Strešňák Gábor: A Csemadok ne csak zárt közegben működjön
Folytatódik a Csemadokról szóló sorozatunk, amelyben legnagyobb kulturális szervezetünk jövőjéről kérdezünk közéleti embereket. Ezúttal Strešňák Gábort, a szenci kulturális élet meghatározó személyiségét, történészt, múzeumigazgatót kérdeztük.
Strešňák Gábor beszélgetésünk elején kiemeli, elsősorban a szórványban élő magyarság szemszögéből látja a szervezet jelenlegi helyzetét. Úgy véli, hogy a Csemadok a rendszerváltás után is fontos kapaszkodót jelentett, de a mai kihívások között újfajta gondolkodásra van szükség, különösen a rendezvények szervezése és a források biztosítása terén.
– mondja.
A szórványban élők számára szerinte különösen lényeges, hogy a közösségek életben maradjanak, és erre a helyi falunapok, családi rendezvények is alkalmasak. Ugyanakkor – teszi hozzá – vannak olyan programok, amelyekhez már nagyobb támogatás szükséges: „Író–olvasó találkozók, történelmi előadások, ismeretterjesztő programok – ezekhez a falvakban nincs mindig meg az önerő. Ilyenkor területi vagy kistérségi szintű koordinációra lenne szükség a Csemadok szintjén.”
Pozitív példaként a Szenci Molnár Albert Napokat említi, amelyet az utóbbi évtizedben nemcsak Szencen, hanem a környező falvakban is sikerült megrendezni.
„Szerintem más régiókban is inkább kistérségi szinten kellene gondolkodni” – hangsúlyozza.
Szencen a helyzet sajátos: „A művelődési ház magyar színházi előadásokat vagy rendezvényeket nem vállal. Így nálunk a város támogatja a Csemadokot, a szervezet pedig egy éves keretből valósítja meg a magyar programokat.”
Különösen fontosnak tartja, hogy az alapszervezetek mellett működjenek énekkarok, néptáncegyüttesek: „A gyerekeken keresztül meg lehet szólítani a szülőket is, és újabb kapukat lehet nyitni az emberek felé.”
Ugyanakkor nehézségeket is említ: egy gyerekcsoport utaztatása, a buszbérlés költségei évről évre emelkednek. Ha a pályázati rendszer nem működik jól, egy-két év alatt dugába dőlhet az, amit hosszú évekig építettek, miközben nem a munka, hanem a források hiányoznak.
Éppen ezért szükségét látja egy belső pályázati rendszernek, amelyhez az alapszervezetek fordulhatnának legalább a minimumköltségek fedezésére. Emellett hangsúlyozza a jó kapcsolat fontosságát az önkormányzatokkal is, amelyek ha pénzügyileg nem tudják támogatni a szervezetet, más módon – például humánerőforrásokkal – segíthetnek.
Strešňák Gábor ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a Csemadok ne szűküljön le pusztán emlékhelyek gondozására:
„Olvastam olyan véleményt is a Csemadok tisztújítása kapcsán, hogy több helyütt a tevékenység már csak a koszorúzásokra korlátozódik. Ez valóban veszélyt jelenthet bizonyos régiókban, és elejét kell venni. Fontos, hogy a Csemadok ne csak egy zárt közegben működjön, hanem nyisson a többségi társadalom felé is. Ez véleményformáló tényező, és a kultúránknak is jót tesz.”
