„Igazi privilégium és nagy öröm számomra, hogy idén én lehetek a zsűri elnöke” - mondta Blanchett.
Mindezekért a borzalmakért a túlélőktől és az áldozatok hozzátartozóitól eddig miért nem kért senki sem bocsánatot?!
Szinte az összes kontinensen járt, talán Ausztrália kivételével, ugyanakkor ő volt az első magyarok egyike, aki megfordult az Antarktiszon is.
Egyre gyakrabban jut el magyar alkotás a világ legnagyobb presztízsű filmes díja közelébe.
A 92. Oscar-díjátadó gálát február 9-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban.
A Volt egyszer egy Hollywood című film kapta a legjobb film díját az amerikai kritikusoktól.
Idén a tavalyinál jóval korábban, február 9-én tartják a ceremóniát a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Forgatókönyvírója volt a Miloš Forman rendezte Egy szöszi szerelme (1965) és Tűz van, babám (1967) című filmeknek.
A brit színész a nemzetközi filmes és színházi világ egyik legjelentősebb művésze. Számos mozis és televíziós produkcióban bizonyított.
Megrázó dokumentumfilm bemutatóját tartják január 14-én 18 órától a budapesti Üllői út 2-4. alatt működő Premier Kultcaféban.
Az ABC és az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia a tavalyi példát követi.
Végzésével a Rio de Janeiró-i bíró egy brazil katolikus szervezet petíciójára válaszolt, amely szerint „katolikusok millióinak a becsületét” sértette meg a Krisztus első megkísértése című film műsorra vétele.
Martin Scorsese Az ír című maffiaeposza és Noah Baumbach Házassági történet című válási drámája mindössze egyetlen díjjal távozott a ceremóniáról a Házassági történet mellékszerepét alakító Laura Dern révén.
A természetfölötti horror, amely a 2004-es Az átok újrafeldolgozása, mindössze 10 millió dollárból készült, így már az első, hazai hétvégén behozta az árát.
Az első gálát 1944 januárjában tartották.
A harmincas éveiben járó színész egyébként a színészkedés mellett zenéléssel is foglalkozott, mivel DJ-ként is dolgozott.
Csalódást keltőek az első adatok.
Elhunyt Claudine Auger francia színésznő, aki a Tűzgolyó című 1965-ös Bond filmben vált világhírűvé Sean Connery oldalán.
Az új rendszerben elmosódnak majd a különbségek a játék- és tévéfilmes műfajok között.
Dobó Kata sok sikeres mozifilm, tévéfilm és sorozat szerepét követően a Kölcsönlakás című alkotással mutatkozott be filmrendezőként.
Újabb magyar filmet jelölhetnek Oscar-díjra.
Távozásával egyik legendáját veszítette el a francia film.
A neves filmes művészeti gyűjteményéből kiemelkedik Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című védett képe.
James Bond ismét megmenti a világot