Filmek forgatásakor gyakran komikus pillanatok is létrejönnek, amelyek vidámabbá teszik a munkát.
Ezúttal az óesztendő kül- és geopolitikai értékelésével jelentkezünk.
A kiállításon 51 alkotó 138 alkotását tekinthették meg a művészet szerelmesei.
A Vízsodorta Históriák ezúttal a halászatáról jól ismert Füss történetét tárják elénk.
Évvégi összefoglaló videóink sorában elsőként a szlovákiai belpolitikát tettük mérlegre.
Nagyszombat ezer szállal kötődik a magyar vallási és kulturális élet emlékeihez.
A zene ereje.
A betlehemezés hagyománya mára átalakult, visszakerült s templomokba és a közösségi terekbe.
Saját műveiket olvassák fel felvidéki irodalmárok
Szarka Tamás a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola Énekkarával együtt lépett decemberben színpadra.
A sorozat igazi értéke az eddig fel nem tárt és el nem mesélt történetekben rejlik, ami bemutatja a település múltját a helyiek emlékezete alapján.
Az egyszülős családok kihívásai.
A háború árnyékában más a karácsony. Ne is kelljen megtudnunk, hogy milyen.
Lubló vára a 13. század végén, az utolsó Árpád-házi király, III. András idején épült.
A teljes, vágatlan előadás, sztorikkal, poénokkal, nézői kérdésekkel együtt. LÁTNI KELL!
Csütörtökön felkerült a Youtube-ra az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó Most vagy soha! látványos előzetese.
Csodás hangulatban ünnepelte a Megyer Táncegyüttes fennállásának 25., valamint a Kis Megyer és a Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes megalakulásának 15. évfordulóját Nagymegyeren.
"Testvéreim! Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves is türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik."
Szlovákia területén nagyon kevés vár maradt meg, amelyet nem romboltak le.
A Ma7 médiacsalád Konzervatív Esték című beszélgetéssorozatának első vendége Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő volt Komáromban.
A Mikulást is lencsevégre kaptuk!
A cél bemutatni a felvidéki magyar borkultúrát, borászokat, segíteni fejlődésüket szakmailag és kereskedelmi-marketing szempontból egyaránt.
Adventkor ideje van reménynek, a szeretet kiárasztásának.
Ahogyan időnként a vár ködbe burkolózik, a váralapítás is egy monda ködébe vész.
Stábunk ellátogatott a csoport egyik próbájára, ahol a tagokat a bemutató részleteiről és a felkészülési időszakról faggattuk.
A döntős dunaszerdahelyi énekesek.
Az ízek versenye.
Adventkor ideje van az elcsendesedésnek és ideje van a szolgálatnak.
A szakrális központok évszázadokon át a kereszténység bástyáiként az európaiság és egyben egy közép-európai értékrend őrzői is voltak.