BERLIN. Angela Merkel német kancellár korunk vallásos gondolkodói egyik legnagyobbjának nevezte a pápát, akinek könyvei sokáig hatással lesznek majd az emberekre.
BERLIN. Kelet-európai filmek vitték el a legtöbb jelentős díjat a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén: az Arany Medvét egy román alkotás, a zsűri nagydíját pedig egy bosnyák film kapta, amelynek amatőr főszereplője elnyerte a legjobb színésznek járó Ezüst Medvét a szombat esti gálán.
BUDAPEST. A zsűri döntése szerint Radics Gigi, Cserpes Laura és Polyák Lilla, a tévénézők szavazatai alapján pedig Mohamed Fatima, Puskás Péter és a United együttes jutott tovább a szombati harmadik elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.
RÉVKOMÁROM. Jónás Ágnes kapta idén a Jókai-díjat. A nyertes alkotó Jókai Mór szülővárosában, Révkomáromban részesült az elismerésben: egy díszoklevelet, Jókai kezének másolatát és egy 50 ezer forint értékű könyvcsomagot vehetett át - tudatta a Falvak Kultúrájáért Alapítvány szombaton az MTI-vel.
BUDAPEST. Szombaton rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének harmadik elődöntőjét: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból hatan jutnak be a február 23-24-i középdöntőkbe.
NEW YORK. Yoko Ono hétfőn lesz 80 éves, ám ha ránézünk az energiától duzzadó apró hölgyre, ez biztosan nem jut eszünkbe.
BUDAPEST. Szombaton a harmadik elődöntővel folytatódik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal. Az M1 és a Duna World csatornán élőben látható show-ból újabb hat előadó és szám jut a február 23-24-i középdöntőkbe.
BUDAPEST. Együttműködési megállapodást írt alá a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a Rákóczi Szövetség a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatok ápolásáért.
ZÜRICH. Egy svájci alapítvány azt állítja, bizonyítékot talált arra, hogy Leonardo da Vinci megfestette híres műve, a Mona Lisa egy korábbi változatát, az ifjú Mona Lisát.
BUDAPEST. Új irodalmi weboldalt indítottak szlavisták Szláv Textus néven, amely irodalmi kalauzként segítené a magyar olvasókat, és megpróbálja összehozni a szakmát is.
SOPRON. Az idei soproni VOLT Fesztiválon a Hurts, a Billy Talent, a Papa Roach, a Bullet For My Valentine, Sven Vdth, Fritz Kalkbrenner, valamint a Gus Gus is fellép július 3. és 6. között.
BUDAPEST. Katona József Bánk bánját 180 éve, 1833. február 15-én mutatták be Kassán. Az ősbemutatóra emlékezik a Magyar Televízió reggeli műsora, a nézők a kassai ünnepségről is láthatnak összefoglalót.
BERLIN. Túl van a félidején a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelynek vetítéseire rekordgyanúsan sok jegyet váltottak, és a vörös szőnyegen vonuló sztárok száma is kiemelkedően nagy, de a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző alkotások kevés jó kritikát kaptak.
BUDAPEST. Tizenkét pályázatot ír ki a médiatanács a 2013-as Magyar Média Mecenatúra program keretében a helyi és körzeti rádiók és televíziók, valamint a nem egész estés filmek támogatására, ebből most négy filmes pályázat ütemezéséről és keretösszegeiről döntött.
LONDON. Magyar versek angol fordításban, köztük Pilinszky János több költeménye jelent meg Londonban Clive Wilmer New and Collected Poems című kötetében, amelyet csütörtökön mutatnak be a Balassi Intézet - Londoni Magyar Intézet székházában.
WASHINGTON. Dokumentumfilm készül a Backstreet Boys nevű amerikai fiúbandáról, amely idén ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját.