Majd béke lesz...

A sorozat ötlete – és igénye – Horváth Júlia Borbála, a projekt vezetője fejében született meg, akinek nagy fájdalma volt, hogy bár szociográfiák születnek, különféle társadalmi csoportok, rétegek és tájegységek vagy egyes települések életmódját, annak változását feltárva, de a határainkon túlra került magyarsággal, megmaradásával – mintha már mindenki elengedte volna őket – senki sem foglalkozik átfogón, behatón, igényesen.

Nem kisebb tehát a feladat, mint a trianoni határokat körülvevő héthatár magyarságának szemrevétele egy-egy jellemző község mélyreható tanulmányozásával. Igaz, ez csak egy szelet magyar élet és magyar lélek, amelyből következtethetünk az egészre, az adott ország és a minket körülvevő hét ország magyarságának mindennapjaira.

A feltárt adatokat, történeteket és a történetek által az emberi sorsokat nem száraz adathalmazban, statisztikai mutatókkal, vagy megfejelve azt elemzésekkel – ahogyan a szociológia teszi – tárják elénk a kötetek, hanem gyorsriportokkal, majdnem mélylélektani interjúkkal, családkutatással, naplószerű élményleírással, elmélyült esszékkel, gazdasági, politikai és más tanulmányokkal meg persze a próza és a líra eszköztárával.

A Béke és háború – Kárpátalja / Tiszabökény című kötetnek sajátosan fájdalmas aktualitást ad a 2022 februárjától dúló öldöklés és rombolás. Nem egyszerűn mondva a háború, mivel az csak egy szó, hanem az értelmetlen, vagy értelemmel nehezen megmagyarázható öldöklés és rombolás.

Minden reakciónk az értetlenség, a rácsodálkozás lenne, azzal együtt, hogy olvassuk és halljuk a híreket, látjuk a világot, és tanulunk új kifejezéseket: hibrid hadviselés, proxyháború (adott ország más ország katonáival harcoltat), gazdasági szankciós csomag, humanitárius segély, dróntámadás, kazettás bomba, Wagner-csoport (rejtélyes kilétű harcosok, vezetőjük azóta meghalt), Azov zászlóalj (az Azovsztal acélműben rejtőzködő ukrán harcosok), kényszersorozás stb. A fenti szavak mögé kell látni az emberi sorsokat…

Horváth Júlia Borbára így vall a bevezetőben:

A határ túlpartján élő világról és az ottani emberekről az alkotók nem a bulvársajtó eszközeivel, szenzációt keresve számolnak be, de nem is hideg számadatokkal, mivel azok egyikében sincs benne a szociográfia lénye, az ember.

Hogy miért éppen Kárpátalja van háborúban, arra Vári Fábián László ad választ. És arra, hogy egyáltalán mi is az a Kárpátalja? „A Versailles-közeli Nagy Trianon palota nevét jó száz éve alig ismerte valaki a Kárpát-medencében. Megszületett azonban – dehogyis született, botrányos összeesküvések szereplői rángatták világra – a nevéhez kötődő békediktátum, s beláthatatlan időre belerágta magát a köztudatba. Furcsa, talán restellnivaló is kimondani, hogy szülőföldem a nevét köszönheti neki. Az egykor Észak-Keleti Felvidékként ismert négy vármegyényi országrész új neve a magyar közbeszédben – a cseh Podkarpatszka fordításaként – Kárpátalja lett.”

Doncsev Toso, kiváló bolgár – állampolgárságára nézve magyar – írónk a keleti szláv testvérnépek (polgár)háborújáról ír, szlávos, őszinte érzelemmel, nagy lelki fájdalommal.

Dupka György az írástudók, írók és értelmiségiek felelősségéről írt esszét Az írástudók összeszerveződése Kárpátalján címmel.

Zékány Krisztina – aki nemrégen kapott rangos magyar állami elismerést – a magyar nyelvű oktatás helyzete és perspektívái kapcsán megállapítja, hogy „óvónőt aranyért sem lehet kapni”. Tehát, ha van igény és lenne is pénz az anyanyelvi oktatásra, óvodapedagógusok (és tanítók) nincsenek. Az ottani fiatalságnak nem perspektíva ez a pálya.

Bogár László Világok háborúja, háborúk világa című esszéje a háborúkat akarók gondolkodásának bugyraiba vezeti be az olvasót.

Hogy hol tart most Ukrajna, az Európai Unió, meg a világunk? Na, erre válaszoljon az, aki mer!

Lőrincz P. Gabriella Kikelet című versében írja: „Új tavasz indul, / Borzalom, rettenet. / Az évelők a fejüket / A Nap felé tolják. / Véres ébredésről ad hírt / A hajnali szirénaszó, / Ha elhallgat, bemondja a tévé, a rádió, ne félj, /A légtér biztonságos, megszűnt a légiveszély!”

A Napló Magyarországról című fejezetben a szerkesztő-projektvezető Horváth Júlia Borbála az első napok eseményeit írja le, a határ magyar oldaláról.

2022. február 24-én, 16.00 órakor, tehát a háború első napján, már Nyíregyházán beszélgettem egy fiatal és egy idősebb házaspárral.

Fellinger Károly tollából versek következnek Kárpátaljáról, majd a Napló Kárpátaljáról fejezetben olvasható Füzesi Magda Zárszámadás című verse, amely így kezdődik: „Egy útitársam megkérdezte egyszer, / Ukrajnában hol tanultam meg magyarul.”

A Vendégmunkások Kárpátaljáról egykor és most részben Lengyel János a terület magára maradottságát, elesettségét, mások általi kihasználását tárja elénk élénk képekkel. Kopriva Nikolett Nemzetiségi sorsok és a nők helyzete című dolgozatában önmagáról, családja nőtagjairól és másokról ír szemléletes módon. Füssy Angéla Tényleg nem marad magyar Kárpátalján? című írásában helyszíni tudósítást közöl a brutális kényszersorozásokról és az elnyomásról.

Erre szinte reflektál Füzesi Magda Ukáz című verse.

A Napló Tiszabökényből című rész a tábor leírása, az ott és akkor tapasztaltak rögzítése. Horváth Júlia Borbála, Sarnyai Benedek, Dupka György közös felkiáltása: Csak egy napot háború nélkül!

A kötetben még megtalálható a délvidéki Tari István Tanulságok a délszláv háborúból kezdetű műve, egy személyes hangvételű novella.

Vári Fábián László verse zárja a kötetet: „Majd béke lesz. A hősök majd mesélnek, / de szirénák szaggatják még az éjszakát. / Nevezd meg, Uram, a szelet ki vetette, / és jelöld meg érinthetetlen homlokát.”

Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/33. számában.