Arthur Miller és az amerikai álom csődje
A baloldal reakciósnak, a jobboldal marxistának, az akadémikus kritika eklektikusnak, a színházi avantgarde pedig ósdi konzervatívnak tartotta – írta róla egyik legjobb magyar ismerője, több drámájának fordítója, Vajda Miklós.
Már élete első felében világhírű klasszikusnak számított, hisz olyan drámákat tett le az asztalra, mint az Édes fiaim, Az ügynök halála, a Pillantás a hídról vagy A szalemi boszorkányok, amelyeket a mai napig kizárólag színházi ünnepnapokra tartogatnak a színházigazgatók, s amelyek egy-egy társulat legnagyobbjainak kizárólagos jutalomjátékai. Közel 90 évet élt, de a Nobel-díjat odaítélő stockholmi bizottság ingerküszöbét mégsem érte el.
– írta valahol, s még azt is hozzátette, akár egy embernek is lehet igaza az abszolút többséggel szemben. Nemszeretem mondatok ezek egy olyan társadalomban, amely a többség diktatúrájára építi fel a mindenkori hatalmát. Ő volt Amerika lelkiismerete, aki drámáiban rámutatott a nagy amerikai álom csődjére. 110 éve született, s 20 éve halt meg Arthur Miller.
New York Haarlem negyedében nőtt fel, ugyanolyan bevándorló családban, mint Paul Newman, Tony Curtis és még nagyon sokan mások. Millerék Galíciából érkeztek az ígéret földjére, de nekik viszonylag jól ment eleinte. Apjának sikeres ruhagyára és üzlete volt, de ugye jött 1929 és a nagy gazdasági válság, s a jóllétnek Milleréknél is befellegzett.
Arthur előbb a sportban látta a kitörési lehetőséget, de egészségügyi problémái miatt később még a katonaságtól is kiszuperálták. S ő a fejébe vette: akkor drámaíró lesz. 1932-ben vagyunk, s mivel pénze nincs, beáll egy raktárba dolgozni, ahol két év alatt összeszed annyi pénzt, hogy beiratkozhasson a Michigani Egyetemre, ahol előbb újságírást, majd angolt tanul.
1936-ban megírja Még mindig nő a fű című drámáját, s innen indul el a X. század egyik legjelesebb írói pályája. Amíg kortársai jelentős része a világháborús frontokon harcol, ő rádiójátékokat ír (többek között hangjátékká dolgozza át Molnár Ferenc Testőr című komédiáját is), hogy eltartsa a családját, mivel ekkor már nős, feleségül veszi egykori osztálytársát, Mary Slatteryt, akitől két gyereke születik. A házasság 16 évig tart, 1956-ban elválnak, s Miller oltár elé vezeti Amerika szexszimbólumát, Marilyn Monroe-t, a sajtó úgy fricskázza őket, hogy Mr. Agy és Miss Test. De addigra Arthur Miller már világhírű drámaíró.
1947-ben jelenik meg az Édes fiaim című darabja, amely elhozza számára nemcsak a Brooadway-sikert (328 alkalommal játsszák), hanem a világsikert is. Alig egy évvel később már a Várkonyi Zoltán-féle Művész Színház is bemutatja Benedek Árpád fordításában, Pataky Miklós és Bulla Elma főszereplésével (legutóbb a tízes években a Madách Színház játssza a házaspár szerepében Huszti Pétrrel és Piros Ildikóval).
A darab egy feldolgozhatatlan lelkiismeret-furdalás története, egy házaspár elveszíti a fiát az apa kapzsisága miatt. Ezt a témát folytatja 1949-ben megjelent, s talán máig legtöbbet játszott darabja, Az ügynök halála, amely a 15 évvel később írott Bűnbeesés után című darabjával együtt a legszemélyesebb darabja (talán még az Alkut számíthatjuk ide), amelyekben egyértelműen a saját múltjából meríti a témáját. Személyes vallomás-monológ s egyfajta párhuzamos időutazás mindkét darab, helyzetkép a nagy amerikai álom/álmodozás teljes csődjéről.
