Az egész világ figyelte a múlt század egyik legismertebb kirakatperét
Idén ősszel debütált a Netflixen A chicagói 7-ek tárgyalása című film, amely egy igaz történetet dolgoz fel, és amely témáját tekintve nagyon is aktuális.
Mitől olyan fontos 1968?
A chicagói 7-ek tárgyalása valós események alapján készült, így mielőtt rátérnénk a filmre, nézzük meg röviden a történelmi kontextust. 1968-ban járunk, már javában zajlik a vietnami háború, a fiatal amerikai férfiak pedig folyamatosan kapják behívóikat. Mindeközben dübörög az ellenkultúra, amerikai fiatalok tömegei tüntetnek a kormány és Lyndon B. Johnshon elnök politikája ellen - és legfőképp a háború ellen. Martin Luther King és Bobby Kennedy is merénylet áldozatává válnak, Nyugat-Európát pedig diáklázadások jellemzik.
Az európai és amerikai eseményekben közös pont volt, hogy azokban a háború utáni fiatal nemzedék elégedetlensége, a reformok követelése és a szabadság iránti vágy volt a fő mozgatóerő.
Azonban a film alapjául szolgáló történelmi események az 1968-as augusztusi demokrata elnökjelölő konvencióhoz kötődnek, amelyre Chicago városában került sor. A konvenció helyszínén többezres tüntető tömeg gyűlt össze, akik egy ponton összetűzésbe keveredtek a városi rendfenntartó erőkkel és a Nemzeti Gárda kivezényelt tagjaival. Novemberben aztán a republikánus Richard Nixon lett az USA új elnöke, az új igazságügyi miniszter pedig előszedte az augusztusi eseményeket és letartóztatott 7 személyt izgatás, összeesküvés és zavargásra való buzdítás vádjával.
A film, ami 13 évig készült
Aaron Sorkin rendező már 2007-ben megírta a film forgatókönyvét, a rendezői székbe pedig Steven Spielberget szerette volna, azonban a munkálatok folyamatosan csúsztak, végül pedig el sem kezdődtek. 11 évvel később aztán Sorkin, magára vállalva a rendezői szerepet, nekilátott a film elkészítésének, amelynek forgalmazási jogait a koronavírus miatt végül a Netflix kapta meg. A népszerű streaming szolgáltató pedig 2020 őszén mutatta be az egyik legismertebb amerikai kirakatperről szóló filmet.
Sorkin nem bízta a véletlenre és igazi nagyágyúkat szerződtetett a legfőbb szerepekre: Sacha Baron Cohen, Eddie Redmayne, Joseph-Gordon Levitt mellett feltűnik még Michael Keaton és Mark Rylance is.
A chicagói 7-ek tárgyalása címéből következően magára a tárgyalásra fókuszál, amely politikai per jellegéből adódóan elsőre ijesztőnek tűnhet - hiszen ki akarna megnézni egy több mint két órás filmet egy bírósági tárgyalásról? A helyzet azonban az, hogy a megvalósításnak köszönhetően mindent kapunk, csak nem unalmas filmet. A film pörgőssége, a párbeszédek dinamikája, a karakterek kidolgozottsága és a színészek játéka, valamint a több szálon futó történet gondoskodik róla, hogy a 130 percnyi játékidő egy intenzív, drámai menet legyen számunkra, és hogy végig fennmaradjon az érdeklődésünk.
Az egész világ figyelt
Már a kezdő snittek berántják a nézőt, az első percek felépítése tanítani való egy ilyen témánál. A történet nagyon okosan épül fel, a néző gyakorlatilag a film feléig nem találkozik a kiváltó okokkal (tüntetés, zavargások), mégis érezhető a per súlya. Talán nem lőjük le a poént, ha elmondjuk: a hét vádlott felelőssége egyáltalán nem indokolt egy olyan nagymértékű pert, amely Chicagóban, 1969-ben több hónapon keresztül zajlott.
A filmtől eltekintve, nehéz meghatározni azt is, hogy ki vagy kik voltak a per valódi főszereplői? A chicagói hetek? A rendkívül egyoldalú, előíteles és vaskalapos Julius Hoffmann bíró? A vádlottakat védő William Kunstler és Leonard Weinglass védőügyvédek? A per által élete nagy lehetősége előtt álló Schultz szövetségi ügyész? Vagy épp a per nyolcadik vádlottja, az afroamerikai Bobby Seal, aki a Fekete Párducok nevű radikális polgárjogi mozgalom alapítója?
