Hetvenöt éve történt: A szlovákiai kis Katynok

Körömcse (Kremnička) Besztercebányai-járás és Németfalva (Nemecká) Breznóbányai-járás falvaiban történt tragédiák úgy vonultak be Szlovákia újkori történelmében, mint a  szlovákiai kis Katynok, csak itt az elkövetők a szlovák Hlinka-gárda tagjai és a német SS-partizánvadász alakulatok voltak. Ha megnézzük az áldozatok kilétét és származását, rájövünk, bár sok az eltérés, ezt a hasonlatot nem véletlenül kapták.

Először tekintsük át röviden, mi történt a Szmolenszk melletti Katyn település erdejében 1940 tavaszán!

Lavrentyij Berija szovjet belügyi népbiztos 1940. március 5-én jegyzékben javasolta Sztálinnak, hogy rendelje el a szovjethatalom eme "megátalkodott ellenségei", szám szerint 14 700 hadifogoly és 11 ezer börtönben fogva tartott lengyel értelmiségi agyonlövését, mégpedig beidézésük, a vád ismertetése és nyomozás lefolytatása nélkül. Sztálin még aznap aláírta a dokumentumot, amelyet a kommunista párt politikai bizottsága azon nyomban határozatban továbbított az NKVD-nak.

A lengyel értelmiség lefejezését célzó intézkedés áldozatai között a tisztek mellett több ezer orvos, ügyvéd, tanár, újságíró és pap volt. Az NKVD március 14-én a likvidálás három fő helyszíneként a Szmolenszk melletti Katinyt (lengyelül Katyn), a Harkov melletti Pjatyihatkit és a Kalinyin (ma Tver) melletti Mednojét jelölte ki. Az április 3. és május 19. között konvojokban idehurcolt foglyok kezét hátra kötözték, közvetlen közelről tarkón lőtték, majd hatalmas tömegsírokban földelték el őket. Tömeges kivégzések Kijevben és Minszkben is voltak.

A Szlovák Nemzeti Felkelés német hadsereg által történt leverése után, a németek 1944. október 27-én elfoglalták Besztercebányát is. A harcok során foglyul ejtett felkelő katonákat, civileket és a faji megkülönböztetés áldozatait, a zsidó származású családokat a város megyei bíróságának börtönében kezdték el összegyűjteni. Ezek a személyek valamennyien a városból és a környező falvakból származtak.

November elejére teljesen megteltek a börtön cellái, a foglyok száma meghaladta a 2500 főt, és naponta további letartóztatások történtek. Főleg emiatt, és a zsidó kérdés végleges megoldása okán Kurt Deffner SS-Obersturmführer, városparancsnok, dr. Ján Ďurčanský a Szlovák állam rendőri megbízottjának beleegyezésével parancsba adta a város védelméért és biztonságáért felelős alakulatoknak a foglyok fokozatos megsemmisítését.

A feladat végrehajtásával Deffner közvetlen irányításával a 14 számú Einsatzkommandót és a Hlinka-gárda (HG) 5. készültségi szakaszát, Jozef Nemsil vezetésével bízták meg. Az utóbbi HG-szakaszban 150 Szlovákia különböző településeiről származó katona szolgált. A kivégzések végrehajtásában aktívan részt vett még a német Sicherheitspolizei (SIPO) tagjai, valamint a Sicherheitsdienst (SD) biztonsági szolgálat és a Gestapo emberei. A kivégzések helyszínéül a Körömcsétől délre fekvő kis területet választották ki, ahol Besztercebánya katonai védelmére korábban nyitott árokrendszert, mély tankcsapdákat ástak.

Bár a nácik próbálták a nyilvánosság előtt a lehető legnagyobb titokban végrehajtani a kijelölt személyek eltüntetését, ezt a helyi polgárok előtt lehetetlen volt eltitkolni.

Röviddel a front átvonulása után sor került a tömegsírok felnyitására. A hat tömegsírból összesen 747 kivégzett személy holtteste került elő, amivel Körömcse a második világháború alatt Szlovákiában elkövetett legnagyobb tömeggyilkosság színhelyévé vált.

