Nagy utazás
Mélissa Da Costa francia író Az ég minden kékje című nagyszabású regénye már az első néhány oldal elolvasása után Presser Gábor Nagy utazás c. dalát juttatta eszembe, amelynek szövegírója Bereményi Géza, zeneszerzője Dés László.
Ez a zenemű két ember szerelmi kapcsolatát mutatja be, amelyben az egyik fél érzelmileg megfáradt, a másik pedig biztatni próbálja, hogy induljanak el egy nagy utazásra. Az új utazás reményt, újrakezdést jelenthet a kapcsolatukban. Ezzel szemben a regényben egy fiatalember azért akar útra kelni, mert súlyos betegséget állapítottak meg nála, és nem szándékozik a hozzátartozói siránkozását hallgatni, s azt sem szeretné, ha a terhükre lenne elesettségében, hanem hátralevő idejében utazni akar, és a hegyekben szeretne távozni az élők sorából. Itt is sor kerül egy nagyon érdekes, megrázó és megható kapcsolat kialakulására.
Ilyen hirdetést adott fel Émile, amikor szembesült az orvosi szakvéleménnyel. Szülei és nővére majd belepusztulnak, egyfolytában sírnak, ő viszont tiszta elmével fogadja a hírt. Elmagyarázták neki, hogy neurodegeneratív betegségről van szó, amely fokozatos és visszafordíthatatlan emlékezetvesztéssel jár. A kór végül az agytörzset támadja meg, és el is pusztítja azt. Az agytörzs a felelős az alapvető életfunkciókért: a szívverésért, vérnyomásért, légzésért… Émile ezt jó hírként könyveli el – legalább gyors lesz a halála. Maximum két évet jósolnak az orvosok, ezt is jó kilátásnak találja. A felajánlott kísérleti kezelést a családja unszolása ellenére elutasítja. Nem hajlandó élete utolsó két évét bezárva, egy kísérleti klinikai központban tölteni.
Titokban megvásárol egy lakókocsit, leparkolja egy nem messzi nyilvános parkolóban, és várja, jelentkezik-e végre valaki a hirdetésére. Amikor már alig-alig reméli, érkezik egy válaszlevél: „Joanne vagyok, 29 éves. Vegetáriánus. Nincsenek nagy igényeim a háztartás és a kényelem terén. Igaz, hogy csak 157 cm magas vagyok, de egy 20 kilós hátizsákot több kilométeren át tudok cipelni. Nem beszélek sokat, szeretek meditálni…” Felveszik a kapcsolatot, egyeztetik az időpontot és a találkozó színhelyét, és nekivágnak a franciaországi Pireneusoknak.
Az utazás reménytelinek ígérkezik. Kezdetben a megismerkedés, egymás elfogadása a fő cél, de arányleg zökkenőmentesen esnek át ezen a szakaszon, ámbár mindig újabb és újabb meglepetésekkel találják szemben magukat. Egyelőre Émile állapota is kielégítő. A gyönyörű táj, a hegyek-völgyek, folyók, tavak, rétek, mezők és a tenger nemcsak a két elszánt utazónak jelentenek mérhetetlen élményt, hanem az olvasónak is. Csodálatos helyekre jutunk el – legalábbis képzeletben –, szinte csábítást érzünk, hogy a valóságban is felkeressük az általuk bebarangolt vidékeket.
A férfi betegségének súlyosbodása komoly lépésre kényszeríti őket. Joanne kitart mellette, ahogy találkozásuk első napján megígérte. Sőt egyre aktívabb lesz a helyzet kezelésében. S hogy hová érkezik a regény cselekménye? Természetesen nem árulom el. De átadok egy üzenetet Joanne idézetgyűjteményéből azoknak, akik úgy döntenek, hogy elolvassák a 650 oldalnyi lebilincselő, magával ragadó szöveget: „Az igazi felfedezőút nem arról szól, hogy új tájakat keresünk, hanem arról, hogy más szemmel nézünk a világra.”
Mélissa Da Costa: Az ég minden kékje, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2025
