LOS ANGELES. Elhunyt Tom Petty - erősítette meg hétfő este a legendás amerikai zenész családja, menedzsere és szóvivője. Korábban ellentmondásos információk láttak napvilágot erről.
STOCKHOLM. A cirkadián ritmust, azaz a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós, Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.
BUDAPEST, ARAD. A Nemzeti Énekkar, az Aradi Állami Filharmónia és az Angelica Leánykar is fellép Somos Csaba vezényletével az aradi vértanúk emléknapján pénteken az aradi Páduai Szent Antal római katolikus templomban.
ÉRSEKÚJVÁR. A mexikói Augustín Lara Granada című művének szabadtéri villámcsődület alatti tolmácsolásával csütörtökön kezdődött, s a nagyzenekaros gálakoncerttel szombaton este ért véget a II. Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny az érsekújvári Kultúrházban. A nívós viadal 1. helyezettje Bojtos Lilla Luca operaénekes lett. Az operett- és a musical-kategóriában idén nem osztották ki az 1. díjat.
BUDAPEST. Különleges, játékos műsorokkal és érdekes vendégekkel találkozhatnak a nézők ma a közmédia Szent Mihály-napi tematikus műsorfolyamában.
BUDAPEST. Hagyományos feladatokat és szórakoztató-kulturális elemeket is tartalmazó országos online zenei játék veszi kezdetét október 2-án, melynek középpontjában a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály Zoltán, és az általa felépített zenei örökség áll.
BUDAPEST. Hangjátéksorozatokkal emlékezik a Kossuth rádió Szabó Magda születésének századik, halálának tizedik évfordulójára. Hétfőtől péntekig folytatásokban hallható az írónő regényeinek és meseregényének rádióváltozata a Rádiószínház és a Családi sáv műsorában.
BUDAPEST. Fennállása negyvenedik évfordulóját nagykoncerttel ünnepli a Korál együttes 2018. május 5-én a Papp László Budapest Sportarénában.
POZSONY. A vénasszonyok nyara tipikus szeptember végi, október eleji időjárás. Egy melegfront éppen a hétvégén éri el térségünket, ami azt jelenti, továbbra is meleg időjárásra számíthatunk, bár a szél majd némileg megélénkül.
POZSONY. Az oktatási minisztérium egy nagy minisztérium, amelybe belepottyantam, tehát Peter Plavèan tanácsadóként hasznos lehet, főként a műszaki dolgokban – mondta Martina Lubyová SNS-es oktatási miniszter.
RIMASZOMBAT. Bár a csapadékos őszi időjárás már nem kedvez a szabadtéri kulturális rendezvényeknek, ám a magyar könnyűzene több ezer felvidéki híve valószínűleg még sokáig kellemes emlékként őrzi meg emlékezetében a június 2. és szeptember 15. között Dél-Szlovákia-szerte a MAGNA Festum Polgári Társulás és helyi társrendezők által közösségkovácsoló céllal megvalósított zenei fesztivál-sorozatot, amelyen több mint 12 ezren vettek részt. A rendezvénysorozatnak portálunk volt az egyik médiapartnere.
BUDAPEST. A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
WASHINGTON. Sikerült feltárnia a Csendes-óceán mélyén fekvő Zélandia nevű földtömeg titkainak egy részét annak a nemzetközi kutatócsoportnak, amely kilenc hetes expedíciót követően a tasmániai Hobart városában ért partot.
LOSONC, BUDAPEST. A 15 ország küldöttségeiből (önkormányzatok, civil szervezetek, szövetségek) alakult szakmai fórum egy éven át öt helyszínen vitatja meg az euroszkepticizmussal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat és közösen elemzi a folyamatosan változó európai helyzetet, az euroszketicizmus alakulását.
BUDAPEST. Ingyenes képzéssorozatot indít októbertől a Magyar Nemzeti Filmalap. A Fast Forward Program az első tanévben 17 szakterületet fog érinteni, az akciófilm-rendezéstől az utómunkán át a filmzeneszerzésig - mondta Andy Vajna filmipari kormánybiztos csütörtökön Budapesten.
BUDAPEST. Meglepetés sorozattal, Nemzetközi Karmesterversennyel és megújuló Ismerd meg! műsorral készül a közmédia kulturális csatornája, az M5 az ősszel.