Mi, magyarok számára sem ismeretlen a helyzet, hisz tudjuk, „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” (József Attila). Volt persze, aki megfogta az Isten lábát, mint a két feljebb említett két színészlegenda vagy Tóth Mihály, a kiflikirály Mikszáth halhatatlan regényében (A Noszty fiú esete Tóth Marival), de a többségnek bizony örök álom maradt a nagy amerikai álom, s még az járt viszonylag jól, akinek legalább a visszafelé tartó útra a hajójegy ára összejött, mint Gábor Andor hősének, a Dollárpapának. Sokaknak még az az álmuk sem valósult meg, hogy szülőföldjükön kapartassák el magukat. Sokat ír később ezekről a szerencsétlenekről Ferdinandy György, aki maga is az élete nagy részét emigrációban élte le.
Willy Loman, Az ügynök halála (anti)hőse tele van megalomán álmokkal, mégis csak a halálával teljesíti be a legnagyobb álmát, az életbiztosításából a család legalább az adósságait és a családi házat ki tudja fizetni. Miller a jelenbe folyatja a múlt történéseit, hogy lássuk, hogyan is úszott el a Loman-álom, s hogyan követik őt ezen a szomorú úton a fiai, Biff és Happy is. A Broodway-n az előadást folyamatosan 742 alkalommal adták elő, tehát valamit az amerikai átlagember is megérezhetett a darab tragikus igazságából.
A magánbeszélgetéseknek álcázott görög tragédia jó tíz évvel később érkezett meg Magyarországra, egy nagybeteg színészzseni jutalomjátékaként. Ez a színész pedig nem volt más, mint Timár József, akinek két hatalmas bőröndöt cipelő alakját mindenki ismeri, ha máshonnan nem, akkor az új Nemzeti Színház parkjából. Mivel a bemutatókor már mindenki tudta, hogy Timár súlyos beteg, az akkor még gyerekcipőben járó televízió is próbálta örök idejűvé tenni a Marton Endre-rendezte előadást, s ez volt az első színházi felvétel Magyarországon. Loman feleségét a magyarországi ősbemutatón Somogyi Erzsi játszotta, míg a két fiút Kálmán György és Kállai Ferenc.
Az ötvenes évek Amerikája sokban hasonlított a kelet-európai államokéhoz, amíg Európában a sztálini terror tombolt, s jutott el az újonnan létrehozott szatellitállamokba is, addig Amerikában az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság ügyelt árgus szemekkel és koncepciós perekkel a fennálló rendre, nehogy a világ másik felén tomboló kommunista rendszer netán felbolygassa a világ „legszabadabb” államának az életét is. A vélt vagy valós ellenség üldözésében Joseph Raymond McCarthy szenátor járt elől, s ahogy nálunk, arrafelé is sok helyen megállt az a bizonyos nagy fekete autó (ha képletesen is), s a mindig öntörvényű, az igazáért, az üldözöttekért s az elnyomottakért kiálló Arthur Millert is beidézték, akit egyébként jó barátja, az Édes fiaim s Az ügynök halála ősbemutatóját rendező Elia Kazan jelentett fel. De vele ellentétben Miller csökönyösen hallgatott. A korszaknak voltak halálos áldozatai is, akik közül legismertebb a Rosenberg házaspár, akiket 1953-ban ki is végeztek. Ma már teljesen egyértelmű, hogy koncepciós per áldozatai lettek. Nem véletlen, hogy az ezekben az években írt műveit is ez a téma határozza meg, kivéve talán a Két hétfő emléke című lírai életképét, amely egyfajta hommage is a nagy előd, Csehov emléke előtt. Ezt a darabját (amelynek magyarországi bemutatója a televízióban volt 1966-ban az akkor még pályakezdő Huszti Péter főszereplésével) eleinte együtt játszották a Pillantás a hídról című darabjával, amelyet csak később bővített ki, nem igazán szerencsésen egész estés darabbá.
