2023. április 29., 18:35

Még mindig formában a Pražský výběr

Tíz év múltán ismét Pozsonyba látogatott Csehország egyik legbizarrabb rockzenei formációja, a Pražský výběr. Az alapító Michael Kocáb 1976-ban még jazz-rock formációként hozta létre az együttest, aztán a 80-as években egy éles kanyarral teljesen más irányt vettek, s hamarosan a husáki pártállami nómenklatúra titkosszolgálatának fókuszába kerültek...

prazsky-vyber__0
Galéria
+3 kép a galériában
Pražský výběr
Fotó: Lacza Budai Andrea

A legénység már nem is emlékezett arra, hogy Pozsonyban legutóbb tíz évvel ezelőtt, a Nemzeti Teniszközpontban léptek fel, mert amikor szóba került, hogy mikor jártak itt utoljára, egyikük nagyobb sületlenséget mondott, mint a másikuk. Ezen jobb, ha nem lepődünk meg, ugyanis a Pražský výběr koncertjeinek egyik velejárója a humor, a móka és kacagás, na meg az egymást túllicitáló ökörködés, és akkor sem volt ez másként, amikor „szigorúan ellenőrzött” zenekarként koncerteztek.

Talán Nagy Feró volt hasonló helyzetben zenekaraival, a Beatricével és a(z Ős) Bikinivel. Az ő általa vezetett zenekarokra is az a lazaság és a szocialista rendszert gyakran ostorozó csipkelődés volt jellemző, mint cseh „ikertestvérére”, holott Nagy Feró és Michael Kocáb együtteseit is nagy mértékű retorzió érte a 80-as években, a Beatricét majdnem az összes megyéből kitiltották, így aztán Feró, akit figyelmeztetésképpen a politikai rendőrség Tolnai utcai központjában hülyére vertek, 1981-ben keserűségében fel is oszlatta zenekarát. A Pražský výběr 1983 és '86 között szintén tiltólistára került, hatóságilag szüntették be tevékenységét. (A zenekari tagok elbeszélése alapján az akkori időkben kutyás rendőrök és gumibotozás nélkül már szinte elképzelhetetlen volt a fellépés és voltak olyan helyzetek, amikor ők maguk is féltek.) Az említett együttesek munkája között ezenkívül is nagyon sok rokon vonás lelhető fel, érdekes lenne egy összehasonlító tanulmány a témában. Elöljáróban csak annyit, hogy az előbb írtak alapján nem meglepő, hogy mindkét frontember életében és zenekarainak működése során a mai napig markáns szerepet játszik a masszív antikommunizmus.
prazsky-vyber
Pražský výběr
Fotó:  Lacza Budai Andrea

Mint ahogy az a pozsonyi koncerten is elhangzott, Kocáb nagy tisztelője volt a billentyűs Marián Vargának, s lényegében az ő hatására alakította meg zenekarát. Az 1989-ben megjelent Excentrikusok a földszinten (Excentrici v přízemí) című könyvben eképpen írnak róluk:

Bátorság, szórakozás, őrült humor, irónia és túlzás. Ezekkel a patronokkal töltötte meg fegyvereit a cseh újhullám a 80-as évek elején és ezek mentén alakította ki stílusát az 1980-ban megújult Pražský výběr is, mellyel rögvest berobbant a cseh színtérre.”

A zenekar nem tagadta meg a cseh zeneiséget és mentalitást, a cseh humort, és az élet visszás dolgaira nevetéssel reagált. Mindez magas szintű technikai felkészültséggel párosult, ami addig teljesen újszerű volt a cseh(szlovák) színpadokon. A hetvenes évek második felének jazz-rock korszakát a zenekaron belül tehát az új szelek, vagyis az újhullám váltotta le. Azonban most ne a kommersz angolszász újhullámra gondoljunk, hanem éppolyan őrült és eklektikus muzsikára, mint amilyet az első két, Nagy Feró által fémjelzett Bikini-albumon is hallhatunk. Azaz az új hullám mellett masszívan jelen van a punk, a ska, a hard rock, a metál, a funky, a progresszív rock, a jazz, a blues, a kuplék és a színház világa. Lényegében az új gitáros, Michal Pavlíček beszélte rá Kocábot a markáns irányváltásra.

