2017. december 22., 12:19

Fölszállott a páva - ma este versenyez a Pósfa Zenekar és az Ilosvai Néptáncegyüttes

BUDAPEST. A második középdöntővel folytatódik a Fölszállott a páva 5. évada péntek este a Duna televízióban, a tizenkét produkcióra a nézők ezúttal is szavazhatnak. Ebben a középdöntőben lép színpadra a még versenyben lévő két felvidéki csapat, Pósfa Zenekar és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is.
201712211531570.POSFA-02.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A második középdöntőben a Nyírség Táncegyüttes (Nyíregyháza), a Pósfa Zenekar (Gelle-Pósfa), Gellén Péter (Szentendre), Sőregi Anna és Komáromi Kristóf (Zenta), a Kalotaszeg Legénytársulat (Méra), a Pántlika Tamburazenekar (Báta), Marosy Gerda és Józsa Tamás (Budapest), a Tatrospart Néptánccsoport (Gyimes), Veres Mihaela (Pusztina), Fodor Mátyás (Gyenesdiás), Kőhidi Máté Péter (Pécs) és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes (Nagyida) lép színpadra.   

A pénteki második középdöntő fellépői közül kategóriánként a legmagasabb pontszámot elérő produkció jut a december 29-i döntőbe, emellett a közönség is továbbjuttathat szavazataival egy produkciót.   

Szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, a szavazást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az sms-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia. A telefonszámok és a kódok megtalálhatók a Fölszállott a páva Facebook oldalán, valamint a mediaklikk.hu/pava oldalon.   

„Egy szórványban élőnek nagyon jólesett a figyelem, s a siker – értékelte korábbi továbbjutásukat Kupec Mihály, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes művészeti vezetője. – Közeledik karácsony, így a középdöntőre egy gömöri betlehemes szokást elevenítünk fel.”

A Pósfa Zenekar tagjai nemes missziót vállaltak: Felvidék népzenéjét kívánják a nagyközönséggel jobban megismertetni. A Dunaszerdahely melletti Gelléről származó zenekar muzsikájával a falusi vonós cigányzenekarok zenei világát elevenítik fel.

"Ez egy jó kihívás, tapasztalatszerzés, igaz, hogy sok gyakorlást igényel, de megéri, mivel ez a zenekart is előbbre mozdítja, minket is jobban megismernek és mi is megismerünk tapasztaltabb zenészeket" - mondta a mostani versenyről Iván Péter, zenekarvezető.

A második középdöntő extra fellépője az Esszencia zenekar lesz. "Számomra mindig nagy megtiszteltetés volt a Fölszállott a páva színpadán állni, hiszen felüdülés látni, hogy a fiatalabb generációk is milyen magas színvonalon és hitelesen képviselik a népi kultúrát" - mondta Csík János Kossuth-díjas művész, az Esszencia zenekar alapítója és prímása. Hozzátette: öröm és büszkeség számára részt venni a produkcióban, mert nagyon fontosak azok az értékek, amelyeket a műsor közvetít.   

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor elődöntőiből összesen 24 produkció jutott tovább a középdöntőkbe.   

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös műsorában 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek.  

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is. A Fölszállott a páva műsorvezetői Novák Péter és Morvai Noémi.

A döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

201712211531570.POSFA-02.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.