2013. február 1., 10:52

Könyvet ír D.Tóth Kriszta

BUDAPEST. D. Tóth Kriszta még csak néhány hete távozott a köztévétől, máris újra dolgozik. A műsorvezető jobbnak látta, ha tőle tudják meg az emberek, hogy mit csinál, mert felmondása óta mindenféle híresztelések láttak napvilágot róla.

Megírták, hogy több helyen lesz új műsora, hogy főszerkesztői állást kapott egy női magazinnál, és hogy a hamarosan induló Euronews műsorvezetője lesz. Kriszta most cáfolta mindezt- írja a hir24.hu.

„A valóság ennél sokkal egyszerűbb, sokkal kevésbé csillogó, és a fejvadászok meg a programigazgatók helyett inkább a szándékos egyedülléthez és egy laptophoz van köze. 10 éve készülök arra, hogy megírjam anyámat. Először nagyjából 5 évvel a halála után mondtam ki hangosan, hogy könyvet akarok írni róla. Számomra a szándék onnantól számít valódinak. Egészen addig tartott, míg eltemettem őt végre magamban. Azóta pedig csöndesen gyászolom, megpróbálom megérteni őt, elfogadni az esendőségét, feldolgozni a hibáit, értelmezni a logikáját. És keresem hozzá a történetet. Hát, ezzel foglalkozom most" – írta D. Tóth Kriszta.

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.