2013. augusztus 21., 17:09

Jóváhagyta a kreditrendszer módosítását a kormány

POZSONY. A kormány mai ülésén jóváhagyta az Irány-Szociáldemokrácia képviselőinek indítványát, melynek értelmében a pedagógusok csak a főiskolákon, illetve az oktatási minisztérium intézményeiben szerezhetnék meg a bérük növeléséhez szükséges kreditpontokat.

A kreditrendszer alapján a pedagógusok különböző, az Állami Pedagógiai és Módszertani Központ, illetve az iskolák és magáncégek által szervezett továbbképzéseken kreditpontokat kapnak, amelyekkel arányosan emelkedik a bérük. A kormány által elfogadott javaslat beterjesztői szerint az egyetemek és a szaktárca intézményei kivételével a kurzusok szervezői gyakran csak pénzt akarnak keresni a tanfolyamokkal. Egyes helyeken úgy adják meg a pedagógusoknak a krediteket, hogy nem is kell megjelenniük a képzéseken. Ezt kívánja megelőzni az indítvány. O¾ga Nachtmannová, Darina Gabániová és Iveta Lišková, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselői azt javasolják, a tanárok csak akkor kaphassák meg a kreditpontokat, ha részt vesznek a tanfolyamokon.

Az oktatási minisztérium üdvözli a kormánypárti képviselők kezdeményezését és azonosul a javaslattal, mivel maga is foglalkozni kíván a problémakörrel az oktatási törvény tervezett reformja során – írta állásfoglalásában a szaktárca, amely mindössze néhány jogi-technikai jellegű változtatást javasolt.

A Szlovák Pedagógus Kamara (SKU) ellenzi az indítványt. Rámutatott: a pedagógusoknak kötelezően többnapos képzéseken kellene részt venniük, így hiányoznának munkahelyükről. Eközben gyakran jártasak az adott témában, tehát a kreditpontok megszerzéséhez elég lenne a vizsgán megjelenniük.

A törvénymódosítás 2013. október 1-jén léphet hatályba, de előbb el kell fogadnia a parlamentnek és az államfőnek is alá kell írnia.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.