Érdekes mód az ún. koncepciós darabjai sorát egy teljesen elfeledett Ibsen-mű, A nép ellensége átdolgozásával nyitja, amely azt bizonygatja, hogy akár egy embernek is lehet igaza egy egész közösség ellenében, s megmutatja, milyen könnyű egy közösséget felhergelni, aki az önpusztító gyűlölettől nem veszi észre annak az egy embernek az igazságát. Vagy ha igen, akkor már túl későn. A darabot a hetvenes évek elején a Miller-féle átiratban mutatja be a Nemzeti akkori kamaraszínháza, a Katona József Színház is Szinetár Miklós rendezésében, a fő szerepekben Kállai Ferenccel, Őze Lajossal és Mészáros Ágival. Ezt követi a még mindig történelmi csomagba burkolt, a látszólag az 1692-es boszorkányüldözés eseményeit feldolgozó A szalemi boszorkányok, s a már közelmúltat idéző Pillantás a hídról, Eddie Carbone tragédiája, aki puszta szerelmi bosszúvágyból jelenti fel fogadott lányának az igazi szerelmét, hisz ő maga is menthetetlenül szerelmes a lányba. Miller mégse ítéli el egyértelműen a férfit, s mint a darab utolsó mondatában a történetet elmesélő Alfieri ügyvéd szájába adja: „halálát némi nyugtalansággal gyászolom”.
Ahogy Az ügynök halála bemutatója, úgy a Pillantásé is a magyar színháztörténet legjelesebb pillanatai közé tartozik, 1960-ban a Madáchban Ádám Ottó rendezésében Eddie Carbonét a zseniális Pécsi Sándor adta, mellette Tolnay Klári, Vass Éva és Alfieri szerepében az élete utolsó szerepét játszó Uray Tivadar remekelt.
1956-ban válása után alig pár héttel feleségül veszi Marilyn Monroet, de a házasság csak pár évig tart, s a Miller által írt Kallódó emberek című film forgatásán végleg szétválnak az útjaik. Ez Monroe utolsó befejezett filmje, amelyben Clark Gable-vel és Montgomery Clifttel alkotnak felejthetetlen hármast. Alig két évvel Monroe tragikus halála után írja meg a Bűnbeesés című darabját, amelyet nagyon gyorsan az amerikai ősbemutató után bemutatnak Budapesten és Pozsonyban is. Budapesten a Nemzetiben ugyanaz a Marton Endre rendezi, aki már Az ügynök halála és A szalemi boszorkányok magyarországi ősbemutatóját is jegyezte, az írót Budapesten Kálmán György alakította, míg Monroe testébe a szintén gyönyörű Váradi Hédi bújt.
Évekkel később a Játékszínben Lukács Sándor és Nyertes Zsuzsa remekelt a két szerepben. Még két fontos darabja született ezekben az években, s bár élete végéig alkotott kisebb-nagyobb kihagyásokkal, drámaírói pályája csúcsa az Alku és a Közjáték Vichyben című darabokkal zárul. Előbbi szintén a családi szálat viszi tovább, az utóbbi pedig a holokausztnak állít emléket.
Zsidó származásával többször is foglalkozik, már 1945-ben írt Gyújtópont című regényében is. 1964-ben veszi feleségül Inge Morath fotográfust, aki mellett ki is tart annak haláláig, nagyon sokat utaznak együtt, közös útikönyvet készítenek a Szovjetunióról és Kínáról is. S bár drámaírói vénája elapad, nem vonul ki az irodalomból, volt a PEN Club elnöke, felemelte szavát a diktatúrákban élő írótársaiért (ezért például a Szovjetunióban egy ideig nem játszhatták darabjait), 1995-ben pedig elvállalta az Oxfordi Egyetem kortárs színháztudományi tanszékének vezetését.
