2018. január 28., 09:44

A Dal 2018: Dánielfy Gergely és az AWS nyerte a második válogatót

BUDAPEST. Holtversenyben Dánielfy Gergely és az AWS nyerte A Dal 2018 második válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még a yesyes, Heincz Gábor Biga és Odett, a nézők szavazataival a SativuS jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
201801280932050.00000000000000000000000000000000000000000000000000000000000001a_dal.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Dánielfy Gergely Azt mondtad című akusztikus, hegedűvel és gitárral kísért dala 45 pontot kapott a zsűritől, akárcsak a metálzenét játszó AWS, amely a Viszlát nyár című számot adta elő. Mögöttük az egyaránt 43 pontos yeyyes (I Let You Run Away) és Heincz Gábor Biga (Good Vibez) végzett, majd 39 ponttal Odett, aki az Aranyhal című dalt énekelte.

A Duna Televízióban élőben közvetített második válogatón a négy zsűritag – Schell Judit színművész, Both Miklós, Mező Misi és Frenreisz Károly zenész, dalszerző – értékelte a produkciókat. A nézők sms-ben szavazhattak kedvencükre. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a SativuS és a Lusta lány című dal lett, így ez a zenekar is bekerült az elődöntőbe.

A harmadik válogatót február 3-án rendezik, onnan is hat dal jut a két elődöntőbe, amelyet február 10-én és 17-én tartanak. A Dal 2018 február 24-i döntőjébe nyolc produkció jut.

A Dal 2018-ről a https://adal.hu/ oldalon és a műsor Facebook oldalán található bővebb információ.

201801280932050.00000000000000000000000000000000000000000000000000000000000001a_dal.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.