TEL-AVIV. Haldoklik a Holt-tenger, mert egyre több lyuk van a fenekén. Immár több ezer repedésen szivárog el vize, miközben bő húsz éve még csak 40 körüli volt a lyukak száma - adta hírül a The Daily Mail című brit lap.
LA CORUNA. Lottómilliomost keres egy spanyol város: a szerencsejátékos ugyanis a nyertes szelvényét a boltban felejtette, ahol vásárolta, és több mint egy év alatt sem jelentkezett érte.
FÜLEK. A füleki vár ábrázolásaiból nyílik tárlat pénteken a Füleki Vármúzeumban. Ezzel párhuzamosan nyitják meg a szlovákiai magyar cserkészet történetét bemutató tárlatot is.
ROZSNYÓ. Véget értek vasárnap a Rozsnyói Városnapok. A rendezvény keretében négy napon keresztül 15 helyszínen több mint 100 színes program várta az érdeklődőket.
TORONTÓ. Julia Robertsnek esténként egy ölelés és egy-egy biztató szó kellett ahhoz, hogy túlélje a nehéz napokat.
BUDAPEST. Ikerkiállításon mutatja be Marc Chagall és Ámos Imre munkásságát a Magyar Nemzeti Galéria, ahol látható a többi között a francia-orosz mester Élet című, nagyszabású főműve is.
KASSA. Tíz magyarországi vidéki településen, Budapesten, valamint valamint Kassán és Sepsiszentgyörgyön voltak koncertek az idei magyar dal napján.
AMSZTERDAM. Vincent Van Gogh rég elveszett festményét azonosították az amszterdami Van Gogh Múzeum szakértői. Az alkotás éveket töltött egy norvégiai padlásszobában, mert azt hitték, hogy más festő munkája.
SZEGED. Gobbi Hilda-emlékkiállítás nyílik kedden a szegedi Somogyi-könyvtárban a színésznő születésének századik évfordulója alkalmából.
BUDAPEST. Lezajlott a külhoni magyar stúdiók állapotfelmérése, és a jövő év elején megkezdődhet a műszaki fejlesztésük programja - mondta Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese.
KASSA. Nagy az érdeklődés a Szegedi Kortárs Balett kassai fellépése iránt. A pénteki előadás a színház épülete előtti kivetítőn is megtekinthető lesz.
DUNASZERDAHELY. Huszonkét magyarországi szobrászművész Fa-Fém-Üveg címmel állítja ki munkáit a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában péntektől.
HÁGA. Bánffy Miklós gróf egykori magyar külügyminiszter, író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező emlékének szentelt kiállítást nyílt meg kedden Hágában.
SZÉKEFEHÉRVÁR. Kövér László az Országgyűlés elnöke nyitotta meg szombaton az István, a szent király című kiállítást Székesfehérváron, a tárlaton először látható együtt Szent István három legnagyobb ereklyetartó hermája.
POZSONY. Dušan Èaploviè a TASR hírügynökségnek cáfolta a hírt, hogy pártja az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) leváltását fontolgatja. Az oktatási miniszter azt mondta, szándékában áll befejezni, amit eltervezett.
BUDAPEST. A balatonboglári borvidékhez tartozó Ikon Pincészet lett az év pincészete Magyarországon 2013-ban.
BUDAPEST. Egy Munkácsy Mihály és az előző századforduló magyar festészetét bemutató, nagyszabású, 2014-es sanghaji kiállítás megrendezéséről írtak alá megállapodást a Szépművészeti Múzeum és a sanghaji Kínai Művészeti Múzeum vezetői csütörtökön Budapesten.
FIRENZE. Az élet a Marson kezdődhetett, és onnan érkezett a Földre - hangzott el egy tudományos konferencián. A kutatók szerint a vörös bolygón háromezer millió évvel ezelőtt a Földnél kedvezőbbek lehettek az élet feltételei.
LOS ANGELES. Egyelőre még nem adja be a válóperes iratokat Michael Douglas és Zeta-Jones.
TOKIÓ. Japán kutatók bejelentették, Tokióban megnyitották a kipusztulással fenyegetett állatfajok spermabankját.
WASHINGTON. Magmás, azaz a Hold belső kőzetrétegéből származó víz nyomát fedezték fel a bolygó felszínén - jelentették be amerikai kutatók.
ÚJVIDÉK. Kilátástalan anyagi helyzetbe került az Újvidéki Rádió és Televízió, azaz Vajdaság tartomány nemzeti közösségeinek híres és patinás közszolgálati adója, amely egésznapos magyar adással is rendelkezik.
KRASZNAHORKAVÁRALJA. A krasznahorkai várat sújtó tűzvész után számos hazai és külföldi restaurátorműhely ajánlotta fel segítségét a megrongálódott tárgyak helyreállításához.
WASHINGTON. Valószínűleg morbillivírus okozza a palackorrú delfinek tömeges pusztulását az Egyesült Államok keleti partvidékén - állapították meg szövetségi kutatók, akik szerint a betegség egészen 2014-ig fogja éreztetni a hatását.