2020. november 5., 10:56

„Duna – Árral szemben” - emberek, akiknek a folyó határozza meg az életét

A Spektrum vadonatúj sorozatának főszereplői hétköznapi emberek, nem mindennapi sorsokkal.

Fotó: Spektrum TV

Nick Thorpe sorozatában a magyar és az európai történelem drámai eseményei is megjelennek a Duna mentén, Marcus Aureliustól a II. világháborúig.

A sorozat szerzője 1983-ban érkezett Magyarországra, 3 évvel később pedig már a BBC állandó tudósítójaként élte és éli mindennapjait Budapesten.

Ezalatt számtalan rövidebb-hosszabb tanulmányút vezette végig ezen a hihetetlen nagyságú folyón, így született meg hat évvel ezelőtt „A Duna. Utazás a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig” című személyes, sokszor vicces, intim hangvételű könyve is, amely a most debütáló sorozat alapjait is adta. A széria egy izgalmas tévés útinapló, amely kiválóan bemutatja magát a folyót, és a körülötte kialakult sokszínű életet - írja a Blikk.

„Utaztunk csónakkal, hajóval, autóval, kajakkal, biciklivel, busszal, vonattal, kisrepülővel és suppal, de rengeteget gyalogoltunk is.

Nem sok embernek van lehetősége teljes hosszában végig utazni egy folyót, nekem kétszer volt szerencsém végig járni a Dunát, a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig

- egyszer a könyvem megírása miatt, most pedig a filmsorozat készítése során. Ezalatt nagyon sokan voltak nyitottak arra, hogy kamerával együtt is beengedjenek minket az életükbe” – mondta el a lapnak Nick Thorpe.

A 8 részes ismeretterjesztő alkotás a Duna teljes szakaszán végigkalauzolja a Spektrum nézőit, csakúgy, ahogy a könyvben is, árral szemben. A közel egy évig tartó forgatáson 8 országba látogatott el a stáb, így a Duna kulturális sokszínűsége mellett a magyar és az európai történelem drámai eseményei is megjelennek. Mindez pedig alkalmassá teszi a sorozatot arra, hogy ne csak Magyarországon, de külföldön is elismerjék, csak úgy, ahogy a Spektrum korábbi saját gyártásait is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.