Bevallom azonban, most fellelt versei akkor elkerülték a figyelmem, s noha hangszerelésük nem áll távol tőlem, tárgyuk, mondandójuk hidegen hagyott.
1888. július 17-én született Budapesten Füst Milán Kossuth-díjas író, költő, drámaíró és esztéta.
A tábor eleinte az elszakított területek magyar művészeinek volt a gyülekezőhelye, mára nemzetközivé alakult – magyar, szlovák, cseh, lengyel, osztrák, kanadai, szerb résztvevőkkel.
A somorjai Hushegyi-testvérek nem kis öniróniával és komoly szándékkal felvértezve alapították meg 2011 decemberében Husi and the Butchers nevű formációjukat, amelyet aztán hamarosan The Butchers-re rövidítettek.
A huszárok sírjai között áll a soproni Nádasdy császári és királyi 9. huszárezred parancsnoka, Muhr Ottomár ezredes kápolna-mauzóleuma is.
A konferenciának, amely az 1948 – Hontalanságból a totalizmusba címet viselte, a II. világháborút követő ligetfalui vérengzés volt a témája.
Szép is lenne, ha Bartók Béláról vagy Kodály Zoltánról szólna ez az írás, ám ezúttal egy jóval korábban élt muzsikust mutatnék be a kedves olvasóknak: ő Debály Ferenc József.
Felmondható-e a konszenzus, hogy Esterházy jó író?
Július 12-én a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal udvarán kezdetét vette a IX. Udvari Muzsika koncertsorozata.
Vasárnapig még megtekinthető a pozsonyi Styla Galériában az „Óriások inváziója” nevet viselő legókiállítás.
A főprogramokat táncház követi, ahol oktatók várják a néptáncra nyitott fiatalokat.
A bírói döntés az utóbbi évek egyik legfontosabbja a trösztellenes ügyekben, így jelentősen befolyásolhat bírói döntéseket más hasonló esetekben.
Az előadás a „Szudán 1911 – Az Andrássyak a világban, a világ Betléren“ c. kiállítás kísérőrendezvénye.
Az ő keze munkáját dicséri a falumúzeum kapuja és a községháza előtti emlékkopjafa is.
A tábor 45 résztvevője napközben 4 csoportban dolgozik.
Igényes zene vájtfülűeknek.