2013. szeptember 23., 10:47

Konferencia Dunaszerdahelyen - Az írott sajtónak át kell alakulnia

DUNASZERDAHELY. Dunaszerdahelyen tartotta összejövetelét a nyolc éve működő Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója. A szakmai csoportosulás a kétnapos konferencián áttekintette a kisebbségi írott és elektronikus sajtó jelenlegi helyzetét.

Az elektronikus sajtó térnyerése minden régióban új helyzetbe hozta az írott sajtót – hangzott el a szombaton és vasárnap zajló konferencián. Ambrus Attila a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának társelnöke természetesnek nevezte, hogy az írott sajtónak át kell alakulnia. "Nem elsősorban a hírközlésre kell összpontosítani, hanem a háttéranyagokra. A napilapok olvasottsága Erdélyben továbbra sem csökken, a honlapoknak az olvasottsága enyhén emelkedik. Továbbra is a megyei lapok a kizárólagos piacvezetők. Közel 25 év alatt sem sikerült egy olyan országos napilapot indítani, amely a teljes erdélyi problematikát felölelné" – magyarázta.

A találkozón az egyes kiadók is bemutatták tevékenységüket, kihangsúlyozva, hogy mindenütt jellemző a regionális sajtó túlsúlya. A felvidéki regionális írott sajtó között legerősebb a Csallóköz hetilap, amely megerősítette piaci helyzetét.

"A regionális sajtónak jelenleg jobbak a lehetőségei, mint egy országos nyomtatott médiumnak. Mi itt a Csallóközben, ahol a legnagyobb tömbben él a felvidéki magyarság, szeptembertől egy olyan változtatással éltünk, hogy még a Csallóközt is felosztottuk 6 külön régióra, ezeket a régiókat hetente 8 oldalon megszólítjuk, és az önkormányzatokkal együttműködve tudjuk növelni a példányszámot" – közölte Rajkovics Péter, a Csallóköz hetilap főszerkesztője.

Varga Péter a Pro Saga polgári társulás nevében bejelentette, hogy egy felvidéki médiaközpontot hozna létre Dunaszerdahelyen, ahol elsősorban a saját lapjaik számára képeznének újságírókat. "Irányításom alatt van az ország második legnagyobb, legolvasottabb újságja a Szabad Újság és a legolvasottabb regionális újság a Csallóköz. Ha a kettőt összevetjük, szerintem a legtöbb szakmai újságíróval mi rendelkezünk." – hangoztatta.

A határon túli magyar médiaszakemberek képzésében eddig is sokat segített a magyar közszolgálati elektronikus médiumok tanácsadó testülete, a Kós Károly Kollégium, amely az újonnan induló központ képzésébe is be tud segíteni. Az elmúlt egy esztendőben közel 250 szakember képzéséhez nyújtottak segítséget.

"Eléggé terjengősek a határon túli újságokban megjelenő cikkek, sokszor az újságíró a szívét-lelkét szeretné beletenni, ezekbe a cikkekbe, ezért igencsak hosszúak lesznek a mondatok. Akik részt vettek ilyen továbbképzésen, azok szívesen jönnek vissza, és a tanultakat már jól tudják használni akár a következő számban is" – fejtette ki Csermák Zoltán, az MTVA kommunikációs főmunkatársa.

A konferencián elhangzott az is, hogy az MTVA, vagyis a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az utóbbi két esztendőben megerősítette és bővítette határon túli tudósítói hálózatát, és jövőre újabb fejlesztésekre készülnek az elektronikus média területén.

"Azon dolgozunk, hogy élő kapcsolásra alkalmas stúdiókat, illetve mobil szetteket tudjunk műszakba állítani szerte a Kárpát-medencében, hogy a kollégáknak lehetőségük legyen egy autóba szerelhető mobil szettel a lehető leghamarabb beszámolni a régiójuk történéseiről" – nyilatkozta Havasi János, az MTVA határon túli különmegbízottja.

Szó esett a konferencián az augusztus elsején indított Külhoni Magyar Sajtószolgálat eddigi tapasztalatairól is. A sajtószolgálat azzal a céllal jött létre, hogy a határon túli és diaszpórában élő magyar szervezetek hatékonyabban adhassanak hírt célkitűzéseikről és tevékenységükről a magyar médiában.

"Ez egy öntevékenységen alapuló rendszer, egy olyan kommunikációs tér, ahol a szervezetek amit magukról fel akarnak mutatni, amit egymásnak meg akarnak mutatni, ezt meg tudják tenni. Mi abból tudunk ebből a sajtószolgálatból profitálni, ha nagyon sok olyan hírük van, amit a nyilvánossággal meg szeretnének osztani, ez valójában egy olyan kommunikációs tér kíván lenni funkcióját tekintve, ahol rá tudunk csodálkozni, hogy a határon túli magyarság milyen módon szervezi meg önmagát" – fejtette ki Toót-Holló Tamás, hírigazgató-helyettes.

A szakmai tanácskozás egyik fontos témája volt az egyes régiók médiatámogatási rendszerének áttekintése, valamint javaslat született egy átfogó európai sajtótámogatási rendszer létrehozására. Az egyesület felajánlaná segítségét a Bethlen Gábor Alap külhoni sajtótámogatási pályázatának szakmai elbírálásához. Az összejövetelen kezdeményezték egy felvidéki magyar újságíró egyesület létrehozását is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.