.
BUDAPEST. A Kossuth Rádió december 16-i, vasárnap reggeli műsorának vendége lesz Dancs Annamari színész-énekes. Az erdélyi magyar művész Berek Patrícia mikrofonja előtt beszél életéről, munkájáról és a karácsonyi ünnepekről.
BUDAPEST. Szeptemberi szívműtétje után jövő szombaton ismét fellép a Nemzeti Filharmonikusokkal a csapat vezetője. Azt mondja: a Diótörő nem veszélyezteti az egészségét, az igazán stresszmentes darab.
POZSONY. Megnyitotta kapuit a pozsonyi Magyar Intézetben rendezett első karácsonyi magyar könyvvásár hétfőn.
CHICAGO. A csokoládé a bűntudat miatt még édesebb, akár a tiltott gyümölcs - erre jutottak amerikai kutatók, miután 40 nővel etettek az édességből, ám előtte egy részüknek fokozták, vagy felkeltették a bűntudatát.
BUDAPEST. Mintegy 100 ezer műtárgy vált online megtekinthetővé, kutathatóvá a Néprajzi Múzeum fejlesztése révén.
BUDAPEST. Csók István Züzü tükör előtt című, eddig ismeretlen olajfestménye mellett antik és kortárs festmények, porcelánok, bútorok és szőnyegek szerepelnek a Nagyházi Galéria keddtől csütörtökig tartó árverésén, szombaton pedig ezüstökre és ékszerekre licitálhatnak az érdeklődők.
BUDAPEST. Négy néptáncegyüttes, három zenekar, két táncospár, illetve két hangszeres és egy énekes szólista lépett újra színpadra december 8-án a Fölszállott a páva 2012 második középdöntőjében. Továbbjutott a döntőbe a felvidéki Parapács zenekar is.