KASSA. A műfaji és a tematikus határok átlépésére összpontosít az a kortárs magyar képzőművészek alkotásaiból összeállított tárlat, amely csütörtökön nyílik a kassai Löffler Béla múzeumban.
NEW YORK. A 2013 első felében várható, átlagon felüli naptevékenység geomágneses viharokat okozhat bolygónkon. Ha a napkitörések során kiáramló plazma a Föld felé irányul, bolygónk sötétségbe borulhat, akár több évre is - figyelmeztetett a New York-i Seton Hall Egyetem professzora.
BUDAPEST. Márai Sándortól és Hajnóczy Pétertől is olvashatunk eddig kiadatlan művet 2013-ban, új köteteket jelentetnek meg olyan közönségkedvenc prózaírók is, mint Cserna-Szabó András és Háy János. Az idei könyves évad első félévének várható megjelenéseiből válogattunk.
BUDAPEST. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatta Krzysztof Zanussi lengyel filmrendezőt, színházi rendezőt, forgatókönyvírót hétfőn. Szabó István ennek kapcsán a Duna Közbeszéd című műsorának vendége volt.
BUDAPEST. Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színház előadásaira március végéig, az óriási érdeklődés miatt ugyanis a színház honlapja és az online vásárlási felület hétfőn délelőtt összeomlott. Alföldi Róbert leköszönő igazgató személyesen kérte a sorban állók türelmét a színház pénztára előtt, az Andrássy úti iroda előtt várakozókat pedig meleg teával kínálták.
LOS ANGELES. A klasszikus gyermekmese a Jancsi és Juliska felnőtteknek szóló folytatására, a Boszorkányvadászok című filmre váltottak legtöbben jegyet az észak-amerikai mozikban január utolsó hétvégéjén.
LONDON. A Penguin könyvkiadó elkészítette Anne Frank naplójának iPad-alkalmazását, 65 évvel azután, hogy édesapja, Otto Frank könyvben közreadta a diáklány háború alatt írt jegyzeteit.
BATH. Maratoni felolvasással ünneplik ma a rajongók az angliai Bath-ban a Büszkeség és balítélet című Jane Austin regény megjelenésének 200. évfordulóját.
SANTA MONICA. Larry Hagman halála után árulni kezdték a színész ingatlanjait, a kaliforniai házát is.
LONDON. Sandra Bullock a következő hollywoodi szupersztár, aki bevonul Madam Tussaud halhatatlan panoptikumába.
LONDON. A várakozásokat lényegesen meghaladó összegért, 18 306 dollárért kelt el Lady Diana egy közelmúltig ismeretlen, ifjúkori fekete-fehér fényképe egy amerikai internetes árverésen.
RÉVKOMÁROM. Ezekben a napokban zajlanak a XXII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny iskolai elődöntői. A körzeti és a járási fordulók február végén zárulnak. Az egyetemi elődöntőre március 8-án kerül sor.
BUDAPEST. Dupla koncerten mutatja be tavaly év végén megjelent friss stúdiólemezét az idén 30 éves Ghymes zenekar. Az egyik legnépszerűbb magyar világzenei formáció március 1-én 17 és 20 órai kezdettel is fellép a budapesti Thália Színházban.
NEW YORK. A felolvasás, az omega-3 zsírsavak, illetve az óvoda hatékonyan és bizonyítottan növeli a kisgyerekek intelligenciaszintjét.
LONDON. Delta Machine címmel jelenik meg március 25-én a popzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, a Depeche Mode tizenharmadik stúdióalbuma.
LONDON. Minden tizenkettedik szülő attól fél, hogy csúnya lesz a gyereke.