2013. szeptember 23., 16:04

Van remény a vastagbélrák megelőzésére

BOSTON. Tízévenkénti béltükrözéssel csaknem felére csökken a rák esélye – derült ki egy hosszú távú, nagy esetszámú amerikai vizsgálatból.
Ha az ötven évesnél idősebbek teljes vastagbélrendszerét tízévenként tükrözéssel szűrik, az negyven százalékkal csökkentheti a rák kockázatát. Annak, akinek vastagbélrák fordult elő a családjában, még gyakrabban kellene szűrésen részt vennie – olvasható amerikai kutatóknak a New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmányában.

A béltükrözéskor a vastagbelek belső falát egy hosszú, hajlékony, csőszerű kamerával, a kolonoszkóppal nézik meg. Ennek segítségével a vizsgálatot végző orvos időben észre tudja venni az esetleges rendellenességeket, elváltozásokat, melyekből ha szükséges, szövetmintát is vesz. Az így felfedezett polipot például idejében el lehet távolítani, tehát nem alakul ki belőle daganat. Ha daganatot diagnosztizálnak, az is idejében kezelhető – hangsúlyozza a brit egészségügyi szolgálat (NHS) portálja.

Eddig nem volt elég adat arra, milyen mértékben tudja a béltükrözés az alsó és felső vastagbélszakaszok daganatait megelőzni. Azt sem tisztázták, milyen gyakran kell követniük egymást a vizsgálatoknak – írták az amerikai tudósok a kutatás ismertetőjében.

A tanulmány készítői, köztük a Harvard Egyetem kutatói mintegy 89 ezer amerikai páciens adatait elemezték. Azt keresték, hogy milyen összefüggést mutat a béltükrözés gyakorisága és a vastagbélrák előfordulása. Következtetéseiket a résztvevők 1988 és 2008 között kétévenként kitöltött kérdőíveire alapozták. 1815 megkérdezettnél alakult ki vastagbélrák, közülük 474-en hunytak el - számolt be az eredményekről az mno.hu.

A friss kutatásból az derült ki, hogy mind a teljes béltükrözés, a kolonoszkópia, mind az úgynevezett kis béltükrözés, a szigmoidoszkópia – mely a végbéltől számított legalsó vastagbélszakaszt vizsgálja – a megelőzés jó módszerének bizonyult, az előbbi azonban mindenképpen hatékonyabb. Ha a kutatásban vizsgált személyek mindegyike részt vett volna ilyen szűrésen, a vastagbélrák kockázata 40 százalékkal lett volna alacsonyabb – mutatta ki az elemzés.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.