PEKING. Sikeresen földet értek 15 napos küldetésük után a Sencsou-10 kínai űrhajósai az észak-kínai Belső-Mongólia területén - jelentette a pekingi központi televízió szerda reggel.
BUDAPEST. Két kiállítás is nyílik csütörtökön a 111 éves rozsnyói Bányászati Múzeum gyűjteményéből a budapesti Szlovák Intézetben. Az egyik a céhek emlékeit, a másik a szlovák, valamint az aggteleki karszt barlangjait mutatja be fotókon és térképeken.
MOSZKVA. A Farkashajsza című, Viszockij emlékének szentelt lemezét mutatja be Hobo (Földes László) kedden a Moszkvai Magyar Kulturális Központban.
ÉRMINDSZENT. Az Európai Uniótól kapott pénzből újítja fel Ady Endre érmindszenti szülőházát a Szatmár Megyei Múzeum - írja keddi számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
BALATONFÜRED. Másodszor kerékpározták körbe a Balatont a RenBikeTour keretében dialízises betegek, kezelőorvosok és nővérek, hogy felhívják a figyelmet arra: dialízis mellett is lehet aktív életet élni. A túra hétfőn ért célba Balatonfüreden.
LOS ANGELES. Hat év után tér vissza új lemezzel a Queens of the Stone Age: a súlyos, piszkos sivatagi hard rock amerikai mesterei szorongós-borongós hangulatú, disztópikus témákról szóló dalokat hoztak a …Like Clockwork című korongon.
BUDAPEST. Hét év után lép fel ismét Magyarországon Andrea Bocelli. Az olasz tenor november 9-én a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.
BUDAPEST. Badár Sándor humoristának ítélték oda idén a Karinthy-gyűrűt, a magyar humoristák legnagyobb elismerését Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese adta át hétfőn Budapesten.
SHANGHAJ. A Főnök című orosz film nyerte a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a legjobb színésznek járó elismerést a hongkongi Nick Cheung kapta, a legjobb színésznő a tízéves Crystal Lee lett.
SZÉKELYUDVARHELY. Felavatták Sütő Andrásnak, a hét éve elhunyt Kossuth-díjas írónak első romániai szobrát Székelyudvarhelyen.
LOS ANGELES. A Rolling Stones együttes összes eddigi - digitálisan újradolgozott - felvétele felkerült az iTunes online zeneboltba a legendás rockegyüttes megalakulásának 50. évfordulója alkalmából.
SEATTLE. Több esélyes is van az idei év nemzetközi slágere címre, rádiós berkekben már találgatják a tuti befutót.
SZOMBATHELY. Weöres Sándorra emlékeztek a költő születésének századik évfordulóján szülővárosában, Szombathelyen és gyermekéveinek színhelyén, Csöngén.
LIPCSE. Legalább 15 éven keresztül tanulmányozzák a klímaváltozás természeti hatásait egy szokatlan kísérlet keretében Németország Szász-Anhalt tartományában.
BUDAPEST. Kiválasztották a tíz idei Gundel Művészeti Díjast, az Életmű Díjat Szörényi Leventének ítélték.
WASHINGTON. A legújabb kutatás azt mutatja, hogy javult a vércukorszintje azoknak az idősebb felnőtteknek, akik minden étkezés után negyed órát sétáltak.