Séta a Margitszigeten
Budapest sok csodát tartogat, ám rekkenő hőségben a legjobb oázis a múzeumok mellett éppen a Margitsziget lehet. Az árnyas fák, az ősrégi platánok és kocsányos tölgyek alatt jólesik sétálgatni, megpihenni.
Ha ezek mesélni tudnának… Talán még emlékeznek irodalmunk nagyjaira is, akik valaha ugyanúgy korzózhattak itt, vagy üldögélhettek a Japánkert tavának partján, mint ahogy nemrég mi is.
Jókai Mór, Mikszáth Kálmán szobrai mellett meg-megállva eszembe jutott, mennyit olvastam műveiket. S nehéz megérteni, hogy a mai fiatalok számára már nehezen érthető, unalmas az ő tündérviláguk. József Attila azonban, úgy tűnik, sosem megy ki a divatból.
Miközben lefényképeztem a szobrát, máris beugrott az a csodás négy sor, ami egy önvallomás, s nekünk is eszünkbe juthat, ha éppen padlót fogtunk: „A semmi ágán ül szivem,/kis teste hangtalan vacog,/köréje gyűlnek szeliden/s nézik, nézik a csillagok.”
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/34. számában.