1981-ben a zenekarból távozott Ondřej Soukup basszusgitáros, a későbbi sikeres filmzeneszerző (például az Oscar-díjas Kolja című film zenéjét is ő szerezte), hogy csatlakozzon Karel Gott kísérőzenekarához. A Pražský výběr ezt a későbbiekben így kommentálta az „S.O.S.” című dalban:

...a pénz, csak a pénz nem vár, csak nyúlj érte, és már a markában tart...”.

Ebben a dalban maga Soukup is hallatott magáról azzal, hogy úgy tett, mintha felvenné a telefont. Helyére Vilém Čok, a Zikkurat basszusgitárosa és énekese érkezett, aki több mint sikeres pótlása lett Soukupnak. A csapat Jiří Hrubeš dobossal nyerte el klasszikus felállását.

Mivel a zenekar nemcsak zenéjében és megjelenésében lett formabontó, hanem dalszövegeiben is, hamar a titkosszolgálat látókörébe került. A rendszerkritikus szövegek a „pártá(ll/r)amellátás” villanyszekrényében ugyanis rendre kiverték a biztosítékot, és bizonyos dalokat csak halandzsa szövegekkel játszhattak akkoriban. Ezt a zenekar és az akkori szubkultúra „szuahélinek” (svahilština) nevezte, ami egy – a keleti blokk országaiban a 60-as évek óta – bevett gyakorlat sajátos megjelenési formája volt (az 1960-as évek Csehországában „telefonkönyv-éneklésének”, Magyarországon „kamuangolnak” is nevezték). Régebben ugyanis a szocialista országok zenekarai a rossz angoltudás illetve az angol dalszövegek beszerezhetetlensége okán énekelték angolnak álcázott halandzsával az akkoriban nyugaton slágernek számító brit és amerikai zenekarok dalait, ám a Pražský výběr esetében ennek volt egy lázadó, szarkasztikus oldala is: egyszerűen átírták az összes betiltott dalt „szuahéli” nyelvre, ami által nem rögtönzött, hanem állandó volt az értelmetlen dalszöveg. Mindezek ellenére a zenekart 1983-ban teljesen letiltották, így az 1982 végén rögzített – azóta kultikus – első nagylemezük is csak 1988-ban jelenhetett meg.

Egyik nagy „slágerük”, a Pražákům těm je tu hej is csak František Ringo Čech mint „stróman” neve alatt kaphatott nyilvánosságot a nyolcvanas évek közepén. Čech mellesleg nem kevés Pražský výběr dalszöveget jegyez.

Az 1986-os újjáalakuláskor Hrubeš helyett már Klaudius Kryšpín dobolt. 1990 után ritkábbá váltak a zenekar fellépései, azóta hol újjáalakultak, hol szétváltak (lásd: Pražský Výběr II), leginkább a két dalszerző, Kocáb és Pavlíček személyes konfliktusai miatt. Nézeteltéréseiket végül Václav Havel temetésén sikerült rendezniük.

Mivel tájainkon a magyar közönség nem igazán ismeri a formációt, talán elnézhető a hosszú bevezető, amelyben egy kicsit be is szerettem volna mutatni a zenekart.

