Idén augusztus 17. és 20-a között 32. alkalommal változik a Budavári Palota a kézművesek legnagyobb Kárpát-medencei ünnepévé.
A füleki Via Nova ICS 2018. szeptember 1-jén harmadik alkalommal szervezi meg a fergeteges VárLak Fesztivált Füleken. A tavalyi bomba siker után, idén is ismert nevek érkeznek a füleki várudvarba.
Még be sem fejeződött a Zempléni Fesztivál, Sátoraljaújhelyen máris kezdetét vette az Összművészeti fesztivál. Szervezője a Kossuth Lajos Művelődési Központ, célja pedig minőségi kikapcsolódást biztosítani a város lakóinak és az ideérkezőknek.
A két világháború közötti Magyarország legtehetségesebbnek tekintett konzervatív politikusa egy moszkvai tömegsírban nyugszik.
A téveszmék fogságában
A Kaszás Attila-díj három jelöltjére augusztus 24-én éjfélig szavazhat a közönség a díj honlapján.
Az állandó kiállítások mellett a múzeum látogatói három időszaki kiállítást is megtekinthetnek.
Különleges zenei élményben lehet részük azoknak, akik jegyet váltanak a Cimbal Brothers következő fellépésére, amelyre augusztus 17-én pénteken, 20 órától kerül sor a rimaszombati Fekete Sas fogadó udvarán.
A legjobban fizetett színésznők rangsorában második lett Angelina Jolie.
Mezzoszoprán hangja több oktávban szólalt meg.
A zongorista című filmjéért, amely a holokausztot Wladyslaw Szpilman zongoraművész memoárja alapján dolgozta fel, első francia rendezőként kapott Oscar-díjat.
A győri koncertet, amely hagyományosan a Voices-turné első állomása, ingyenesen lehet megtekinteni.
Felvidéki színházakban is szívesen játszana.
Ötvenéves kora után nyúlt az ecset után.
Vermes Balázs három versenyen is kíváló eredményt ért el. A lovasbirkózásban a harmadik legjobb lett, megnyerte a lovasíjász versenyt és a Puszták Népe Lovas Viadalnak is ő lett a bajnoka.
A részvételnek nem feltétele a filmes képzettség vagy tapasztalat.
Meghökkentő, sokszor merészen szókimondó történetek.
A sorozatunkban szereplők közül többek emlékét márványtábla örökíti meg egykori göttingeni szálláshelyének falán. Közéjük tartozik Kármán Tódor (1881–1963) is…
A Columbia stúdiójában 1994-ben már elkészült a regény egy filmváltozata.
Mátyás király jegyében.
Egy híján száz alkotás lesz látható.
A tavaly megrendezett galántai Kodály Napok Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenyén aratták legnagyobb sikerüket: aranykoszorús minősítést szereztek
A rockoperát a Felvidéken legutóbb tíz éve Révkomáromban láthatta a közönség, a mostani bemutatóval erre az évfordulóra és a rockopera 35 évvel ezelőtti ősbemutatójára is emlékeznek.
Az ARTér elnevezésű tábor 2018 augusztusában látta meg először a napvilágot Vajkán.