LONDON. Take The Crown címmel új szólólemezzel jelentkezik Robbie Williams brit zenész. Az új korong pénteken jelenik meg a Universal kiadónál.
POZSONY. Két szlovákiai magyar színész, Kerekes Vica és Mokos Attila is szerepel Jiøi Chlumský cseh rendező 7 dní høíchù (A bűn hét napja) című filmjében, amely csütörtökön kerül a szlovákiai és csehországi mozikba.
MIAMI. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az energiaitalok rendkívül károsak a gyerekek számára, mivel a koffein mellett még számos olyan kémiai anyagot tartalmaznak, melyek mind veszélyt jelentenek a fiatalok egészségére.
BUDAPEST. Egy esztendővel halála után, szerda este tartották a Nemzet Sportolójának, Albert Flóriánnak emléket állító film díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
BERLIN. Kertész Imre kézirataiból, leveleiből, naplóiból és az irodalmi Nobel-díjas magyar író egyéb dokumentumaiból álló archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián - közölte szerdán az intézmény.
BUDAPEST. Szerda estétől szombatig a horrorfilmeké a főszerep a budapesti Toldi moziban: a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál által szervezett Budapest Horror Show keretében a műfaj szinte valamennyi típusából vetítenek alkotásokat.
EGER. 90 éve halt meg Gárdonyi Géza, és januártól az író születésének 150. évfordulóját is ünnepeljük. Eger egész éves programmal készül az emlékévre, városrészt is elneveznének Gárdonyiról. Az emlékév programjaihoz bárki csatlakozhat.
LOS ANGELES. Újabb három mozifilmmel bővül a Star Wars-univerzum a Disney stúdió tervei szerint.
SANGHAJ. Kutatók szerint az első repülőhalak valószínűleg azért fejlődtek ki, hogy elmeneküljenek a ragadozó tengeri hüllőktől.
VARSÓ. Több mint háromezer lengyel zsidó tárgyi emlék - judaika - tekinthető meg a Varsóban épülő Lengyel Zsidók Történetének Múzeuma (MHZP) által létrehozott internetes adatbázisban.
SAN DIEGO. A képregény- és szórakoztatóipari fesztivál évente 130 ezer látogatót vonz a világ minden tájáról, és több mint 180 millió dollárral járul hozzá a város bevételeihez.
BUDAPEST. Utolsó állomásához érkezik szombaton a közmédia Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozata a Dunán: november 3-án indulnak az élőben sugárzott elődöntők, amelyekben a területi selejtezőkből 48 versenyző mutatkozik be - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-vel.
FÜLEK. A hétvégén hetedik alkalommal rendezték meg a Verséneklő Együttesek Országos Fesztiválját Füleken, Losoncon, valamint Fülekpüspökiben (Biskupice), Ragyolcon (Radzovce) és Kalondán (Kalonda).
LIPÓT. Magyar, szlovák és német nyelvű könyv, valamint ugyanezen a három nyelven megszólaló film készült a Szigetköz és a Mosoni-síkság természeti kincseiről és turisztikai látványosságairól Leader pályázati forrásból.
KESZTHELY. Kiemelt beruházásként 1,8 milliárd forintból kezdődik turisztikai beruházás a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban, egyebek mellett veteránautós látogatóközpontot, bormúzeumot és lepkeházat alakítanak ki, és új állandó kiállításokat mutatnak be a látogatóknak.
BÉCS. Fliegauf Bence filmjéről, a Csak a szélről közölt méltató kritikát hétfőn a Der Standard című osztrák napilap, megállapítva, hogy az alkotás nem hagyja "kényelmesen hátradőlni" a nézőt.
WASHINGTON. Harmadik hete játsszák az észak-amerikai mozik Ben Affleck legújabb rendezését, Az Argo-akciónak azonban csak most sikerült megkaparintania a bevételi listák első helyét.
LONDON. Nem volt felelős Yoko Ono a Beatles feloszlásáért - jelentette ki Paul McCartney egy tévéinterjúban a BBC News híradása szerint.
CLEVELAND. Hat új dallal tervez visszatérni a 86 éves Chuck Berry. Ezt ígérte rajongóinak a veterán rocklegenda a rock hírességeinek clevelandi csarnokában a tiszteletére rendezett szombati koncerten.
BUDAPEST. Az orosz Ilja Gajszin nyerte meg az Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Operett-musical Karmesterversenyt szombaton.
BUDAPEST. Till Attila filmje, a Csicska nyerte a 10. Toruni Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rövidfilmnek járó díját - közölte a miskolci Jameson Filmfesztivál irodája vasárnap.
LONDON. A brit titkosszolgálat ügynökei rajonganak az új 007-es filmért. Talán azért, mert semmi köze a valósághoz?
BUDAPEST. Szobrot állítana Újbuda önkormányzata a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes-dalszerzőnek a fővárosi Gellért téren. A beterjesztésről szerdán fog szavazni a Fővárosi Közgyűlés.
Fülek. Október 26-án Füleken, a Városi Művelődési Központban tartotta éves közgyűlését a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége (SZMTSZ).