A szavakat elmetsző Helmeczy
Királyhelmec jeles személyiségek szülővárosa. Itt látta meg a napvilágot Dobos László (1930–2014) Kossuth-díjas író, Palágyi György István (*1939) professzor, radiokémikus, Bogoly János (1951–2011) helytörténész, de jó néhány ismert színművész is, mint Aczél Ilona (1884–1940), Szentpétery Ari (1933–2023), Tóth Tibor (*1966), Tóbiás Szidi (*1967), Kassai Csongor (*1972), Stubendek Katalin (*1972).
A városban született a helyi alapiskola névadója, Helmeczy Mihály (1788–1852) író és nyelvújító is, sőt, a nevét is szülőhelye alapján választotta, hiszen eredetileg Bierbauer volt a családi neve, amit később Serfőzőre „magyarított”. Kazinczy Ferenc javaslatára lett Helmeczy és ezen a néven szerepel a lexikonokban és a korral foglalkozó munkákban is.
Kis híján kegyesrendi szerzetes lett, de az örökfogadalom letétele előtt 1809-ben meggondolta magát és kilépett. Jóllehet íróként is számon tartják, mégis lapszerkesztői és nyelvújítói tevékenysége miatt tiszteli az utókor. Sajtó alá rendezte jeles írókortársai – Dayka Gábor, Báróczi Sándor, Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc és mások – munkáit és kilenc kötetnyi szépirodalmi fordítás gondozója is volt. Kazinczy Ferenc híve és barátja volt – mint feljegyezték: „az ósdiaknak és Kazinczy iskolája ellenzőinek hatalmas pörölye és korbácsa volt”. Kazinczy még egy versben is megemlékezett arról a három napról, amelyet Helmeczy Törtel melletti birtokán töltött 1815-ben.
Helmeczy Mihály eleve irtózott a magyar nyelvben akkortájt ugyancsak elszaporodott idegen – főleg latin és német eredetű – kifejezésektől és fordulatoktól. Igyekezett magyar szavakkal felváltani ezeket, sok esetben sikerrel, hiszen neki köszönhetünk olyan szavakat, mint a pénztárca, illatszer, körmenet, hallgatag, terem, szellem, járda, szurony, lőpor stb.
Igaz, olykor melléfogott, de az 1832-ben indult Jelenkor című, hetente kétszer megjelenő lap (valamint a mellékletének számító Társalkodó) szerkesztőjeként következetesen irtotta az idegen szavakat. Széchenyi Istvánnak is ő csiszolgatta a magyar tudását és írásainak stílusát. A gróf szívesen fogadta, nem úgy számos, főleg vidéken élő tollforgató, akik nem szívelték Helmeczyt. Egyikük úgy vett elégtételt magának, hogy titokban egy cédulát szögezett Helmeczy lakásának bejáratára a következő rigmussal: „Itt lakik Helmeczy, / Ki a szavakat elmetszi”.
A derék nyelvművelő egyébként Széchenyinek köszönhetően a Magyar Tudós Társaságnak 1830-tól levelező tagja és élete végéig a pénztárnoka volt. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy az Akadémia hivatalos értesítéseit nyelvi szempontból ne bírálja. Vas Gereben (1823–1868) újságíró, az 1850-es évek egyik népszerű elbeszélője írta, hogy Helmeczy „temérdek új szót csinált, anélkül, hogy az Academia jól tudna magyarul; mert valahányszor egy tagot választottak meg, a jegyzőkönyvben mindig így volt említve: ’N. N. tudós hazánkfia a m. t. társaság tagjául mai napon elválasztatott’. Jaj! – jött haza Helmeczy nagy méreggel, s ami a tekintetes és nemzetes czímnél is sokkal alábbvaló, mondom, azzal titulálta meg érdemes collegáit, s azt mondja: Gondolják csak az urak (tudniillik a segédszerkesztők) már megint úgy mondták odabenn azok a (…) nem merem kiírni, hogy micsodák, hogy N. N. a m. t. társaság tagjául elválasztatott. Hisz – azt mondja tovább egész méreggel – a borjúkat szokás elválasztani.”
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/33. számában.