Bár a kivégzettek számában a Breznóbánya melletti Németfalva (Nemecká) 900 ártatlan áldozattal meghaladja az itt legyilkolt emberek számát, ám Németfalván a holttestek a mészégető kemencéből a valóságban nem kerültek elő. A 900 kivégzett száma nem bizonyítható, mert naponta kitisztították a kemence belsejit, és a hamut, illetve az áldozatok csontmaradványait a Garam folyó vizébe szórták.

A Körömcsén kivégzett 747 személy közül 211 nő és 58 tizennégy éven aluli gyermek, köztük a legfiatalabb egy alig 6 hetes kisfiú volt. A kihantolás utáni orvosi szakvélemény szerint a gyermekek nem lőtt seb miatt hunytak el, hanem megfulladtak, vagyis nem kizárt, hogy a nácik megfojtották vagy élve temették el őket a többi halott mellé. A felnőttek többségét fejlövéssel végezték ki, csak néhány esetben ért golyó más életfontosságú belső szervet. Több kivégzett holttestén találtak kemény kínzásra utaló jeleket.

A kivégzett áldozatok zöme zsidó származású volt, a kihantolt 747 tetemből 450. A további áldozatok a felkelésben részt vett vagy a partizánokat segítő több tíz civil személy, sok roma származású egyén, több elfogott partizán, beleértve külföldieket is, valamint néhány lelőtt angol és amerikai repülőgép pilótája. A civil áldozatok között ismert személyiségek is voltak, mint például Göllner-Gwerk Erzsébet irodalomtörténész, Ferenc Erzsébet orvos, akit terhessége előrehaladott állapotában lőttek agyon. Itt lelte halálát Reik Chaviva ismert zsidó antifasiszta harcos is.

A náci szándéka, hogy eltusolják a kivégzéseket így nem sikerült, de az igen, hogy nehezítsék a végrehajtók kilétének felfedését. Sokukat bizonyíték hiányában az elkövetett bűneik alól fel is mentettek. Ha a kivégzésben részt vevő Hlinka-gárda tagjait el is ítélték, dokumentumokkal bizonyítható tények hiányában csak elenyésző börtönbüntetéseket kaptak.

A tényiratok hiánya volt az oka annak, hogy kezdetben (1945-ben) az elkövetett tömeggyilkosságokért csak a németeket ítélték súlyos büntetésre. A tömegmészárlás következményeit a 150 fős HG-különítmény tagjai szinte börtön nélkül megúszták. Csak 1958-ban, amikor a körömcsei vérengzésről újabb dokumentumok kerültek elő, lett a Hlinka-gárda 11 tagja újra bíróság elé állítva és 13-25 évig terjedő börtönbüntetésre ítélve; illetve egy vádlott HG-tag és a szakasz helyettes vezetője, Ľudovit Laco halálbüntetést kapott, amelyet 1958. július 14-én végre is hajtottak rajtuk. Az 5. Hlinka-gárda készültségi szakaszparancsnoka, Jozef Nemsila 1950-ben Kanadába szökött, ahol büntetlenül élt 1997-ben bekövetkezett haláláig.

A körömcsei kivégzések két főszervezője, Vojtech Košovský a Ján Ďurčanský már a háborút követően külföldre szökött, hogy elkerülje a felelősségre vonást, ami sikerült is nekik, így ágyban párnák közt hunytak el.

Csak a gárdisták bírósági perének tanúvallomásai alapján derült ki, hogy mikor és mi zajlott le a kivégzések helyszínén, Körömcsén. Az első tömegmészárlásra 1944. november 5-én kora hajnalban került sor. Már előző nap, a náci csapatok által lezárt területre szigorúan megtiltották a helyiek belépését. A besztercebányai börtönből a helyszínre lezárt platójú teherautókon és elsötétített autóbuszokban szállították ki a halálraítélteket.

Körömcsén a holmijukat magukkal hozó foglyokat előbb megfosztották az értékeiktől, majd az áldozatokat egyesével vezették a tankárokhoz, ahol a homlokukhoz tartott pisztollyal közvetlen közelről lőtték agyon őket.

A kivégzésben nem csak a 14. Einsatzkommando, hanem a készültségi 5. Hlinka-gárda tagjai is kivették a részüket, annak ellenére, hogy az eredeti megbízatásuk csak a terület lezárására szólt. Tagjaik minden kivégzésen való részvételért, a kivégzettek létszámától függően 300-500 korona közötti jutalmat kaptak, valamint megtarthatták az általuk kivégzett fogoly értékeit. Az első napon 108 személyt öltek meg, beleértve a nőket és a gyermekeket is.

A nácik cinizmusára jellemző, hogy a kivégzésük napján a fogvatartott személyek neve mellé a börtönnaplóba azt a bejegyzést tették, hogy ezen a napon a börtönből szabadon engedték őket!

A kivégzések gyakorlatáról érdemes még felidézni Ernest Osvald Hlinka-gárdista vallomását: „Először egyesével vezettük az áldozatokat a tankárokhoz, majd sorba homlokon lőttük őket. Ahogy a 60 fős csoport egyharmadát vagy a felét kivégeztük a kivégzésükre várakozók között eluralkodott a pánikhangulat. Mielőtt főbe lőhettük volna őket, félelmükben beugrottak az árokba és megpróbáltak a holttestek alá rejtőzni. Ezt követően, mi gárdisták és a németek, csak álltunk a tankárok szélén és ahol értük, a gödörbe tüzelve lövöldöztünk őket agyon!“

Hasonló forgatókönyv szerint a következő kivégzésre 1944. november 20-án került sor. A harmadik, létszámban a legnagyobb tömegmészárlás 1944. december 12-én történt, amikor közel 300 személyt fosztottak meg az életétől. Rá egy hétre 1944. december 19-én 93 áldozat és 1945. január 5-én 109 személy lett a vérengzés áldozata. Mivel a körömcsei tankárkok megteltek holttestekkel, a további kivégzéseket a helyi mészégető égő kemencéjének szájánál, Németfalván (Nemecká) folytatták. Ez viszont nem azt jelentette, hogy Körömcsén a vérengzés abba maradt volna. Kisebb csoportokat még 1945. január 20-án, február 19-én, március 5-én és közvetlen a szovjetek bejövetele előtt, 1945. március 17-én is kivégeztek.

Németfalva esetében a háború után lehetetlen volt az áldozatok pontos számát megállapítani. Az egyik helyi, Mičev nevű tanú szerint:

Csak csendben súgom meg, amit a tanú a bíróságon nem mert hangosan kimondani: ezeket az áldozatokat a partizánok terelték ide és végezték ki, még korábban.

Összegezve 1944. november 5-től 1945. március 17-ig a náci 14. Einsatzkommando a Hlinka-gárda készültségi szakaszaival, több hullámban, minden bírósági ítélet nélkül Körömcsén 747, Németfalván legkevesebb 450 ártatlan áldozatot gyilkolt le. Ezzel a nácik Szlovákiában a legnagyobb tömegmészárlást Körömcsén hajtották végre.

Ami közös bennük és Katynhoz hasonlóvá teszi, az az a tény, hogy mindez a szlovák állami szervek, személyesen Jozef Tiso államelnök tudtával és jóváhagyásával történt. A volt Szlovák Állam elnökének ezt a döntését mélyen megrázó és elszomorító tudomásul venni! Ezért egyértelmű, hogy az akkori (1945) szokásjog, a népbíróság ítélete és a számára alkotott különleges büntetőtörvény paragrafusai szerint isnmegérdemelte a kötelet, a rá kiszabott halálbüntetést.

Tisztelet minden Körömcsén és Németfalun kivégzett ártatlan áldozat emlékének!

Béke poraikra!