És kik voltak a chicagói hetek? Mivel az említett Bobby Seal ellen egy ponton megszűnt az eljárás, így a vádlottak heten maradtak - közülük ketten jóformán azt sem tudták, mit keresnek ott. John Froines és Lee Weiner kutatók voltak, akiket azzal vádoltak, hogy pirotechnikai eszközök készítésére ösztönöztek embereket. 1970 elején végül felmentést kaptak minden vádpont alól.
A "maradék" öt között pedig találunk úgynevezett yippie-ket (Abbie Hoffmann és Jerry Rubin), politikai aktivistákat (Tom Hayden és Rennie Davis) és David Dellinger személyében egy radikális pacifistát. A bohém Hoffman szerepében a Borat-filmekből ismert Sacha Baron Cohent láthatjuk, aki korábbi karaktereivel ellentétben itt most komolyabb szerepet kapott, és minden bizonnyal sokakat meglep majd színészi képességeivel. Jól hozta Hayden karakterét Eddie Redmayne, valamint a szövetségi ügyész szerepét magára vevő Josep Gordon-Levitt játékára sem lehet panaszunk.
A film legnagyobb alakítását azonban véleményünk szerint az a Mark Rylance nyújtja, aki a hetek védőügyvédjeként folyamatosan szembesülni kényszerül a bíróság konokságával és egyoldalúságával, a tények semmibevételével, valamint a szabályok saját ízlés szerinti alakításával.
Tényleg az év filmje?
A chicagói 7-ek tárgyalására sokan az év egyik legjelentősebb filmjeként hivatkoznak, amely az amerikai elnökválasztás kapcsán politikailag megosztott társadalom, valamint a tavaszi BLM-mozgalomhoz kapcsolódó tüntetéssorozat és rendőri fellépések miatt még aktualitással is bír.
Mivel a film javarészt a bírósági tárgyalásra koncentrál, ezért olyan mozzanatoknak lehetünk szemtanúi, mint a korrupció és az igazságügy összefonódása, vagy épp az események mögött megbúvó politikai szándék. Mert bár a teljes kép mindig árnyaltabb és 1968-ban is az volt, összességében nézve a chicagói hetek tárgyalása egy klasszikus koncepciós per volt, amellyel példát kívántak statuálni.
De mennyire hiteles a film? Feltételezhetően a per Amerikában jóval ismertebbnek számít, mint az európaiak körében, és jóval nagyobb kultusszal is bír. Ezt bizonyítja, hogy nem Sorkin az első, aki filmet készített a témáról.
Jeremy Kagan, az 1987-es Conspiracy: The Trial of The Chicago 8 film írója úgy véli, hogy a mai generációk, akik nem élték meg azokat az időket, úgy tekintenek majd a történésekre, ahogyan azt a filmben is ábrázolták. Pedig az csupán egy másik értelmezése az eseményeknek.
A Chicago Sun-Times újságírója is hasonlóan vélekedik: Richard Roeper szerint a film nem dokumentumfilm, az események erősen dramatizáltak, néhány esemény pedig teljesen más időrendben és másként zajlott le. A Current Affairs magazin főszerkesztője, Nathan J. Robinson szerint pedig azáltal, hogy Sorkin szabadon kezelte a történelmet, végsősoron eltorzította azt.
A chicagói 7-ek tárgyalása nem egy popcorn-mozi, de nem is rétegfilm - egy igaz történetet feldolgozó filmdráma, remek színészekkel, jól megírt párbeszédekkel és ügyes megoldásokkal. Ugyanakkor közel sem tökéletes. Akit a film nem fog meg az elején, akár témájával, akár stílusával, annak nem biztos, hogy tetszeni fog. Ahogy említettük, a film önmagában nézve pergő stílusával igyekszik áthidalni a szárazabb részeket, ám ez nem mindenkinél hathat egyformán. A gyorsaság egyben hátulütője is a filmnek: kis túlzással, ha csak egy pillanatra is elkalandozik a figyelmünk, már nem fogjuk érteni, hogy mi is történik pontosan.
Mindezektől eltekintve Aaron Sorkin filmje egy valóban fontos alkotás, amely közel hibátlan minőségével biztosan ott lesz a 2020-as év legjobb filmjei közt. Mark Rylance-nek pedig akár még egy Oscar-díj is kinézhet.
(Képek: Netflix)
