2024. március 18., 19:49

Kassai Thália Színház – Bencsík Stefánia Madách Évájaként

A kassai Thália Színház 2024. március 14-én mutatta be Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét.

Thália
Galéria
+2 kép a galériában
Ádám és Éva
Fotó: Németi Róbert

A színház Madách Imre művének színpadra állítását az évad legjelentősebb eseményének nevezte, ugyanis annak műsorra tűzése mindig egy generáció, az alkotók véleménynyilvánítása a saját korukról, a korszellemről, az őket érintő legfontosabb problémákról. A darabválasztás apropóját az adja, hogy tavaly volt a szerző születésének 200., s idén októberben lesz halálának 160. évfordulója, illetve Az ember tragédiájának ősbemutatója óta 140 év telt el.

Az előadás dramaturgja, Forgács Miklós szerint, aki Rédli Károly rendezővel közösen írta a szövegkönyvet, a mű az élet olyan nagy kérdéseit veti fel, mint a létezés célja és értelme, hogy a történelem egy helyben topogás vagy szükségszerű fejlődés-e, hogy mi a boldogság, valamint hogy milyen a tömeg és az egyén viszonya.

Ez egy 19. századi legendás darab. A mai napig nem tudjuk biztosan, hogy maga a szerző színdarabnak szánta-e. Ez a magyar drámaírás egyik legérdekesebb és legnagyobb alkotása. Filozófiai és történelmi utazás, az emberi történelem keresztmetszete”

– fogalmazott Forgács Miklós.

Rédli Károly szerint tragikus és nyomasztó ez a mű, de minden keserűsége ellenére mégis pozitív.

Naivnak kell maradnunk. És ez számomra azt jelenti, hogy bármi történik is, igaz, amit Lucifer mond arról, hogy az ember alapvetően rettenetes, de küzd és nem adja fel. Minden szenny alatt ott van az emberi jóság, és nem szabad feladni”

– mondta a rendező.

A darabban 12 színész több mint 50 karaktert alakít. Éva szerepében a zselízi kötődésű Bencsík Stefániát láthatjuk, Ádámot Balla Barnabás alakítja.

Egy intenzív próbafolyamatot hagytunk magunk mögött, amely rengeteg összmunkát és nagy odafigyelést igényelt, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Ugyanakkor nagyon tanulságos is volt számomra, egyrészt mert ilyen nagyszabású alkotás színpadra viteléről volt szó, másrészt pedig mert komplex szakmai élményt nyújtott, amelyből kezdő színésznőként sokat meríthettem; gondolok itt a színészi munkára, a koreográfiákra, valamint a mű és Éva mai színpadi megfogalmazására”

– foglalta össze kérdésünkre Bencsík Stefánia. Mint mondta, kihívást jelentett számára Éva szerepének megformálása; sok kis részletből állt össze a darab, s minden erőbedobására szüksége volt. A bemutató során is élvezte a színpadi játékot:

Ezúton is szeretném megköszönni a rendezőnknek, Rédli Károlynak és a csapat minden egyes tagjának, hogy részese lehettem ennek a próbafolyamatnak. Friss diplomásként természetesen szeretnék részt venni továbbiakban is, legyen szó akár zenés-táncos műfajról, prózai színészetről, akár forgatásról. Egy útkereső időszakban vagyok, s bízom benne, hogy aminek meg kell találnia, az meg is talál, s ezt fordítva is így gondolom.”
Thália
Galéria
+2 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.