A hadak útján
Könyvtárrendezős napom során megint nem haladtam előre egy jottányit sem, mert rögtön az elején három „böngészhető” kiadvány került a kezembe, és mint eddig is, a könyvek csoportosítására és selejtezésére szánt idő „ráment” az olvasgatásra és lapozgatásra. Az egyik az említett könyvek közül Kovács Ferenc: Szülőfalunk Köbölkút – A keltáktól a 3. évezredig című helytörténeti munkája (Lilium Aurum, 1998) rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hiszen felmenőim közül néhányan ehhez a tájhoz, ehhez a településhez kötődnek.
Köbölkút múltja a réges-régi időkig vezet vissza, mint ahogy a könyv címe is jelzi, egészen a keltákig. De mi is előzte meg mindazt, hogy végül egy könyv szülessen Köbölkútról? Mint kiderült, a községben 1971 őszén „érdekes esemény” történt.
Ekkor történt a szokatlan dolog, a földből, vagy nyolcvan centiméter mélységből, agyagedény-darabok, kőszerszámok, nyílhegyek, csontok kerültek elő. A kiérkezett régészek (még az akkori NDK-ból is voltak közöttük szakértők) megállapították, hogy a talált leletek a kőkorszak utolsó szakaszából származnak, de még a római korból is találtak leleteket. Ráadásul később még egy helyi lakos kertjében egy régi katonasírt is felfedeztek, amely lehetett vagy ezeréves. A régészek megállapították, hogy a falu helyén valamikor valószínűleg kelta település volt. Őket a germánok (a kvádok) szorították ki. De Köbölkúton római tábor is volt, a téglagyár helyén. Persze átvonultak erre a hunok, a népvándorlás során avarok és szlávok érkeznek ide, majd a vidéket a honfoglaló magyarok szállták meg, s tartósan megtelepedtek. Nagy volt tehát a „jövés-menés” ezen a tájon is…
– olvasható az Előszóban. A „huzatos” vidéket, települést ugyanazok a szörnyű csapások, megpróbáltatások érték, amit a magyar történelemből ismerünk (tatárjárás, törökdúlás, Csák Máté és Róbert Károly csatározásai, kuruc-labanc háborúk). A lakosság megfogyatkozott, ezért szlávokkal, németekkel „töltötték fel” a népességet. A 18. században fejlődés következett be a térségben, azonban a magyar forradalom és szabadságharc idején nagy csata zajlott a párizsi major környékén, és a kéméndi csatát követően a menekülő császáriak is erre vonultak, de már nem volt lehetőségük kifosztani a települést. Kovács Ferenc könyve a történeti időben hatalmas ívet „jár” be, s a közölni való anyag érdekes olvasmány nem csak a helybéliek számára.
Mint érdekességet, mindenképpen meg kell említenem még azt a sokszorosított, pár oldalas brosúrát is, amelyet a könyvben találtam, s amely 1990-ben Köbölkút község története címmel kerülhetett a helyi érdeklődőkhöz. Többek között ez olvasható benne:
A kilencoldalnyi tanulmány után nyolc évvel Kovács Ferenc jóvoltából megjelent a terjedelmes monográfia, amely 170 oldalon mutatja be nemcsak a falu történetét, de természeti adottságait, gazdasági viszonyait, mezőgazdaságát, fejlődését, hagyományait, szokásait, társadalmi, kulturális és sportéletét stb. A könyvet kis képanyag is illusztrálja. A szerző nem felejti el megemlíteni azok nevét, akik munkájában segítették:
A szerző azonban nem csak ezt a könyvet tette le az asztalra. 1992-ben jelent meg a gimnáziumi évek emlékére írt a Diákok a viharban c. műve, mely 2011-ben szlovák nyelven is napvilágot látott Študenti v búrke címmel. Kovács Ferenc élete tevékeny munkával telt el, több kitüntetést is kapott, 2012-ben Csemadok Életműdíjat. Könyvét érdemes ma is leemelni a könyvespolcról, hogy megismerjük a tájat, az emberi sorsokat, a település történetét, s mindazt a „megfoghatatlan” erőt, amely az évszázadok során mindig a túléléshez, a megújuláshoz vezette az embereket. A helytörténeti munkáknak megvan az a vonzereje, hogy az „aprópénzre” váltott történelem, a kinagyított részletek emberközelivé teszik a „nagy” történelem egyes epizódjait, s fókuszba állítják a szereplőit, elszenvedőit.
