2013. március 14., 17:39

Tesztelés 9 bosszantó hibákkal

POZSONY. Tegnap országosan több mint 42 ezer kilencedikes írta meg a Tesztelés 9 elnevezésű tudásszint-felmérőt. A magyar tanítási nyelvű alapiskolák diákokjainak magyar és szlovák nyelvből 25, matematikából 20 kérdésre kellett válaszolniuk. A magyar feladatlapokon mint megtudtuk, több hiba szerepelt.

A kilencedik osztályos tanulók tudásszintjének felmérésével kapcsolatban a tesztelést lebonyolító intézet igazgatónője büszkén nyilatkozta, hogy a vizsga mindenhol zökkenőmentesen zajlott. A Magyar Közösség Pártjának oktatási szakértői sajnálatos módon nem tudnak egyetérteni az illetékes vezető szavaival, hisz a magyar tanítási nyelvű iskolák tesztjeibe ezúttal is több hiba csúszott – mutatott rá portálunkhoz eljuttatott állásfoglalásában Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke.

A szakpolitikus szerint a magyar nyelv és irodalom tantárgy feladatlapja – valószínűleg a szlovák iskolák tesztjét másolva – olyan szövegrészletet tartalmazott, amely nem része az alapiskoláink törzstananyagának. Emellett az egyik kiinduló szövegben pont azt a szót használja hibásan, melyet a tanulóknak egy másik feladatban helytelen megoldásként kellene meghatározniuk. "Ez pedig enyhén szólva is félrevezető lehet" – hangsúlyozta Szabó László.

„Mivel a nemzetiségi iskolák tanulóinak egy nap leforgása alatt három tantárgyból kell számot adniuk ismereteik szintjéről, ez a szlovák iskolásokkal szemben egyébként is többletterhet ró rájuk. Az illetékesek azonban a magyar tanulók részére most még inkább megnehezítették a középiskolai felvételi kritériumok ilyetén teljesítését” – írja állásfoglalásában az MKP oktatási és kulturális alelnöke.

A dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola kilencedikesei úgy gondolják, az idei matematika és a szlovák nyelv feladatai tudásszintjüknek megfelelőek voltak, a magyar nyelv kérdéseit viszont nehezen értelmezhetőnek találták. „A feladatok megfogalmazása szinte érthetetlen volt, ennek hatására nem tudtuk, hogy melyik a jó válasz” – nyilatkozta a Hírek.sk-nak Takács Gergely, az iskola egyik diákja.

Az iskola pedagógusok hasonló véleményen vannak. Bíró Kornélia szerint nemcsak nehezen értelmezhetők voltak a feladatok, hanem több nyelvtani hibát is tartalmaztak. „Véleményem szerint ez megengedhetetlen” – húzta alá.

A tesztek feladataival rendszeresen gondok vannak. Az előző években előfordult, hogy a szlovákból magyarra lefordított matematikai feladatok szövege stilisztikai hibáktól hemzsegett. Arra is volt példa, hogy szlovák nyelvből a magyar és szlovák tanítási nyelvű iskolák diákjainak ugyanazt a szöveget kellett értelmezniük. A szövegértési feladatoknál rendszerint előfordul, hogy nem életszerű dolgokra kérdeznek rá a tesztek összeállítói - mondják a tanárok.

„A tesztjeikben elkövetik azt a rendkívül súlyos pedagógiai hibát, hogy nem arra kíváncsiak, mit tud a diák, hanem arra, mit nem tud” – mondta portálunknak Fibi Sándor pedagógus. „Minden évben előfordul olyan kérdés, ahol a szlovák nyelvben pontosan a kivételek szférájából szondáznak ki egy-két példát, és a gyereknek erre kell magyarázatot adni” – fűzte hozzá.

Az oktatási minisztérium döntése értelmében 2013-tól ismét kötelező a középiskolai felvételi, ami alól a Tesztelés 9 sikeres megoldása mentesítheti a diákokat. A Tesztelés 9-nek tehát nagy tétje van, ugyanis azoknak a diákoknak, akik mindhárom tantárgyból nem nyújtanak legalább 90 százalékos teljesítményt, májusban felvételizniük kell a választott középiskolába.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.