2018. augusztus 26., 12:42

Szent István öröksége kötelez

A mátyusföldi Deákin tartották augusztus 25-én a koszorúzással, emlékkonferenciával és szentmisével egybekötött II. Országos Szent István Király Ünnepséget. Az államalapító király kultusza él, a feladatunk pedig közelebb vinni azt az értő fiatal generációkhoz. A résztvevők számára az is kiderült, mitől olyan sikeres az István, a király rockopera.

szenti1.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Az országos megemlékezés a falu központjában álló, Nagy János által megformált Alapítási emlékmű koszorúzásával vette kezdetét, ahol Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke nyitóbeszédében kifejtette:

államalapító Szent István királyunk nemcsak új országot teremtett, hanem új rendet hozott a Kárpát-medencébe. Mi pedig mind a mai napig éljük az általa megerősített rendet, az államigazgatási, vallásszervezési, vagy éppen nemzetek közötti kapcsolataink terén.

Szent István nemcsak a magyar hagyományok és szokások megtartására intette fiát, Imre herceget, hanem a más népekkel való békés együttélésre is biztatta, mondván, az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és könnyen elvész. Bárdos Gyula elmondta portálunknak, a Szent István-kultusz él, a feladat pedig megtalálni az utat azokhoz a fiatalokhoz, akik pontosan értik, mi az üzenet, az intelmek tartalma.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Az ünnepség során a Csemadok Országos Tanácsa, Deáki falu és több alapszervezet, valamint község helyezte el az összetartozás koszorúit az Alapítási emlékműnél, ezután kezdetét vette a négy előadásból álló konferencia a helyi művelődési otthonban. A konferencia nyitóbeszédét Jakócs Krisztina, Deáki polgármester asszonya mondta el. Az előadások közti szünetekben a helyszínen az érdeklődők megtekinthették a Mátyás király corvináit bemutató Bibliotheca Corviniana című különleges szépségű kiállítást is.

Górcső alatt nagy királyaink érdemei

Szakály Sándor, történész, egyetemi tanár István király törvényeinek időszerűségét boncolgatta előadásában. A szakember szerint Szent István egy olyan ország uralkodója volt, ahol szintén nemzetiségek éltek egymás mellett, ezért összpontosított arra, hogy a törvények mindenki javát szolgálják.

A 35 évvel ezelőtt bemutatott István, a király rockopera töretlen sikeréről, a szereplők történelmi motivációiról és helyzetéről a somorjai Kovács László tanár, történész beszélt, aki szerint a siker titka az, hogy a zene tökéletes jellemrajzot is ad, ezért tud minden nemzedékhez egyaránt szólni.

„A másik titok az, hogy egy olyan történelmi korszak után szólalt meg ez a rockopera, amikor nemzedékek nőttek fel hiányos, fogyatékos nemzeti tudattal, és ráébresztette az akkor élőket a nemzeti történelem fontosságára.”

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A továbbiakban Buzás Gergely, régész Mátyás király építkezéseiről tartott ismertetőt, elmondván azt, hogy az „igazságos királynak” politikai és presztízs-kérdés volt a gazdagság és a pompa látszatának keltése, hiszen a példaképének tekintett Zsigmond nyomdokain akart járni, de anyagi lehetőségei már korlátozottabbak voltak, mint a Luxemburgi dinasztiába tartozó elődnek. Mátyás nem tudta volna megfizetni a leghíresebb magyar mesteremberek műalkotásait, de elegendő diplomáciai érzékkel rendelkezett ahhoz, hogy Itáliából hazánkba csábítsa a reneszánsz követőit, még ha azok nem is a leghíresebb művészek közé tartoztak.

Mátyás nem építkezett, hanem a meglevő épületeket újíttatta fel és modernizálta az „al antica” stílus jegyében. Jó érzékkel népesítette be újra a visegrádi palotát is, amelynek pompája elrettentette az ellenséget.

Csorba László, történész, egyetemi tanár Árpád-házi szentek és királyok Itáliában címmel tartott előadást, felhívva a figyelmet arra, hogyan adaptálódott a Szent István- és a Szent Imre-kultusz külföldön, miként találkozhatunk a magyar múlt apró csodáival Itáliában is.

Szentmise és hangverseny

A konferencia után, amelyen a Pogrányi Nagyharang Hagyományőrző Csoport, valamint a Csitári Menyecskekórus is közreműködött, ünnepi szentmisére került sor a román stílusban épült római katolikus templomban, majd Szállj dalom, szép magyar ének! címmel a komáromi Gaudium vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttes hangversenye következett, amelynek Stirber Lajos vezényelt.

Fotó:  Neszméri Tünde

A Csemadok legfrissebb országos rendezvénye a Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Galántai Területi Választmánya, a Csemadok Deáki Alapszervezete, a deáki római katolikus plébániahivatal, a deáki református egyházközség és Deáki Község Önkormányzata szervezésében valósul meg.

Részletes beszámolónkat, Bárdos Gyulával és az előadókkal készített interjúinkat a Magyar7 következő lapszámában olvashatják.

szenti1.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.