Szarajevóban muzsikáltak a diószegi citerások
A diószegi Dió héj Citerazenekar augusztus 9. és 13. között Bosznia-Hercegovinában járt. Meghívást kaptak egy neves nemzetközi folklórfesztiválra, a Čuvari tradicije-re. Egyedüli felvidéki csapatként képviselték szűkebb szülőföldjüket, a Mátyusföldet és a Csemadokot. A hazatérésük utáni első próbájukon meséltek portálunknak magukról és a fesztiválról.
A zenekar 43 éves múltra tekint vissza. 1975-ben alakult meg és akkor még Új Hajtás Citerazenekar néven Varga Ervin tánccsoportjával, az Új Hajtással együtt tartották a próbákat, ők kisérték a táncosokat. 1993-ban vették fel a Dió héj nevet. Vígh Sándor, a zenekar vezetője a megalakulás után pár hónappal lépett be az akkori citerások közé, és 1983-tól vezeti a csoportot. A többi alapító tagból ma már, sajnos, senki nem él.
A citerazenekar mindig is a helyi Csemadok alá tartozott, amely Diószegen 1961-től működik. A Dió héjnak jelenleg hat tagja van, közülük hárman, Blahó Eszter, Soltó Marian és Kováč Lošonsky Marcela Vígh Sándor tanítványai, Balogh László és fia, Balogh László András Nyárasdról járnak a próbákra. Hetente egyszer gyakorolnak és évente legalább tíz, de van úgy, hogy akár huszonöt fellépésük is van. Állandó fellépéseik a helyi Csemadok akciók, a városi rendezvények, az Országos Citeratalálkozó. Ezeken kívül számos meghívásuk van a környező településekre és minden évben legalább egyszer elmennek a magyarországi Csorvásra, Diószeg testvértelepülésére is fellépni.
A versenyeket már nem is számolják a fellépések közé, pedig abból is van évente jó pár. A próbaterem vitrinjében számos díj, oklevél, emléktárgy tanúskodik a tevékenységükről. A kérdésre, hogy melyikre a legbüszkébbek, mosolyogva emlegetik a szlovák országos versenyeket, ahol magyarként is mindig dobogós helyen végeztek. Megtörtént, hogy megosztott első díjjal tértek haza. „Egy szlovák országos versenyen mégse lehetett egy magyar csapat egyedül az első” – magyarázzák mosolygó szemmel.
A Čuvari tradicije Nemzetközi Folklórfesztiválon 15 ország népművészeti csoportja képviseltette magát, köztük a diószegi Dió héj Citerazenekar. „Erről a fesztiválról úgy szereztünk tudomást, hogy Mézes Rudolf, a Csemadok nyugati regionális alelnöke hívta fel a figyelmünket rá. Ő feleségével többször részt vett már az akción, és rábeszélt, hogy töltsük ki a jelentkezőlapot. Még februárban elküldtük, és beválasztottak a résztvevők közé” – mesélik a fesztiválon való részvétel előzményeit.
Elmondták, hogy egyedüli zenekar voltak a táncegyüttesek között, és azzal is kilógtak a sorból, hogy élőben énekeltek, muzsikáltak. „A tánccsoportok kísérő zenéje felvételről ment. Mindhárom helyszínen csak egy-egy dalcsokor eljátszására volt lehetőségünk, tehát csak 5-6 percnyi fellépőidőt kaptunk.”
A visszhang nagyon kedvezőnek bizonyult, mondhatni, elsöprő volt a siker, hiszen mindenhol nagyon nagy tapsot kaptak. „Igen, a legnagyobbat” – ismeri be Vígh Sándor a többiek unszolására.
„A közönség először meglepődött azon, hogy kiáll hat ember – élőben – hangszeres zenét játszani és énekelni a sok táncos között. Másodszor azon, hogy mit is játszunk. A magyar népzene teljesen ismeretlen volt az ottaniaknak, de nagyon tetszett nekik, a tapsból ítélve” – mondják.