Most azonban dióhéjban essék szó a pozsonyi koncertről is: A zenekar hosszú évek után tavaly újra aktivizálta magát, s a prágai Lucernában rögzített kalóz koncertverziókból is nyilvánvalóvá vált, hogy hatvanon túl is jó formában vannak (csak a dobos, Kryšpín nem töltötte be még a hatvanat, ellenben Kocáb jövőre már 70 lesz). Ezúttal is velük tartott a régi dobosuk, Jiří Hrubeš, aki az ütőhangszereket püfölte, míg Klaudius Kryšpín a dobszerkó mögött ült. Tehát lényegében a klasszikus felállás játszott két ütőhangszeressel. Nem értettem, miért a párszáz főt befogadni képes Majestic Music Clubban (régi Ymca, vagyis Dukla mozi épülete), rendezik a koncertet, amikor múlt alkalommal a Nemzeti Teniszközpont is dugig megtelt, mégsem bosszankodtam, ugyanis a teniszközpont nem a jó hangzásáról híres, az MMC-ben viszont még rosszul szóló koncertet nem hallottam. Ahogy vártam, abszolút telt ház fogadott, a heringek és a konzervdoboz esete forgott fenn. Mindezért azonban kárpótolt bennünket a szenzációs hangzás, amely tökéletes előadással párosult.

prazsky-vyber_
Pražský výběr
Fotó:  Lacza Budai Andrea
Nemzetközi mércével mérve is kevés olyan jól beállított és hihetetlen őserővel megdörrenő gitársoundot hallottam, mint ahogy Michal Pavlíček felszerelése szólt. Ezt gitártudása sem múlta alul, de a többiekre is jellemző volt a professzionális hozzáállás és az abszolút világszínvonalú mozgáskultúra és színpadi jelenlét, azaz a kiváló zenészi produkció mellé egy látványos show-t is odapakoltak, de ez már több mint 40 éve a zenekar sajátossága. És most nem ledfalakra, pirotechnikára, robotarzenálra, lézertrükkökre és drónokra kell gondolni, hanem pusztán arra az öt emberre, akik zenéltek, de úgy belakták a színpadot, hogy az sem zavart volna, ha összesen egy fejgép veszi őket hátulról. A nagyon jó hangzás és a szuper zenei telejsítmény mellett ugyanis nemcsak egy show-val, hanem egy színpadi előadással is gazdagabban mehettünk haza, mert a Pražský Výběr fellépése zenei színház is egyben, ahol több dudás is elfér egy csárdában.

Pavlíček és Hrubeš is hihetetlen figurák, de Kocáb és Čok külön is olyan jelenségek, hogy bármelyik zenekar összecsapná a bokáját, ha csak feleannyira jó frontemberük lenne, mint ők. Pedig egyikük sem egy Pavarotti és a Pražský Výběr nem igazán a vokális teljesítménye miatt fantasztikus formáció, de mégis annyi minden történt a színpadon, hogy nem unatkozhattunk. Kevés kivételtől eltekintve nem szeretem, ha színészek kezdenek el rockzenét „csinálni”, mert a legtöbb esetben maníros, ripacskodó a végeredmény. Itt viszont úgy kaptunk teátrális műsort (igaz, nem színészektől), hogy annak minden mozzanata pluszélményt adott, és még a ripacskodásoknak is helye volt, hiszen a zenekar repertoárja rengeteg lehetőséget kínál a (görbe) tükörbe nézésre. Mondanom sem kell, hogy megjelent Artur Ropotámo is, a Pražský Výběr „kabalája”, a kissé szenilis, de kedves öregúr, aki azért a nem várt pillanatokban képes őrült mozdulatokat produkálni. Volt tehát Tango Ropotámo, de az olyan klasszikus dalok, mint a Tatrman, a Pražákům těm je tu hej, a Zubatá (sajnos ezúttal a kaszás figurája nélkül) vagy a Na Václavském Václaváku is elhangzottak, azaz egy igazi, jó értelemben vett kétórás best of műsort kaptunk, nem kevés ráadással. A zenészek pedig nem spóroltak saját magukkal, lerítt, hogy mennyire élvezik a muzsikálást, és megígérték, hogy visszatérnek a fővárosba. Úgy legyen.

prazsky-vyber
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.