Az élő show 40-es mezőnyének fele már bemutatkozott, szombaton ismét 10 ígéretes dal verseng „Az Év Dala 2023” címért.
A kortárs brit pop egyik legnagyobb fiatal sztárjának tavaly megjelent kislemeze és dala az As it Was, amely rendkívül sikeresnek bizonyult.
A galántai magyar gimiből indultak.
Aki tud és szeret énekelni, jelentkezzen hozzájuk!
Ezzel kialakult a Sziget nagyszínpadának teljes fellépőlistája.
Még legnagyobb ellenségei is kénytelenek voltak elismerni rendkívüli képességeit.
Fergeteges hangulatot varázsoltak.
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Dél-Amerikában kedvelt rockzenész Európába is eljutott dala.
Hagyományőrzés, hagyományteremtés
Az est a fiatal tehetségeket állítja középpontba.
Tíz versenydallal veszi kezdetét március 11-én A Dal 2023 első válogatója.
Azt éreztem, olyasvalaki énekli, aki maga is messze ment, hazáját elhagyta.
Erdélyben, Felvidéken és Finnországban forgatták Fábián Zoltán énekes, zeneszerző legújabb klipjét.
Március 10-én, pénteken, a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola koncerttermében mutatja be Parttalan című lemezét az Apák zenekar.
"Kinyitja a csapóajtót a lelkemben."
A magyar zene rádiója különleges vendégekkel készül következő stúdiókoncertjére március 2-án.
Konferencia a rendszerváltás előtti erdélyi magyar könnyűzene lehetőségeiről és buktatóiról.
Ahol megmutathatjuk, mit tudunk.
A Pósfa zenekar vezetőjével, Iván Andrással beszélgettünk zenéről, küldetésről, élményekről, Párizsról, Brüsszelről.
Az együttes szembekerült azzal a kategorikus megközelítéssel, amely határozottan azt állítja, hogy minden orosz rossz, hogy az orosz művészet értéktelen, ami természetesen elfogadhatatlan.
Egyetlen vágás sincs a klipben.
Az együttes nemcsak zeneileg építkezik tudatosan
Könyvtári zenélgetés a nagymegyeri Big Man Banddel