„Magyar népdalokat játszottunk citerán, igyekeztünk pörgősebb számokat beletenni a csokorba” – viszik tovább a szót a muzsikusok. „A mi muzsikánk teljes hangzást nyújt, hiszen többfajta citerán játszunk. Megszólal a prímek mellett a bőgő és a kontra is.”
Magyaráznak, mesélnek tovább a zenekar tagjai. Friss még az emlék, tele vannak élményekkel. A hazaérkezésük óta most találkoztak először. A fesztiválon kapott okleveleket, emléktárgyakat eddig még ki se csomagolták, most került rá sor. Miközben nézegetik, újra kézbe veszik a fesztivált felidéző tárgyakat, egyre több élmény jut az eszükbe.
„A fesztiválra nagyon sokan voltak kíváncsiak, teltházas volt minden fellépés. A benti műsorokon hatszáz és ezer között volt a nézők száma, a szabadtéri helyszínen 1500-an is voltak” – mesélik és hozzáteszik, hogy a fesztivál résztvevői is nagyon sokan voltak, csaknem 250 szereplő lépett színpadra minden alkalommal. Ez a tömeg minden előadás előtt felvonulással hívta fel magára a figyelmet a fesztiválhelyszíneken. „A központi rendezvény Szarajevóban volt, de voltak „leágazásai”. Még két helyszínen léptünk fel, Szarajevótól 150-160 kilométerre: Jajcen és Mostaron” – tudjuk meg tőlük.
Az öt napból kettő valójában utazással telt, és a maradék hármon is sokat utaztak a fellépésekre. „Sajnos, nem sok időnk maradt felkeresni a nevezetességeket” – mondják. Néhány szép helyet, nevezetességet azért megnézhettek. „Mostarban például átvonultunk a felújított hídon, Jajcen megnéztük a vízesést. Strandolásra nem volt időnk, a városnézések is szinte csak a felvonulások útvonalára összpontosultak. Csak a legszűkebb belvárost láttuk. Szarajevóban voltunk egy múzeumban és láttuk a városházát meg a város közepén a kutat. Ennyi fért bele, de elmondhatjuk, hogy ott voltunk. Hogy képviseltük a Csemadokot, az itteni magyarságot és persze városunkat, Diószeget.”
A szállás költségeit a vendéglátók állták, de az útra maguknak kellett megteremteni a rávalót. Ezt részben a diószegi önkormányzattól kapott támogatásból fizették ki, a fennmaradó összeget pedig abból a pénzből, amit a fellépéseikért tiszteletdíjként kaptak az elmúlt évek során. A honoráriumot a szerepléseikért mindig félrerakják, összespórolják. Ennek köszönhetően utazhattak el már több távolabbi fellépésre, külföldre is.
A Dió héjban nincs egyetlen zeneiskolai végzettséggel rendelkező zenész sem, mégis jól megy nekik a muzsikálás. Többen közülük tanítással is foglalkoznak. Vígh Sándor már nagyon sok fiatal szívébe lopta be a zenélés iránti vágyat, sokukkal ismertette meg a citerázás örömét. A mostani zenekar több tagját is ő nevelte fel citerásnak. Diószegen kívül Vízkeleten, Deákin és Jókán vezetett csoportokat. Ezekből mára a Dió héj és a jókai zenekar maradt. Emellett sokat segít a Dió héj másik tagjának, Balogh Lászlónak is, aki a nyárasdi Sarló citerazenekar vezetője.
Rajtuk kívül Soltó Marian foglalkozik tanítással, aki maga is Vígh Sándor mellett tanulhatott meg citerázni. Ő a diószegi utánpótlás csapatot oktatja. A 8-10 éves kicsik tizenketten vannak. Van tehát utánpótlás, Diószegen sokáig fog szólni a citeramuzsika. Legközelebb Vízkeleten játszanak szeptember 15-én, majd a október 4-én Galántán. A járásközpontban akkor kerül sor a Magyar Művészetért Díjrendszer 41. díjátadó gálájára, ahol Vígh Sándor is a díjazottak között lesz.
