2018. január 27., 10:49

A felújított tolentinói templomról látható dokumentumfilm a Duna Televízióban

A 2016-os földrengésben súlyosan megrongálódott, majd a Magyarország támogatásával felújított közép-olaszországi Tolentinóban álló Szent Szív és Szent Benedek-templomról látható dokumentumfilm január 29-én, hétfőn 21 óra 25 perctől a Duna Televízióban.
201801271047430.8df905ebbdba4383283bee04f0e9ff68.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Andrea Carradori, a Jézus Szent Szíve Testvérület perjele levélben fordult Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz azt követően, hogy a 2016. október 30-i földrengésben súlyosan megrongálódott a Szent Szív és Nursiai Szent Benedek-templom.


A perjel a miniszterelnök személyes segítségét kérte az újjáépítéshez, a magyar kormány pedig 150 millió forint, azaz 480 ezer euróval támogatta a munkálatokat.  

A helyreállított templomot tavaly december elején avatták fel, ennek a felszentelési ceremóniának és misének volt részese a magyar közmédia stábja.


A filmben megszólalnak a helyi lakosok, ott élő magyarok és Giuseppe Pezzanesi polgármester is - mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője az MTI-nek.

Kiemelte: a nyilatkozatokból kiderült, hogy a tolentinóiak nagyon hálásak a magyar emberek segítségéért, s mindez egy új baráti kapcsolat kezdetét jelenti. Mint mondták, a migránshullám furcsa hozzáállást eredményez Olaszországban a katolikus épületek felújításait tekintve, ezért fordultak a tolentinóiaik a kereszténységet védő magyar miniszterelnökhöz támogatásért.


A templomba tábla került a magyar és az olasz zászlóval, amely emlékeztet arra, hogy a magyar kormány finanszírozta a helyreállítást.

201801271047430.8df905ebbdba4383283bee04f0e9ff68.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.