Több film is készül a műveiből, nemcsak a nagy drámáit filmesítik meg), de az ő forgatókönyvéből készül a Végzetes érdekek és az Eden című mozi is. S itt említsünk meg egy nagyon fontos magyar vonatkozást is, Az ügynök halála első filmváltozatát alig két évvel annak színpadi bemutatója után Fredrich March-sal a címszerepben Benedek László rendezte. Évtizedekkel később Volker Schlöndorff rendezésében Dustin Hoffmann is eljátszhatta az ügynök szerepét.
Ahogy már jeleztem, magyar színpadokra is viszonylag gyorsan eljutott Arthur Miller, vagyis az a bizonyos, annyit emlegetett tiltás nem vonatkozott a nyugati remekművekre, s Miller darabjainak színrevitelei mindig kivételes lehetőséget biztosítottak nagy színpadi alakításokra, így Lomant eljátszhatta Latinovits Zoltán, Bodrogi Gyula (Alföldi Róbert rendezésében hatalmas díszletek között), ahogy Tordy Géza a Vígszínházban (ez volt életem egyik első Budapesten látott előadása, Szikora János rendezésében Lindát, a feleséget Halász Judit játszotta, aki el is nyerte a kritikusoktól a legjobb női alakítás díját, míg a két fiút (Hegedűs D. Géza és Kaszás Attila), s legutóbb szintén Alföldi rendezésében a Centrál Színházban Stohl András. Ahogy a többi fontos darabjának is voltak jelentős magyar bemutatói, így A szalemi boszorkányoknak Kaposvárott, amelyet Ascher Tamás vitt színre, majd jó tíz évvel ezelőtt a Mohácsi testvérek a Vígszínházban Istenítélet címmel, John Proctor szerepében (az ősbemutatón annak idején Bitskey Tibor játszotta) szintén Stohl Andrással. Az Alkut mintegy két évtizede Békéscsabán játszották, ahol az öreg zsidó becsüst Szabó Gyula adta, kissé Columbósra véve a figurát.
Befejezésként szóljunk még a szlovákiai magyar bemutatókról is pár szót. A komáromi Magyar Területi Színház (MATESZ) 1965-ben vette elő a Pillantás a hídról című darabját Eddie Carbone szerepében Bugár Bélával (nem összekeverendő a későbbi politikussal), három évvel később Konrád József rendezésében színre került A szalemi boszorkányok is, amelyben John Proctort Dráfi Mátyás alakította. Évtizedekkel később, húsz évvel ezelőtt Verebes István rendezi meg a saját átiratában a Bűnbeesés utánt Kanyargó időben címmel a két főszerepben Mokos Attilával és Holocsy Katalinnal. S bár 66 évet kellett várni rá, megérkezik Komáromba Az ügynök halála is Forgács Péter újragondolásában, az ügynök Mokos Attila, a felesége pedig Bandor Éva. Kassán, a Thália Színházban kétszer fogadták be Millert, a komáromiakat megelőzve még 1999-ben az ügynök látogatott el Árkosi Árpád rendezésében, a címszerepben egy erdélyi legendával, Czintos Józseffel, majd 2003 decemberében Beke Sándor rendezte meg a Pillantás a hídrólt, Pécsi Sándor, Tordy Géza és Gáti Oszkár egykori legendás szerepében Pólos Árpáddal (a darabbeli feleségét az életben is hű társa, Kövesdi Szabó Mária alakította). Nem túl sok, de azért Miller tájainkon is letette a névjegyét.
Arthur Miller azon kevés amerikai írók közé tartozott, ahol korántsem volt borítékolható a happy end, sőt...
– írja egyik darabjában. Ő sem volt az, hisz közel 90 évet élt, s bár számtalan díjjal ismerték el a munkásságát, a XX. század egyik legnagyobb (dráma)írója a legmagasabban jegyzett irodalmi díjat, a Nobel-díjat nem érdemelte ki. Elnézve a díjazottak listáját, nagyon sok fontos név hiányzik róla, míg jelentős részüket már rég elfedte a feledés jótékony homálya.
