Prágában ez volt az egyetlen szabad hely, amelynek nincs neve. Minden ilyen terület egyedi hozzáállást igényel, és nekünk úgy tűnt, hogy így méltó emléket állíthatunk Miloš Formannak.
Reisz Gábor első filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan több mint 65 ezer nézőt vonzott a mozikba, és világszerte díjakkal jutalmazták a nemzetközi filmfesztiválok.
Mese minden mennyiségben. A gyermek animációs filmek nemzetközi versenye kivételes eseménynek számít, amely az audiovizuális kultúra egyfajta tükreként is szolgál.
A Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai támogatási kerete 2016 óta megduplázódott.
A filmben Tom Hardy alakítja Eddie Brock újságírót, aki természetfölötti képességekre tesz szert egy Venom nevű földönkívülinek köszönhetően.
Kísérleti és dokumentumfilmekkel ünneplik idén a vajdasági magyar mozgókép napját; a közelmúltban készült vajdasági filmeket október 12-én és 13-án Zomborban, Topolyán, Magyarkanizsán, Zentán és Szabadkán mutatják be.
A befolyt összeg egy részét jótékony célokra fordítják.
Tizenöt visszaemlékező és négy történész, színészek és zenészek segítségével rekonstruálják az eseményeket.
A rendező ötven éve kezdte meg pályafutását a Pannónia Filmstúdiónál.
A kutatás szerint a negatív kritikát megfogalmazó Twitter-bejegyzések 50,9 százaléka volt politikailag motivált.
Az egyházkritika már nem tabu Lengyelországban sem.
Hat éve vetített először a galántai mozi digitális csúcstechnológiás minőségben. A városi önkormányzat nem spórolt a modernizáláson.
A II. Radványi Géza Emléknapok keretében Simon V. László író, újságíró, válogatott jégkorongozó, bokszbajnok, a Radványi Gézával, Márai Sándor testvérével úton valahol Európában című könyv szerzője emlékezett vissza a filmrendezőre.
Mit hoz majd az Aranyélet?
Elkezdődtek a II. Radványi Géza Emléknapok Kassán, ahol 2018. szeptember 23. és 26. között megemlékezések, előadások, visszaemlékezések és filmvetítések útján tisztelegnek a világhírű filmrendező, forgatókönyvíró emléke előtt.
Több mint 38 országból érkeztek alkotások.
Az Oscar-díj zsűrijének polkorrektségére is számíthatnak.
Világsztárok is érkeznek a spanyol városba.
Legyen célja és értelme a futásnak.
A színházi rendezőként végzett 42 éves Váhid Dzsalilvandnak egy a második játékfilmje.
Amatőr főszereplők.
Az Ostrom nemzetközi premierje a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában volt nyáron.
A színésznő a film főszerepét is eljátssza és a rendezés mellett producerként szintén közreműködik a film megvalósításában.
Az Egyesült Államok hadereje 1942 nyarán mért döntő vereséget a japán hadseregre a Csendes-óceánon fekvő Midway-szigeteknél.