NIN. Megnyílt Horvátország első Só Múzeuma Ninben, Dalmácia egykori püspöki székhelyén, a sólepárlók közelében, és különleges élményt nyújt a turistáknak.
BUDAPEST. Legutóbb az egyik abaúji kisfaluban, Hernádszentandráson játszott a Republic zenekar. A koncertre az egész térségből sereglettek zenerajongók. A zenekar stílusát a stílustalanság adja, ebben rejlik a sikere - vélekedik az együttes basszusgitárosa.
BUDAPEST. Az előzetes adatok szerint mintegy 380-390 ezren fordulhattak meg az idei Sziget Fesztiválon - közölte Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője vasárnap az MTI-nek adott interjújában.
LONDON. A jövő hónapban kezdik el vetíteni világszerte a valaha forgatott legdrágább televíziós sorozatot. A Terra Nova című időutazós-dinós (és kicsit Avataros) történet első epizódjának elkészítése percenként 200 ezer fontba (63 millió forint) került.
BUDAPEST. A White Lies, a Manic Street Preachers és a The National lép fel ma a Sziget nagyszínpadán, a rock-metál színpadon pedig a Tankcsapda várja a közönséget a fesztivál zárónapján.
BUDAPEST. Egyszerre látványos előadás és filozófiai kérdéseket felvető darab a PAN.OPTIKUM német utcaszínházi társulat TRANSITion című produkciója, amely esténként 10 órakor kezdődik a Sziget fesztiválon.
FÜLEK. Huszonegyedik alkalommal valósul meg a füleki Palóc Napok rendezvénysorozat. Az érdeklődőket pénteken a Vigadó udvarában a Funk Rock Band, a Melódia Nőikar, a Pro Kultúra Férfi Kórus és a Kékkői Zeneiskola füleki tagozata szórakoztatta.
DELHI. Felbőszítette a legalacsonyabb kaszthoz tartozó dalitokat egy bollywoodi film, mert szerintük új tápot ad az előítéleteknek az India ősi kasztrendszerével foglalkozó produkció.
LOS ANGELES, BUDAPEST. Új lappal indul a Los Angelesbe tervezett Bánk bán-produkció: a szaktárca megbízottja augusztus végén utazik az amerikai városba, hogy tárgyaljon a premierről, amely jelenleg a 2012-2013-as évadban látszik reálisnak.
BUDAPEST. Valamennyi szervünk egészséges működéséhez jó vérellátásra, vagyis ép érrendszerre van szükség: egy új tudományos eredmény azt a reményt kelti, hogy a jövőben az elzáródott, életfontosságú erek helyébe új vérereket növeszthetünk.