SALGÓTARJÁN. Benkő Péter és Pindroch Csaba színművészeknek adományozza a Madách-díjat Nógrád megye önkormányzata; az elismeréseket januárban a hagyományos Madách-ünnepségen adják majd át.
BUDAPEST. A Fölszállott a páva elődöntőiből továbbjutók két középdöntőben állhatnak ismét rajthoz. Az első megmérettetésen két erdélyi, a másodikban ugyancsak két erdélyi és két felvidéki induló lép fel, a gellei Pósfa zenekar, és a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes. A pénteki középdöntő extra fellépője Rúzsa Magdi lesz, aki Cirkalom Táncegyüttessel és a Fokos Zenekarral kiegészülve lép fel.
POZSONY. A Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának szakemberei szerint a bevásárlóközpontok zaja helyett a szabad ég alatti piacterek jelentik a megfelelő választást, ha valaki kellemes hangulatban, a bágyadtságot hátrahagyva kívánja megejteni a karácsonyi bevásárlást. Az akusztikai hatások a mentális és fizikai állapotra gyakorolt hatásainak vizsgálatakor mindenekelőtt a bevásárlóközpontok értek el rossz eredményeket.
BUDAPEST. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szokatlan adománnyal kedveskedik a partiumi Ottomány településnek: a kommunizmus korának válogatott könyveit viszi el Érmellékre.
LOS ANGELES. Az első kritikák szerint egy Star Wars filmtől elvárható kalandokkal teli, de új területekre viszi a nézőket a Star Wars: Az utolsó Jedik című sci-fi, amelynek világpremierjét szombat este tartották a Los Angeles-i Shrine Auditoriumban, alkotói a filmet Leia hercegnő alakítójának, az egy éve meghalt Carrie Fishernek szentelték.
BUDAPEST. 2017. december 10-én lesz 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert átvette az orvosi Nobel-díjat. A Duna World fődíjas alkotással tiszteleg a kiváló tudós emléke előtt.
BUDAPEST. A V4 országok közös produkciójában ezúttal a gyümölcsök kerülnek terítékre. A néző olyan értékes fajtákkal ismerkedhet meg, amelyeket az utolsó pillanatban mentettek meg az emberiségnek.
POZSONY. Bár Kelet-Szlovákia déli része még mindig hó nélkül maradt, vasárnap a helyzet megváltozhat. Az imeteo.sk portál szerint vasárnap Kelet-Szlovákiában havazás várható, amely során estig akár 15 centiméternyi friss hó is hullhat.
BUDAPEST. December 17-én egész napos műsorfolyammal várja a felajánlásokat a közmédia a Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
BUDAPEST. A Fölszállott a páva harmadik elődöntőjét december 1-jén sugározza a közmédia. Ezúttal is három külhoni induló küzd a továbbjutásért.
POZSONY. 2017. december 7-én a Pozsonyi Magyar Intézet társszervezésében nyílik Cseke Szilárd térinstallációja a pozsonyi Kunsthalle kiállítótermében.
BÉCS. A Visegrádi Csoport (V4) tiszteletére szervez koncertet a Collegium Hungaricum Bécs (CHB) szerdán a Musikvereinben, ahol magyar, cseh, lengyel és szlovák zenészek játékát élvezheti a közönség.
POZSONY. 12 évvel ezelőtt a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium egy misszióra vállalkozott: népszerűsíteni a tanulók közt a szlovákiai/csehszlovákiai magyar irodalmat. A Kulcsár Tibor nevét viselő szavalóverseny mára már beépült a szlovákiai magyartanárok és tanítványaik tudatába. Évről évre egyre több új érdeklődő csatlakozik a rendszeresen benevező iskolákhoz.
VELENCE. Rekordszámú, 615 ezer látogatója volt az idei velencei biennálénak, a nagyszabású kortárs képzőművészeti kiállítás vasárnap zárult. A magyar pavilon kiállítását decembertől a budapesti Ludwig Múzeumban is bemutatják.
SZERENCS. Benkő Géza emlékének szentelte pénteken megtartott teltházas bemutatóját a Külhoni Magyar Nemzeti Színház. A szakma elismert és sokak által szeretett felvidéki színművésze tragikus hirtelenséggel vesztette életét egy pár napja a próba során, hatalmas űrt hagyva maga után. Móricz Zsigmond színművét, a Sári bírót gyászon túlmutató profizmussal játszotta a társulat a szerencsi Rákóczi-várban.
KOMÁROM. A napokban mutatta be a komáromi Teátrum színházi polgári társulás, a Komáromi Kamarazenakarral karöltve Jevgenij Doga: A cigánytábor az égbe megy című film alapján készült musicalt. Az előadást Dráfi Mátyás színművész, a Teátrum vezetője rendezőként is jegyzi.
BUDAPEST. Elhunyt életének 76. évében Bohus Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tájékoztatta a köztestület csütörtökön az MTI-t.
BUDAPEST. A Fölszállott a páva második elődöntőjét november 24-én sugározza a Duna. A pénteki megmérettetésen, három határon túli induló is versenybe száll.
ÉRSEKÓJVÁR. A Harmónia-díj szervezőbizottsága idén is megrendezi a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat. Az ünnepélyes díjátadóra ma este 18 órai kezdettel kerül sor Érsekújvárban, a városi kultúrház (Fő tér 7.) épületében.
BUDAPEST. Hat produkció jutott a Fölszállott a páva 5. évadában a középdöntőbe a péntek esti első, a Duna televízióban élőben közvetített elődöntőből.
November 17-én hetvenöt éves Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai filmrendező.
BUDAPEST. Az első élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva 5. évada péntek este, a közmédia nézői tizenkét produkciót láthatnak a Duna televízióban.
BUDAPEST. Most rendezik meg harmadszor a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt. A páratlan világkarriert elért operaénekesnő - talán nem véletlenül - tanárként is csodákra képes. Négy tanítványa kapott már Junior Príma díjat, egyik tanítványa pedig megnyerte az első Marton Éva versenyt, és azóta a bécsi Staatsoper szerződtette. A második énekverseny győztese pedig glyndebourne-i fesztiválra kapott meghívást.
MÜNCHEN. Elhunyt Ekecs Géza - rádiós nevén Cseke László - , a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának szerkesztője, műsorvezetője - erősítette meg csütörtökön az MTI-nek a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár hírét.