Olyan igaz történetekről van szó, melyekről ezidáig talán még a Duna-mentén élő emberek sem hallottak.
De mi is az a Kiflihajó?
Elmélkedés az olvasásról az író tollából.
Detrekő vára, mely az egykori Magyarország legnyugatibb részét, Kárpátok vonulata és a Morva folyó közti erdőháti régiót vigyázta.
Amit a kortanúk elmondtak, örökre megmarad az utókornak.
Hadáliában járhatunk.
A Ring stúdiójában a hónapok óta húzódó kormányválságról Grendel Gábort (OĽaNO) a parlament alelnökét és Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét Kolek Zsolt, a Ma7 vezető szerkesztője kérdezte.
A történet egy, a mai társadalom egyik aktuális jelenségét dolgozza fel. Ez az internetes társkeresés.
Az ételallergiások és intoleranciával küszködők Kánaánja.
Hallhassunk irodalmi alkotásokat maguktól a szerzőktől.
A meseolvasás igénye nem csak a gyerekek esetében változatlan, varázsa mindenkit megfog.
Az egykori Szepes vármegye területén jelenleg Szlovákia és Lengyelország osztozik.
A látványvilág sem szokványos.
Idén már az egész Kárpát-medencéből nevezhettek.
Mese mindenkinek.
Aki a Tátrába indul, ezt a várost ne hagyja ki.
Ha a hagyományos módszerek nem hatnak, erősebb szer kell.
Versolvasás nélkül lehet élni, de nem érdemes.
Az együttes legfőbb célja a régi korok zenéjének fölelevenítése.
Százharminc éve szüntelenül újra- és újrateremtődik a malonyai csoda.
Különleges irodalomtörténeti értéke van azoknak a felolvasásoknak, amelyekben maguk a szerzők olvassák fel saját műveiket.
„Fesztivál ahol lehetetlen unatkozni, népművészeti programkavalkád, pezsgő kulturális zarándokhely.''
"Nem igényt szeretnék kiszolgálni, hanem megteremteni azt."
A próza a mai napig a legolvasottabb irodalmi műfaj.
A történelmi helyszíneket érdemes újra bejárni, hiszen ebből erőt meríthetünk megmaradásunkhoz. A történelmi feljegyzések alapján a tábornok visszaemlékezésében írja:
Az ízig-vérig magyar teátrum ezúttal a Lúdas Matyi című népi színművet mutatta be az érdeklődőknek.
Nem kell feltétlenül messzire mennünk ahhoz, hogy csodákat lássunk.
Még javában tart a nyár, érdemes kiruccanni egy-egy napra országon belül is.