Zselíz

A város az Alsó-Garammente kistájon, a Garam jobb partján fekszik, Párkánytól 33 km-re északra, Lévától 25 km-re délre, Érsekújvártól 47 km-re keletre. Határa a Garam mindkét oldalára kiterjed és nyugaton a Garammenti-hátság enyhén dombos keleti peremét is magába foglalja. Zselíz és Garammikola mára egybeépült. Területének túlnyomó része mezőgazdaságilag művelt, a Garam mentén kisebb erdőterülete is van (Gereblye, Ároki-erdő, Nagy-berek). A városon keresztülhalad a Párkány Garamszentbenedekkel összekötő 76-os főút és a Párkány-Léva vasútvonal (vasútállomás). Mellékutak kötik össze Farnaddal (14 km) és Peszektergenyével (7 km). Északnyugatról Farnad és Nagysalló, délről Nyírágó és Lekér, délkeletről Garamsalló, keletről Peszektergenye, északkeletről Nemesoroszi, északról pedig Sáró községekkel határos. Keleti határát a Kompa-patak alkotja, Farnaddal közös határa egyben Bars és Esztergom megyék, keleti határa pedig Bars és Hont megyék történelmi határát képezi.

A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozik város. 1920-ig kisközségként Bars vármegye Lévai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után, 1923-1960 között a Zselízi járás székhelye volt, a járás megszüntetése után a Lévai járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Lévai járás). 1960-ban városi rangot kapott. 1967-ben hozzácsatolták Garammikolát, 1976-ban pedig Szódót, 1986-1992 között hozzá tartozott Peszektergenye. Területe három kataszteri terültre oszlik: Zselíz (37,00 km²), Garammikola (10,61 km²) és Szódó (8,91 km²). Zselíz kataszteri területe 1939-hez képest 23 hektárral, Szódóé 4 hektárral növekedett.

Zselíznek 1910-ben 2301 (Garammikolával és Szódóval együtt 3455) , 1921-ben 2689 (3789), 1939-ben pedig 3173 (4289), túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt. Magyar lakosságának egy részét a második világháború után áttelepítették Magyarországra, helyükre a lakosságcsere keretében magyarországi, az ún. belső telepítések során szlovákiai szlovák családok települtek. Magyar többségét 2011-ig megőrizte, de vegyes lakosságúvá vált. 1991-2011 között népessége 6,4 %-al csökkent (Peszektergenye nélkül 7678-ról 7186-ra), a magyar nemzetiségűek aránya 53,5 %-ról 48,7 %-ra csökkent, így 2011-re már szlovák relatív többsége (49,4 %) lett a városnak. A romák a lakosság 5 %-át alkotják. A lakosság 57,9 %-a római katolikus, 11,4 %-a református, 4,5 %-a pedig evangélikus vallású. 1921-ben Zselíz lakosságának még 27,1 %-a református vallású volt, Garammikola (70,3 %) és Szódó (50,8 %) egyaránt református többségű volt. A város 7 településrészre oszlik: Zselíz, Garammikola, Szódó (korábban különálló községek) és a Zselíz kataszteréhez tartozó külterületek: Árokmajor, Karolinamajor, Nagypuszta, Rozinamajor. 2011-ben Garammikolának 891 (a város lakosságának 12,4 %-a), Szódónak 390 (5,4 %), Zselíz belterületének 5701 (79,3%), külterületeinek összesen 204 (2,8 %) lakosuk volt.

A falut templomával, malmával és kőhídjával 1274-ben említik először "Selyz" alakban. Nevét a Garam mentén északra húzódó vas szállítására használt, ókori útról kapta. 1293-ban "Selez", 1307-ben "Zelyz", 1311-ben "Zeleyz" néven szerepel a korabeli forrásokban. A Hont-Pázmány nemzetség birtoka, majd 1308-ban a Zselizi, 1345-ben pedig a Becsei családé. 1557-ben önálló uradalmi központ, mely a Dessewffy, később az Eszterházi család birtoka volt. 1536-ban 31 portája adózott. 1601-ben iskola, két major és 78 ház állt a településen. 1709 áprilisában Károlyi kuruc hadai itt hajóhidat építettek, melynek biztosítására a Garam mindkét partján földsáncokból kisebb erődítményt emeltek. 1715-ben 29 adózója volt. 1828-ban 189 házában 1300 lakos élt, lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak. A faluban régi postaállomás működött. A Párkány–Léva vasútvonalon túl, keskeny nyomtávú vasút kötötte össze a Börzsönyi erdészeti vasutakkal, a dohány és papírgyárral. 1922-ig Bars vármegye Lévai járásához tartozott. 1923-ban, Csehszlovákia első közigazgatási átszervezésekor létrehozták a Zselizi járást, mely 1960-ban szűnt meg. 1938 és 1945 között Zseliz újra Magyarország része volt, ekkor a Zselizi járás átmenetileg megszűnt. A második világháború harcaiban 200 lakosa esett el és súlyos károk is érték a települést. Magyar gimnáziumát 1956-ban alapították. Városi rangra 1960-ban emelték. 1967-ben Garammikolát, 1976-ban pedig Szódót Zselízhez csatolták. A Csemadok 1957–59 között Zselízen rendezte meg az Országos Dal- és Táncünnepélyeket, 1961-ben a csehszlovákiai magyar ének- és zenekarok első országos fesztiválját, 1969–91 között pedig az Országos Népművészeti Fesztiválokat. A szocialista iparosítás keretében energetikai gépgyár (SES) és üvegipari üzem létesült Zselízen.

A városban szlovák és magyar tanítási nyelvű alapiskola és gimnázium (Comenius Gimnázium), valamint művészeti alapiskola egyaránt működik. 14. századi, Szent Jakabnak szentelt gótikus katolikus temploma, mely korabeli freskóiról nevezetes, 1945-ben elpusztult, 1954-ben építették újjá. Az Esterházy-kastély eredetileg barokk stílusban épült 1720-ban, később klasszicista stílusban átépítették. A kastély melletti épületben ("Bagolyvár") Schubert-emlékszobát rendeztek be. A város jelentős újkőkori régészeti lelőhely. A városban borászati üzem, határában napkollektoros erőmű és börtön (Nagypuszta) található.